Stratégák

2018. január 20. 08:55

Kovács Zoltán
Élet és Irodalom

A nép valamikor valamiféle egységes ellenzéki fellépésről gondolkodott, aztán hamar kiderült, hogy erről szó sincs.

„Bármerre nézünk, pártstratégákat és kidobott karácsonyfákat látni. Minden szóba jöhető ellenzéki politikai tényezőnek saját, jól átgondolt álláspontja van arról, hogy lehet nyerni. Vagy arról, hogyan nem lehet nyerni, hanem majd csak 2022-ben. A nép valamikor valamiféle egységes ellenzéki fellépésről gondolkodott, aztán hamar kiderült, hogy erről szó sincs. A két elvileg nagy (voltaképpen igen kicsi és erőtlen) baloldali párt évek óta egymást méregeti, ki az erősebb. Ebbe nagyjából bele is rokkantak. Másfél évvel ezelőtti utolsó közös fellépésük még fölmutatott valamekkora szándékot, de Botka László megjelenése mintha minden erőnek jól jött volna a közösködés megszüntetésére. Volt néhány hónap, amikor lett volna elvi esély arra, hogy ha már a pártok összevissza beszélnek, akkor a baloldali választópolgárok maguk kényszerítenek ki valamiféle közös indulást, csakhogy stratégáink addig sem jutottak el, hogy akár egyetlen közös gondolatot megfogalmazzanak. Időközben Karácsony Gergely, az MSZP és a Párbeszéd közös miniszterelnök-jelöltje azt mondta, kész visszalépni Szél Bernadett javára, és »le fog borulni a lába előtt«, ha az LMP úgy dönt, hogy részt vesz az összefogásban. Ebből természetesen nem lett semmi. Szél Bernadett a mai ellenzéki oldal talán legtehetségesebb politikusa, de amíg nincs a pártnak használható és értelmes szövetségi politikája, addig nem lesz meghatározó személyiség vagy akár csak alakító eleme a magyar politikai életnek. Lehet így is dönteni, lehet nyugdíjazásig négyévente megküzdeni az öt százalékért.

A kérdés tehát nem az, hogy az ellenzéki pártok föl tudnak-e egységesen lépni, hanem az, hogy az egységes fellépést sürgető ellenzéki szavazók ma még létező nyomása érdekli-e egyáltalán a pártvezetőket. Valószínűleg nem.

Nagy volt a bizodalom az internet kommunikációs erejében. A kormány által jórészt letarolt ellenzéki sajtó helyébe remélhető volt a közösségi média belépése. A szabad gondolkodás és véleményalkotás eddig soha nem tapasztalt gigantikus mérete, az őszinteség és a kapcsolatok szélesítése mind az értelmes gondolkodás irányába mutatott. Ahogy az internet politikai részét látom, ez sem így történt. A nagy tér javarészt azonos gondolkodású emberek kis tereire esett szét. Nem kitárul a világ, hanem bezárul. Fontos kérdésekben nem termékeny viták zajlanak, hanem ebbe a térbe is belépett a sértettség, a lekezelő hang, a gyakori kizárás. Az egyébként valóban rendelkezésre álló nagy politikai tér mindjobban kis terekre darabolódik, és ezekben a lekerített véleménybantusztánokban mogorva cset-demokraták vívják harcukat, egyre kisebb terekben. A bejegyzések legtöbbje a »tisztáznék valamit« és a »már világosan megírtam két (öt, tíz stb.) éve« gondolati körben mozogva megteremti politikai elit és állampolgári közélet strukturális hasonlóságát. Az internet nyitott és termékeny világába – legalábbis ebben az országban – egyre többen cipelik be a maguk sértett és terméketlen világát. Hasonló történik, mint a tizenkilencedig században Amerikába érkező magyarokkal: szabad világba jöttek, és ahogy lepakoltak, nekiláttak a feudális rendszer kiépítésének.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/123911