Az ország olyan lett, amilyenre mi formáltuk

2018. január 15. 21:35

Nem mondhatjuk, hogy ezt valaki más baszta el, ezt mi basztuk el. Úgy, ahogy van, közösen, tízmillióan. Interjú.

„Korábban mondtál két szót egy kiállításról, amit Amszterdamban csináltál, és ami az emberi méltóságról szólt, ez volt a tárgya, ezt a problematikát járta körül...

...amiről egyébként az összes munkánk is szól. Ami az értelme volt mindannak, amit negyven éven át létrehoztunk.

És ami, ha ez egyáltalán lehetséges, ma annál is kevésbé számít, mint amennyire valaha számított. Legalábbis Magyarországon, és legalábbis a rendszerváltás óta.

Sose számított! Sose számított.

De talán volt pár év – vagy csak pár pillanat? –, amikor reménykedhettünk.

Volt pár év, innen visszanézve egy másik korszak, amikor lehetett abban hinni, hogy olyan lesz az ország, amilyenre mi csináljuk. És ez így is történt, legalább ebben a hitünkben nem csalatkoztunk: az ország olyan lett, amilyenre mi formáltuk. Nem mondhatjuk, hogy ezt valaki más baszta el, ezt mi basztuk el. Úgy, ahogy van, közösen, tízmillióan.

Magadat is ide értve?

Persze, én is. Abszolút felelősnek érzem magam azért, ami van, hiszen én is itt élek. Ez végül, a jövőből visszanézve, mindannyiunk közös felelőssége lesz...

Visszatérve az amszterdami kiállításra, Rajk László, aki látta, és bizonyos mértékig részt is vett a létrehozásában...

Az elején sokat segített... Hálás is vagyok neki.

...azt mondja, ennek a központi eleme egy NATO-kerítés volt.

A kiállítás nyolc fejezetből állt, az első volt a kerítés. Ugyanolyan kerítés, mint amilyen a magyar határon van, mert persze az is egy NATO-kerítés. Ahogyan NATO-kerítés az is, amit az izraeliek építettek föl – ugyancsak tűrhetetlen módon – Jeruzsálem kettéválasztására, és amilyen még egy csomó országban megtalálható. És amilyent Trump elnök most a mexikói határon épít...

Ez az egész egy rémálom! Mi ott éltünk Nyugat-Berlinben, amikor a falnak vége lett. Az ember ugye azt hitte a berlini fal leomlása után, hogy ezen a nagyon sötét dolgon most már túl vagyunk. Á, dehogy, újra megcsinálunk mindent, amivel egyszer már az elődeink pokollá tették a világot. Reprodukáljuk az egészet, úgy, ahogy van. Amíg el nem fogy a levegő, addig ez megy. Aztán majd megint elkezdünk fuldokolni...”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/123648