A zátonyra futott haladás

2018. január 21. 17:55

Megadja Gábor
888

A felismerésig vezető út roppant fájdalmas.

„Ez még csak az út eleje. A vége nagyon messze van, de szívesen segítünk. A haladók legnagyobb problémája ugyanis az, hogy mindennel szemben szkeptikusak, egyetlen dologgal szemben nem: azzal, hogy nekik tutira igazuk van. Sőt, a haladók cogito ergo sum-ja a saját igazukról való meggyőződés, majd erre az alapra építik fel maguk körül a világot. Ez a sajátos világ a haladó szemében valóban olyan, amilyennek leírja: szörnyű, borzalmas, elnyomó, és van benne rögtön négymillió nélkülöző.

A felismerésig vezető út roppant fájdalmas. Be kell csukni a Frankfurter Allgemeinét egy időre, pár pillanatra szüneteltetni kell a Heti Hetes-árvák lájkolását a Facebookon, és ki kell nézni az ablakon. Ez a gondolat olyannyira nyugtalanítja a haladót, hogy nem akarja meglépni. Inkább kinyitja újra a New York Timest, és elhiszi, hogy Trump sosem lehet elnök; inkább elhiszi, hogy négymillió nélkülöző él az országban.

A Frankfurter Allgemeine lapjain és a nyitott ablakon túl található az úgynevezett valóság, ahol az emberek többsége valóban olyan világban él, ami három hónap alatt – normális esetben – nem sokat változik. Ezek az emberek talán soha nem nyitják ki a Frankfurter Allgemeinét vagy a New York Timest, de azt tudják a saját családjuk történetéből, hogy amint valami megváltó haladó a nagy ötleteivel előrukkol (nemzetiszocializmus, kommunizmus, liberalizmus), jobb, ha felkészülnek a legrosszabbra: mert vagy az lesz, hogy jön egy megszálló hadsereg és a helyi segítőik elkezdik a veséket leverni, vagy eladják a szakértők alólunk az országot két forintért, esetleg néhány millió mohamedán bevándorlót telepítenek be Európába.

Ettől függetlenül nem kell rettegni tőlük. Mert bár nem élnek a haladó buborékban, azért még nem buzifaló pogrom-szervezők. Nyugdíjazás előtt érdemes megismerni őket.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/123952