Egy cél nélküli választás következményei

2018. január 16. 09:01
George Paul Hefty
Heti Válasz

A voksolók több mint ötöde eleve nem akart hozzájárulni a kormányváltáshoz.

„Ilyen jó helyzetben az egyesült Német Szövetségi Köztársaság sosem volt: még új kormány sem kell neki. A népesség száma nő, az újszülöttek száma megugrott, a világ minden részéről jönnek a Németországban élni kívánók; annyi embernek van fizetett munkája, mint soha. Minden rendjén volna az európai paradicsomban, ha a tavaly szeptember 24-i választás nem kavarta volna fel a kábult önmegelégedést.

De a demokrácia megköveteli, hogy időnként legyen új választás, akár szükség van rá, akár nincs. Ám attól, hogy Németország példás demokrácia, még nem volt szükség új parlamentre, pláne új kormányra, és ez már a választási kampányban megmutatkozott. Senkinek sem volt komoly elképzelése arról, mely pártok kormányozzanak a hatalmon lévő keresztény unión és a szociáldemokrata párton kívül. Mindenki tudta, hogy a szélsőséges Balpárttal más párt nem fog kormányszövetséget kötni. Mégis a szavazók 9,2 százaléka őt bízta meg érdekei képviseletével. Azzal is tisztában voltak, hogy a szélsőjobboldali AfD-vel nem csak senki nem akar, de nem is fog szövetségre lépni; ennek ellenére megnyerte a szavazók 12,6 százalékát – miközben nem is álmodozhattak arról, hogy ők teszik ki a választók többségét. Tehát a voksolók több mint ötöde eleve nem akart hozzájárulni a kormányváltáshoz.

Bár a többi választó – tehát a szavazók majd négyötöde – remélhette, hogy az általa támogatott párt a koalíció része lehet, e szándék mögött sem feltételezhető az a cél, hogy a jövő kormánya teljesen új alakban álljon fel. A zöld választók is, akik végül 8,9 százalékot tesznek ki, és a szabad demokrata FDP választói a maguk 10,7 százalékával, afelé kacsintgattak, hogy nekik mindegy, milyen színű kancellára sleppjét adják, csak a kormányzásban részt vehessenek. A maradék három, illetve két párt, a CDU/CSU (33,0 százalék) és az SPD (20,5 százalék) választói pedig a Martin Schulz iránti tavaszi fellángolás hanyatlása után tudták, hogy nagyobb valószínűséggel lesz kereszténypárti kormányfő, mint szociáldemokrata.

Ebből az tűnik ki, hogy nem volt nagy igény egy teljesen új és más kormányra, még másik kormányfőre sem. Mindig egyértelmű volt, hogy ha a CDU/CSU adhatja a kancellárt, a jelölt Angela Merkel. A választóknak egész más összetételű parlamentet kellett volna létrehozni ahhoz, hogy Merkelt »a nép akarata« megbuktassa. Ezt minden német, még a csekély választási gyakorlattal rendelkező polgár is kiszámíthatta. Ezek a tények határozzák meg az előttünk álló hónapokban a kormányalakítás lehetőségeit, miután az első nekifutás a szabad demokraták miatt sikertelen maradt.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/123662