A román miniszterelnök delirálásáról

2018. január 16. 08:07

Trombitás Kristóf
Mandiner

Nem kell gyámság alá helyeznünk a külhoni magyarokat, de ettől még kötelességünk reagálni az őket támadó alantas provokációkra.

A román miniszterelnök delirálását követően jobbára összezárt a magyar politikai paletta, és ez egy abból a kevés kellemes fejleményből, amit az elmúlt évek közéleti változásainak köszönhetünk. Tudose tegnapi bukásának szintúgy örülhetünk.

De sajnos nem úszhattuk meg most sem a megélhetési okoskodók felemelt mutatóujjú intéseit. Manapság még mindig tartja magát az az elképzelés a progresszív oldalon, hogy a magyarság ócsárolása BÁRMILYEN körülmények között is a visszafogott, európai értelemben vett középút. A centrista nyugalom kulcsa. Az européer, technokrata minimum. Ha külföldön a magyarokba rúgnak, akkor a magyarországi baloldal egy igen tevékeny része – különös tekintettel a véleményformálókra, kevésbé jellemzően a politikusokra –, az első sorban áll, hogy csatlakozhasson a veréshez.

Ugyanezt láthatjuk a székelyek ügyében is.

Akikkel kapcsolatban persze

az sem megoldás, ha az anyaországi magyarság folyamatosan lelki gyámság alá helyezi őket,

és aggódó szemekkel figyeli minden egyes megmozdulásukat.

Nem kell rájuk úgy gondolni, mint a magyar szellem ősi hagyományait hordozó, ártatlan gyermekekre. A mindennapokat nézve pontosan ugyanolyan értékes és ugyanolyan ugyanolyan gyarló és emberek, mint itthon mindenki. A mindenkori magyar kormányzat támogassa a határon túli magyarokat, ez alapvető kötelessége.

Ugyanakkor a mindenkori magyar kormányzat ne tekintsen úgy a határon túli magyarokra, mint egy olyan közösségre, amelynek napi szinten kell meghatároznia az életét.

Viszont az egyrészt-másrészt logika ma is tort ül. Hiszen a román miniszterelnök valójában nem is pont úgy gondolta, mondják. Olvasom a HVG-ben is, hogy „a valóság ennél árnyaltabb”. Elvégre a román miniszterelnök „rendszeresen esetlenül, ügyetlenül nyilatkozik”. A lényeg az, hogy „nem mondta ki az akasztás szót”.

Végül minden logikai eszmefuttatás ugyanoda lyukad ki: a magyar kiállás és a rúgást követő reakció a hiba. Az, hogy nem csöndben fogadjuk a verést, ahogy azt a kisantant és csahosai megszokták, hanem felemelt fejjel. Valójában ez veszélyezteti a békés együttélést, mi sem természetesebb.

Attól én is óvnék mindenkit, hogy felmelegítse magában a nivelláló, vulgárnacionalista érzéseket, hiszen ez is egy a baloldal régi trükkjei közül.

De ettől még az ilyen alantas provokációra kötelességünk reagálni.

Már csak azt szeretném látni, ahogy ugyanezek a véleményformálók ugyanilyen magabiztossággal és öntudatosan állnak ki egy zsidóságot sértő megjegyezés helyes értelmezése mellett is. Amikor azt ecsetelgetik, hogy az illető nem mondta ki per definitionem a gázkamra szót; hogy különben is, legyünk tisztában azzal, hogy a hivatkozott személy híresen rosszul nyilatkozik; hogy ne rontsuk azzal a zsidóság helyzetét, hogy felkapjuk az ilyen valójában irreleváns megjegyzéseken a vizet.

Ha már folyamatosan ostobaságokat kell írniuk, legalább szóljon egyszer nagyot.

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/123637