Hírekről, álhírekről és józan észről

2018. január 16. 12:17

Mórocz Zsolt
Mandiner

Napjaink történései nem csupán az úgynevezett józan paraszti észt taszítják, de az irodalmi formákat is.

Hogy melyek a józan – ha úgy tetszik, a puszta v ész határai, azt talán Kant tudta. A titkot azonban magával vitte a sírba. Ráadásul ő még a vallásról beszélt ez ügyben. Nem korunk deszakralizált tömegvallásáról, a politikáról.

Napjaink történései nem csupán az úgynevezett józan paraszti észt taszítják, de az irodalmi formákat is.

Nincs ma olyan abszurddal kísérletező drámaíró, akinek legvadabb, legképtelenebb ötletét ne írná fölül a holnap valósága. Korunk nem drámai, hanem végletesen, pontosabban végzetesen nonszensz. Jó esetben tragikomikus.

A valóság végleg eltűnőben van – utoljára Hamvas Béla látta –, az irreális válik reálissá. Amennyiben ehhez hozzávesszük a médiumok üdvösnek éppen nem mondható szerepét, az elénk tárt manipulált világképet, a hírek ellenőrizhetetlenségét, akkor azért van okunk a kétségbeesésre. Politikai nézetektől függetlenül, amelyekre – a sokak számára iránytűnek tekintett Ottlik szerint – egyébként nincs szükségünk.

Inkább némi igazságra.

Ezek után lássuk a napi nonszenszt Ausztriából.

Az már lassan természetes, hogy a hajdan jódlitól hangos szirtek között fel-felhangzik a müezzinek hangja. Valaha osztrák jezsuita misszionáriusok megtanították jódlizni a dél-amerikai indiánokat. Mi több – Szörényi László utólagos örömére –, előadták az őserdőben a Varázsfuvolát. Most a multikulti jegyében a sógorokon a sor, ők válnak tanítványokká. Csupán Grazban, ahol egy Mura-parti templomból valaha Kepler vizsgálgatta a csillagokat, nyolc mecset áll rendőrségi megfigyelés alatt. Valószínűsítem, hogy a „radikális” félhold, mintsem a csillagok miatt. A félhold ugyanis, fittyet vetve az asztronómia szabályaira, folyamatosan növekvőben van. A grazi repülőtéren – nyáron hozzávetőlegesen megszámoltam –, az utasok mintegy fele mohamedán öltözéket viselt. Nem úgy mozogtak, mint mi, bizonyos fokig idegen magyarok, hanem nálunk sokkal otthonosabban.

Talán ennek folyománya, hogy egy – Feldkirch és Bregenz között fekvő – faluban, az első hó leesése után különös rendelet született. Mielőtt azonban ismertetném, rövid kultúrtörténeti kitérő.

Mindkét említett helység irodalomtörténeti jelentőségű. Feldkirchben, a vasútállomáson született meg J. Joyce fejében az Ulysses ötlete. Hazafelé tartott a világháború nyitányakor, ám kémnek nézték. Elfogták, szúrós szemmel méregették, kikérdezték. Végül tisztázta magát. Míg feltartóztatták, az elbocsátásra várva, a sínek mellett sétálgatva fogant meg benne az ismert mű alapgondolata.

Bregenz pedig a „világ vége”. Egy szófejtés Ober Bregenz elnevezésből eredezteti a régiek Bergengóciáját. Meglehet: avar „találmány”, azaz jövevényszó. Más elképzelés szintén van (az Ober Enns), ám bármiként legyen is, kalandozó eleink tényleg valahol itt kanyarodhattak el Sankt Gallen felé. Aztán felkeresték a nevezetes apátságot, mint köztudott, jóllehet nem a kolostori könyvtárba vitték vissza az évekkel korábban kikölcsönzött könyveket.

Aki járt Bregenzben, tanúsíthatja, csakugyan olyan érzése van az embernek a Bodeni-tóra nyíló városkában, mintha a világ végére ért volna, az Óperenciás tengerhez. A mesék földjére, a józan ész határain túlra.

Jöjjön tehát a faramuci rendelet Schneedorf község önkormányzatától, túl a puszta ész határán.

A falu címerében Szűz Mária látható két kiszáradt tölgyfa között. A 16. századi történet szerint itt tett csodát két favágóval a Szűzanya. Hatalmas vihar közepette villám sújtott a szerencsétlen emberekbe. Azonnal meghaltak. Az otthoniak, a feleségek és a gyerekek folyamatosan imádkoztak értük. Végül Mária a két halottat feltámasztotta, majd a két fát kiszárította mementóul, mert a két rokoncsalád között jogi viszály dúlt az örökség miatt. Később az eset helyszínére, az erdőbe került egy fogadalmi kép, egy ún. Mariabild, ami utóbb a falu templomának oltárdísze lett. Azután felvették a címerbe. Máig látható.

Ebben a faluban rendeletileg tiltották be nemrég a gyerekeknek a hóemberépítést. Mert a hóember fehér. Azaz rasszista jelkép. Három famíliát, akik nem tartották be a rendeletet, ezer-ezer euró büntetéssel sújtottak. A hírek szerint a másodfokú bíróság ezerötszáz euróra, valamint a perköltségek megtérítésére kötelezte a vádlottakat. Végül az új kancellárhoz – Sebastian Kurzhoz – fordultak. Jellemző: nem a köztársasági elnökhöz, holott nyilván neki van kegyelmi jogköre.

Közben az ellenállás furcsa módját választotta néhány helyi lakos. Éjszaka, a főtéren nagy hóembert állítottak, amit bekormoztak. A nyakába – ironikusnak szánt – táblát raktak: No racism!-felirattal. Perük jelenleg zajlik. Az osztrák fősodratú sajtó természetesen hallgat az ügyről. Mindössze a Heimat című lap közölt hosszú tudósítást, amiről a vezető orgánumok vagy pisszenni sem mertek, vagy rémhírnek nyilvánították az eseteket.

A rémhírekkel vigyázni kell, mert nem csupán az észre hatnak. Az érzelmekre, a valódi előítéletekre apellálnak. Emlékezhetünk a Sütő Andrásékat ért támadásra annak idején, Marosvásárhelyt. Mikor a könyvekkel felvonuló magyarokat, Sütőt, Kincsest, és biztos, ami biztos Bolyai Jánost akarták megölni a felheccelt, megvadult román fejszések. (Most éppen a zászló mellé akarnak székelyeket akasztani.)

Az előttünk álló kampányban manipulációban, hazugságokban, rémhírekben nem lesz hiány. Mire ellenőrizni tudjuk egy-egy információ valódiságát, már késő lesz.

Aki magabiztosan azt gondolja, őt ugyan nem lehet palira venni, annak elmondom: az iménti történetet, a nem létező Schneedorf faluról én találtam ki.

Ezen bárki tesztelhette magát. A kultúrtörténeti körítést leszámítva az utolsó szóig fikció. Ami nem jelenti azt, hogy ne történhetne meg holnap,

hiszen minden nap történik valami hasonló.

A karácsonyi vásár nevét tiltanák, a pápa tisztában van a migránsok betelepítésének veszélyeivel, de erre kapacitál. A keresztény jelképeket felváltják a mohamedán szimbólumok, az igazság kimondása rasszizmus, az önvédelem kirekesztés, az önfeladás humanizmus, az ország fejlődése nyomor, a viszonylagos jólét mélyszegénység, a népet képviselő politikus diktátor, a fekete fehér.

Talán megkockáztathatjuk, legalábbis Magyarországon, hogy végre a saját szemünknek higgyünk. A józan ész határain belül. Szóval, ennyiben azért legyünk kantiániusok. Itt nem fogják betiltani a hóembert, ha végre jön – mint Ottliknál – a hóesés kegyelme. 

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/123681