Történészvita

Tényleg Szálasiék pártfegyelméhez hasonlít a Fideszé? – Történészek Ungváry Krisztián kijelentéséről

2018. január 23. 15:37

Ungváry Krisztián szerint „ennyire fegyelmezett, és a főnök utasításaitól el nem térő frakciója legfeljebb Szálasi Ferencnek volt”. Megállja a helyét történelmileg ez az állítás? Gerő András, Szakály Sándor és Ujváry Gábor történészek az alábbiakban reagálnak Ungváry kijelentésére.

Ungváry Krisztián, az MTA doktora, az OSZK 1956-os Intézetének munkatársa nemrég egy interjút adott a 24.hu hírportálnak. Ebben a következő állítást fogalmazta meg:

„Kutattam a magyar parlamentarizmus történetét, 1867 óta van parlament kisebb-nagyobb megszakításokkal. Ennyire fegyelmezett, és a főnök utasításaitól el nem térő frakciója legfeljebb Szálasi Ferencnek volt. De még neki sem. Ott is több képviselő akadt, aki szembe ment a pártvezetővel, ami akkor pláne nem volt kockázatmentes.”

Mennyire állja meg a helyét más történészek szerint Ungváry kijelentése? Politikai bulvár vagy bátor állásfoglalás? A Mandiner történészeket keresett meg a témában. Gerő András, Szakály Sándor és Ujváry Gábor történészek válaszoltak, kommentárjaikat az alábbiakban közöljük.

Ungváry Krisztián válaszcikkéhez az írás végén található a link.

 *

Gerő: „Ungváry szövege feltűnés keltésére kiválóan alkalmas”

Gerő András történész, az MTA doktora, a Habsburg Történeti Intézet igazgatója, az ELTE Gazdaság- és Társadalomtörténeti Tanszékének vezetője így vélekedett Ungváry szavairól:

„Lehet, hogy Ungváry kutatta a magyar parlamentarizmus történetét, de – legalábbis a dualista korszakra vonatkozóan – ennek publikációs nyoma nincs. Állítása szerint Magyarországon 1867 óta van modern parlamentarizmus. Ez aprónak tűnő, de lényegi tévedése Ungvárynak, lévén 1848 óta beszélhetünk népképviseleti parlamentről.

A dualista korszak parlamentarizmusa teremtette meg a modern parlamentekre jellemző frakciófegyelmet. Tisza Kálmán – aki 1875 és 1890 között volt Magyarország miniszterelnöke – Szabadelvű Pártjanak gépies biztonsággal együttszavazó táborát hívták mamelukoknak, magát a miniszterelnököt pedig generálisnak, ami híven utal arra, hogy a főnök utasításaitól nem lehetett eltérni. (A függetlenségi ellenzék együttszavazóit zoltánoknak nevezték – merthogy ott is hasonló volt a helyzet.)

Ha Ungváry a Szálasi-féle nyilas parlamentet is a magyar parlamentarizmus részének tekinti (ami azért enyhén szólva is véleményes megítélés), akkor a szocialista korszak parlamentjét is annak lehet tartani az összes képviselő összes 100%-os szavazásával egyetemben. Ez a százszázalékos tény arra utal, hogy inkább idézőjeles, mint valós parlamentarizmusról beszélhetünk az előző politikai rendszert illetően is, épp úgy, mint ahogy a nyilas hatalom esetében. Így tehát Ungváry szövegét tudományosan nem tartom hitelesnek, tényszerűen nem elfogadhatónak ítélem, interpretációja pedig inkább aktuálpolitikai tartalmú, mintsem gondolatilag koherens megfogalmazás. Puszta fikció, politikai indulat és nem történeti elemzés.

Mindazonáltal sokkal súlyosabbnak érzem a szerző azon alaptalan állítását, miszerint az általa csonkának ítélt ügynökiratnyilvánosság fő oka szerinte abban áll, hogy 1990 óta a miniszterelnökök, illetve az éppen hatalmon lévők a politikai arénában zsarolási potenciállal rendelkezzenek. (Így fogják mindenki »tökét«.) Ez az állítás nem kevesebbet tartalmaz, mint azt, hogy 1990 óta Antal Józseftől Boros Péteren, Horn Gyulán, Medgyessy Péteren, Gyurcsány Ferencen és Bajnai Gordonon át Orbán Viktorig mindegyik magyar miniszterelnök egy ócska kis zsaroló.

Véleményem szerint tehát Ungváry Krisztián szövegének intellektuális súlya nincs, de feltűnés keltésére kiválóan alkalmas.”

*

Szakály: „Szálasi nem volt a magyar Országgyűlés tagja”

Szakály Sándor magyar történész, az MTA doktora, a VERITAS Történetkutató Intézet főigazgatója, a Károli tanszékvezetője a következőket válaszolta:

„Érdeklődéssel olvastam Ungváry Krisztián kollégám interjúját a 24.hu internetes oldalon. Az utóbbi időben azt látom – a tévedés nem kizárt –, hogy Ungváry Krisztián elindult a politikai bulvár útján és vannak, akik minden témáról megfogalmazott álláspontját megfellebbezhetetlen véleményének tekintik. Most Szálasi Ferenccel kapcsolatban fogalmazott meg rövid véleményt, akinek frakciója lett volna. Ez nyilván némi túlzás, lévén Szálasi Ferenc nem volt a magyar Országgyűlés tagja. Az 1939.évi országgyűlési választások során a Nyilaskeresztes Párt 26 mandátumot – ez a párt kötendő Szálasihoz, aki akkor még a szegedi  Csillagbörtönben töltötte a rá kiszabott szabadságvesztés büntetését –, az Egyesült Magyar Nemzeti Szocialista Párt, Nyilaskeresztes Front  11 mandátumot, a Magyar Nemzeti Szocialista Földműves és Munkáspárt, Nyilaskeresztes Magyar Párt 8 mandátumot, a Keresztény Nemzeti Szocialista Front 2 mandátumot nyert el.

Nem tudom, hogy a Szálasi Ferenchez kötődő képviselőket milyen veszély fenyegette 1939 és 1945 között. Ahogy látom Ungváry Krisztián a politikai bulvárban a kérdezők stílusához igazodva nehezen értelmezhető összehasonlításokat tesz, amelyek jól hangzanak, de a valós tartalmuk nem minden esetben értelmezhető. (Természetesen lehet, hogy csak általam.)

Egyébként általánosan érzékelhető, hogy vannak, akik előszeretettel próbálnak a közbeszédbe »becsempészni« olyan fogalmakat, elnevezéseket, amelyek nem felelnek meg a valóságnak. Ilyen pl. a »nyilas parlament«. Az 1944. október 15/16-i nyilas-hungarista hatalomátvételt követően a magyar Országgyűlésbe – ismereteim szerint – egyetlen egy új képviselő nem került be, viszont számosan már addig »kikerültek belőle«, a Magyarországot megszálló Németbirodalom különböző rendészeti szervei által letartóztatva és az országból elhurcolva. A hatalmat átvevő Nyilaskeresztes Párt – Hungarista Mozgalom sem egyedül alakított kormányt 1944. október 16-án, hanem koalíciós kormány jött létre Szálasi Ferenc vezetésével. Mondhatni, hogy ezek apróságok és az ilyen tényeknek a narratívákkal szemben nincs jelentősége, magam meg úgy vélem a történelemben még a tényeknek is van szerepük, igaz számosan ezt »avítos« személetnek tartják.”

*

Ujváry: „Éppen Krisztián szavai bizonyítják, hogy szabadon nyilváníthatunk véleményt”

Dr. habil. Ujváry Gábor történész, a VERITAS Történetkutató Intézet tudományos főmunkatársa így reagált:

„Ungváry Krisztián korosztályának egyik legszorgalmasabb, legtöbbet publikáló, állandóan vitákat gerjesztő historikusa. Nagyon jól tudja, hogy a történelemre kíváncsi, annak utolsó 150 esztendejében – olykor bármiféle alaptudás nélkül is – magát eligazodni képesnek érző értelmiségi közvélemény milyen témákra fogékony. Minden mellékzönge nélkül írom: roppant ügyes érzékkel használja ki a nagyközönséget izgató kérdéseket, ezekről rendkívüli népszerűségre szert tett, érthető és olvasmányos tanulmányokat és köteteket jelentet meg. Mindezt örömmel üdvözölöm magam is, hiszen kevés szakmának van annyira szüksége a laikus számára is emészthető stílusban előadott írásokra, mint a történettudománynak.

Ugyanakkor Krisztián könyveit és dolgozatait olykor beárnyékolja a források igencsak nagyvonalú kezelése, jegyzeteinek pontatlansága, a túlságosan gyakran tetten érhető provokatív szándék, a figyelemfelhívás hajszolása. Az Önök által idézett sorokat is a Karácsony körüli, kissé lanyhuló történeti és politikai érdeklődés felkeltése iránti vágy meglehetősen túlhajtott vadhajtásának tulajdonítom. Magam is azt gondolom, hogy a historikusnak (is) kötelessége közéleti kérdésekben megnyilvánulni, azonban semmiképpen sem feladata az aktuálpolitikai kérdésekben történő harcos állásfoglalás. Különösen nem olyan módon, miként ezt Krisztián teszi.

Az almát persze össze lehet hasonlítani a körtével – sőt, a két gyümölcs megfelelő arányban történő vegyítése kifejezetten ízletes lehet –, de történeti szempontból roppant veszélyeket rejt magában össze nem vethető dolgok egymásnak megfeleltetése. Szálasi Ferenc és Orbán Viktor parlamenti rendszerének azonosságáról – sőt, e tekintetben Szálasi demokratikusabb voltáról – nyugodtan értekezhet bármelyik politikus, hiszen neki a minél bombasztikusabb, a média ingerküszöbét elérő megszólalás a fontos.

Mindezt azonban – legalábbis a széles nyilvánosság előtt – nem teheti meg a közéletért bármiféle felelősséget érző történész. Mélyebben nem elemezve: a Szálasi idejében működő parlament már meglehetősen csonka intézmény volt. Az 1939-ben ugyan már titkosan – ám csak a lakosság egyharmada által – választott (a területi visszacsatolások miatt aztán megszaporodott) tagjai közül sokakat már közvetlenül a német megszállás, 1944. március 19-e után őrizetbe vettek, de a szabadlábon lévők közül is sokan távolmaradtak az 1944–1945-ben már ritkán ülésező országgyűléstől. Ezzel szemben a napjainkban független Magyarország parlamentjébe a tudomásom szerint általános, egyenlő és titkos, szabad választások révén kerülnek be, s meghatározott ülésrend szerint tárgyalnak a képviselők. Hogy miként viselkednek, teljesen más kérdés. Ungváry ugyan nem mondja ki, melyik frakcióra gondol, de ez lényegtelen is – mindnyájan képesek vagyunk dekódolni az üzenetét.

Az értelmiséginek mindig kritikus álláspontot kell képviselnie, olykor a saját elképzelésit követőkkel és néha önmagával szemben is. Joga, sőt kötelessége a véleményét szabadon kifejteni, s tényleg nagy baj lenne, ha ettől eltérnénk. Mindezt azonban teljesen fölösleges történeti köntösbe öltöztetve, hamis és igaztalan párhuzamokat állítva tenni.

Más szempontból viszont éppen Krisztián szavai bizonyítják, hogy – szerencsére és minden ellenkező híresztelés dacára – szabadon nyilváníthatunk véleményt. Nem vagyok benne biztos, hogy ez Szálasi idejében így volt, bár egyre inkább érzem azokat a történetírói törekvéseket, amelyek Szálasi kormányzását jobbnak szeretnék láttatni a Horthy-korinál. Inkább erről kellene vitáznunk, nem pedig egy teljesen ahistorikus, aktuálpolitikai célokat szolgáló álláspontról. Utóbbiról a jövő évi választások fognak dönteni, s a szakmám iránti minden elfogultság ellenére sem gondolom, hogy annak kimenetelét a historikus agitátorok fogják meghatározni. Isten mentsen minket ettől.”

*

A fenti kommentárok kapcsán Ungváry Krisztiánt is megkerestük.

A történész válasza a fenti kommentárokra itt olvasható.

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/123804