A legrosszabb Fidesz-korszak csak most jöhet

2018. január 18. 14:29

Kéri László
168 Óra

Egy kicsit fideszes már a sarki boltos, a piaci árus is. A korszellem kezd mindinkább fideszessé válni. Interjú.

„Az arrogancia, a cinizmus is a rendszer jellemzője, ami leszűrődik az utcára, a hétköznapokba is.

Ez a legnagyobb probléma. Egy kicsit fideszes már a sarki boltos, a piaci árus is. A korszellem kezd mindinkább fideszessé válni. A kormányzati erőpolitika, amelynek jellemzője, hogy nem hallgatom meg a másikat, hat az emberekre. Fontos a minta, ami föntről jön, mert azt mutatja: erőből mindent szabad, még lopni is. Van Magyarországon családtagokkal együtt ötvenezer ember, akik életmódjukkal azt sugallják, nincs közük a proli tízmillióhoz. Brückner Gergely írt erről, a NER-lovagok életmódjáról egy négyrészes cikksorozatot. Ez a fajta szubkultúraminta, parvenűség, a »nagyobb lábon élek, mint megengedhetném« mentalitás kezd lefelé is terjedni. A Fidesz politikájának egyik legkártékonyabb »vívmánya«, hogy megtanította mindenkinek: ha lojális, akkor joga van teljesítmény nélkül érvényesülni. Nagy lesz a morális ára ennek a nyolc vagy még ki tudja, hány évnek.

Mi a rendszer gyenge pontja? A korrupció szemlátomást nem az, azt beárazták az emberek.

– Nem így látom. A korrupció mellett az egészségügy és az oktatás, a kiszolgáltatottság, a jogbizonytalanság mind gyenge pont. Csak az a baj, hogy a magyar ellenzék nem tanulta meg a rendszerelméletből azt az alapvetést, hogy egy rendszert egy ponton − de a leggyöngébb pontján − kell támadni, s akkor összedőlhet. Ők nemcsak a választáson való indulást, de a Fidesz elleni harcot sem tudták koordinálni.

Milyen következményei lesznek, ha egyszer megbukik az Orbán-rendszer?

Ha lesznek más mintát mutató, erős ellenzéki emberek, csoportok, akkor viszonylag gyorsan túljutunk rajtuk. Ilyet most nem látok. Ha arra gondolok, hogy az erre alkalmas emberek már többnyire külföldre mehettek, akkor már aggódom. Ez a kormányzás olyan, mint a fertőző betegség, nem hal bele az ország, de rendesen meggyötri, lázas lesz, blokkolja a teljesítményét.

És ha újabb fideszes négy év jön?

Első körben lenyúlták az alkotmányos berendezkedést, a közmédiát. Új alkotmányt, választási rendszert, médiatörvényt alkottak. A hatalmi szféra átalakítása után a második négy év a tulajdonviszonyok radikális átalakításával és az új burzsoázia kinevelésére ment el. Kiszorították Simicskát, és a gazdasági életet felosztották maguk között, szétcsorgatták az uniós pénzeket. Most már csak a lakosság van hátra, őket lehet fosztogatni.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/123823