A néptánc az elismerés kultúrájára tanít – Bethlendi Andrással beszélgettünk

2018. január 14. 10:31

Magabiztosságot, egy jó térképet ad az ember kezébe, tudja jól, hogy ő kicsoda, honnan jön, esetleg hova tart – mondja a néptáncról Bethlendi András a Mandinernek. A csapatával a Fölszállott a páva versenyén győztes kalotaszegi táncos szerint a táncházmozgalmak mind a saját kultúránk, mind a szomszédos népek kultúrájának elismerésére tanítanak.

A Fölszállott a páva azon műsorok közé tartozik, amit az ember nem szégyell bevallani, ha rendszeresen nézi. Szerepelni benne pedig kifejezetten dicsőség. Leplezhetetlen büszkeséggel tölt el, hogy a 2017-es év utolsó adásának győztesei között tudhatom egy kedves ismerősömet. A Fölszállott a páva első helyen végzett csapatából Bethlendi Andrással beszélgettem.

*

 

Honnan jöttetek?

Varga Zoltán László, Okos- Rigó Andor, Vincze-Pistuka Roland, Mezei László és jómagam alkotjuk a Kalotaszeg legénytársulatot, ami a Kalotaszeg Néptáncegyüttes férfikarából állt össze. Mindannyian kalotaszegiek vagyunk, Varga Zoltán és Mezei László méraiak, hárman pedig Bánffyhunyadról származunk. László még líceumban tanul, ő a legfiatalabb, 16 éves; egy orvos, egy mérnök van még a csapatban, Zoltán néprajzos és kulturális menedzsmenttel foglalkozik, illetve néptánc oktató, én a tánc mellett jogász vagyok. 

Hogyan kezdődött a történetetek?

A néptáncegyüttest Zoltánnal ketten alapítottuk, így lettünk jó barátok. Mindketten jogot tanultunk, amikor Zoltán elhívott egy táncházba, Mérába, az első ilyen alkalom után fogalmazódott meg mindkettőnkben, hogy kellene egy néptáncegyüttest alapítani. Ennek immáron nyolc éve, azóta ketten vezetjük a társulatot, leosztjuk a feladatokat, a döntéseket is közösen hozunk. 

A néptánc főállás vagy hobbi?

A néptánc hobbi, ennek ellenére úgy tekintek erre a tevékenységre is, mint főállásra. Jogász vagyok, kulturális menedzsmenttel foglalkozom Kalotaszegen belül, azonban mindkettőt az életem fontos részének tartom. Nem tudom, hogy egy ember egyszerre hány életet tud párhuzamosan élni, én szeretnék megfelelni mindkettőnek. Teljes éves tevékenység a néptáncosé, nincs az évnek olyan időszaka, amikor nem foglalkozok vele vagy a néptánchoz köthető kulturális projektjeinkkel. Ahogy említettem már, Zoltán néptáncoktató, az ő esetében a tánc egyértelműen főállás, de mindannyiunknak hivatás. 

Tizenöt éve budapesti egyetemistaként úgy érzékeltem, hogy a néptánc mozgalom nagyon népszerű, hatalmas tömegeket mozgat meg. Erdélyt és Magyarországot is tekintve milyen most a néptánc helyzete?

Én nem kutatom a mozgalmat, nem tudom objektív alapon megítélni, hogy ahhoz képest, hogy 15 éve hányan voltak aktívak, most mi a helyzet.

Elképesztően pezsgőnek mondható a táncházas élet,

továbbra is a legkiterjedtebb, komoly lobbierővel, társadalmi erővel bíró, Kárpát-medencei hálózat. Aki kicsit időt eltölt ebben a táncház mozgalomban, érzékelheti, hogy milyen erő rejlik benne. Ha egy felvidéki néptáncossal hozza össze az élet az erdélyi néptáncost, akkor két perc alatt olyan szinten egymásra hangolódik ez a két ember és olyan szintű bizalom alakul ki, ami, ha nem volna ez a néptáncos kötelék, sokkal több időbe telne kialakítani. Ez egy nagyon erős közösség. Úgy gondolom, hogy a Fölszállott a pávának köszönhetően mind népszerűbbé válik a néptánc mozgalom. Magával a műsorral szemben sokan megfogalmaznak kritikát, talán a legerősebb kifogás a műsorral szemben az volt, hogy talán nem kellene a néptáncot versenyeztetni. Ezzel lehet egyetérteni és lehet vitatni, de az biztos, hogy ez a televíziós vetélkedő alkalmas arra, hogy a nagy tömegekhez eljuttassa a népi kultúra egyes elemeit, és én ezt nagyon fontosnak tartom.

Pedig ennek a néptáncos versengésnek van hagyománya, ha jól gondolom. 

Én tízévesen is éreztem, hogy nekem jobban kell táncolnom, mint a velem egy idős másik legénynek. Ez nem egy mesterséges szituáció, a legényes táncokban kifejezetten van egyfajta versengés, és az arról szól, hogy ki a jobb, ki az energikusabb. Nem akarom elvitatni a kritikusok jogát a kritikához, azonban  azt hozzá kell tenni, hogy itt nem olyan szörnyű versenyhelyzetről van szó, hogy a műsorban a csapatok ne tudnának őszintén sok sikert kívánni a színpadra menőnek. Elvétve lehetett olyannal találkozni, aki vérre menően komolyan vette, akit áthatott úgy igazán a versenyszellem, de nem ez a jellemző.

A mi kalotaszegi legényesünket, amikor színpadra léptünk, akkor nem valamelyik magyarországi tánchoz hasonlították, nem a körtét az almához, hanem a mi produkciónkat annak megfelelő táncanyaghoz viszonyítva értékelik. Egy zenei produkció esetében azt vizsgálják, hogy az a zene, amit ők játszanak, mennyire hiteles abban a műfajban, és nem azt nézik, hogy a másikhoz képest milyen. Itt igazából egy hitelességi verseny folyik talán, nem zárom ki annak a lehetőségét, hogy néha a zsűri is téved és hibát követ el, ott is emberek ülnek. 

Az igaz, hogy az erdélyi néptáncok felül vannak reprezentálva a táncház mozgalomban?

Igen, maga a táncház mozgalom, habár a '70-es években Magyarországról indult el, a széki táncra épült, maga a táncház szó is Székről származik, így hívták Széken a bált. Az erdélyi táncoknak a legnagyobba presztízse, ennek több oka van. A formája, a rendszere, az erdélyi táncok igazán élvezhetőek és virtuózak sok esetben, talán ennek tulajdonítható a népszerűsége. 

Van olyan néptánc, ami elhalófélben van?

Gyakorlatilag az összes. Ezt úgy kell érteni, hogy a Kárpát-medencén belül,

gyakorlatilag a cigány kultúrát leszámítva mindegyik etnikum, regionális kultúrájának a fejlődése megállt.

Ha én Kalotaszeget veszem, akkor nagyjából a '70-es évektől nem igazán van olyan, aki belenevelkedett ebbe a kultúrába, aki hagyományos módon sajátította volna el a táncot. Ma, akik táncolnak, azok mind visszatanulták, amit tudnak. 

Volt egy generációs törés?

Igen, a táncház mozgalomnak ez az óriási nagy hozadéka a magyar kultúra számára. Azaz nem csak a magyar kultúra számára, mert mi magyarok nagyon jól táncoljuk a román táncokat is, sokszor jobban, mint maguk a románok. Az az óriási hozzáadott értéke a táncház mozgalomnak, az egyetemes magyar kultúrához, hogy a népi kultúrát felértékelte a társadalomban, a városi kultúrának részévé tette, és rengeteg amatőrt állított arra a pályára, hogy mind módszeresebb szakmai érdeklődéssel kezdje el tanulmányozni azt. Ez egy különleges jelenség. Tömegek kezdtek érdeklődni a népi kultúra iránt, szakmai módszerességgel elkezdtek gyűjteni, a Kárpát-medencében működő táncházmozgalomból kibontakozott egy gyűjtőmozgalom is. Olyan laikusok jelentek meg, akik nem néprajzkutatók, akiket nem fizettek ezért, pusztán elhivatottságból elmentek diktafonokkal, kamerákkal falura gyűjteni. Ez óriási kapacitásnövelés volt a tudomány számára. 
Lényeges a különbség van aközött, ahogy mi táncolunk, és mondjuk, ahogy az '50-es években Kalotaszegen táncoltak. Nem annyira a formáját tekintve, igyekszünk ugyanis az archív felvételekből inspirálódva táncolni, a stílust minél inkább autentikusabb formában megőrizni, a magunk esztétikai ízlését is a népi kultúrához igazítani. Más műfajok, mint például a pop, más tánc és zenei műfajok ismeretének a hatása elkerülhetetlen. Minket sokkal több műfaji hatás ér, mint mondjuk egy '50-es évek paraszti világban élt embert. Ha csak a saját esztétikai ízlésünkre hagyatkozunk, akkor biztos vannak áthallások más műfajokból. Korábban, ha valaki akár hozzáköltött egy sort egy népdalhoz, akár egy legényeshez hozzáadott még egy figurát, valószínűleg stílusilag éppúgy beleillett, mivel nem vagy csak minimálisan érték más hatások. Ez mára már nem érvényes. Mi egy a táncházmozgalom által kiművelt módszerességgel tanultuk meg ezt a táncot, és nem hagyományos elsajátítás útján. 

Kalotaszeg

Létezik román néptánc mozgalom?

A román néptánc világában nem született meg a táncházmozgalom, és nem is vették át a magyar mozgalomtól ezt az eszközt, ezt a módszertant. A román néptánc abban a helyzetben van, amiben a magyar volt, a táncház mozgalom megszületése előtt. Úgy látom, a román néptánc mozgalom nem alakítja ki az emberekben azt az attitűdöt, hogy kimenjenek falura és kutassák a néphagyományt, keressék a tiszta forrást. Nem alakítja ki azt sem, hogy az emberek az archív felvételeket és a ma még rendelkezésünkre álló forrásokat tekintsék szamárvezetőnek, hogy ne egy húsz évvel korábban elkészült koreográfiát, egy táncegyüttes korábbi felvételét vegye mintának. Nem alakítja ki az emberben azt, hogy képes legyen felismerni a szomszéd kultúrában az értéket, nem alakítja ki az emberben azt a tudást, hogy felismerje, hogy ez a kultúra nem egy etnikai kultúra önmagában, hanem regionális elsősorban, ahol egymásra hatással vannak a közösségek. Korábban épp a Mandiner írt arról egy cikket, hogy a Román Tudományos Akadémia azt állítja a kalotaszegi legényesről, ez egy román zenére művelt román tánc, amit magyarok táncolnak. Miközben cigányok által húzott zenéről beszélünk, amire magyarok táncolnak. Még azt is nehéz mondani, hogy ez román vagy magyar a tánc, hiszen régión belül a románok és a magyarok legényese olyan lényegesen nem különbözik, ez egy régiónak a tánca. Vannak olyan figurák, amiket magyarok táncoltak, akkor, amikor gyűjtötték; és van olyan, amit románok táncoltak, és vannak cigány figurák. A zene különbözik kicsit akkor, amikor a románoknak húzzák a cigányok, attól, amikor a magyaroknak, de igazából mindegyiket cigányok húzzák. 

Mik a korlátaik?

A román néptáncvilág jelenlegi gyakorlatának nagy hátránya, hogy nem alakítja ki azt a készséget, hogy az emberek tudjanak szabadon táncolni. A román néptánc mozgalom általában kimerül abban, hogy fellépnek, miközben a magyar mozgalomnak a célja, nem is annyira az, hogy színpadra vigyenek egy műsort, hanem az, hogy a táncházban emberek táncoljanak, hogy táncházba járjanak, hogy a hétköznapi élet egy szórakozási formájává váljon. Egy kölcsönös értetlenség alakult ki ez által.

Mi nem értjük, hogy a románoknak ez miért jó, amit csinálnak, ők azt nem értik, hogy nekünk miért jó ez. 

Felvidéken más a helyzet, ott létezik szlovák táncház mozgalom, és ennek köszönhetően ezek néha etnikailag vegyesek. Erdélyben a táncházmozgalomnak van egy identitásra vonatkozó ereje, etnikailag viszonylag homogén közeg az erdélyi táncház, ebből a szempontból is van egy megtartóereje.

A néptánc, a népi kultúra ápolása tényleg olyan fontos az identitás megőrzésében, megerősítésében? 

Maximálisan egyetértek azzal, hogy a néptánc és a táncház mozgalom egy nagyon erős identitásformáló közeg és eszköz. Kalotaszegen belül mi elsősorban azért foglalkozunk azzal, amivel foglalkozunk, mert úgy gondoljuk, hogy ennek identitáserősítő ereje van, és önmagában értékként tekintünk erre. A táncház mozgalom olyan egyedi módon nyúl a nemzeti identitáshoz szervesen kapcsolódó kultúrához, hogy közben kialakítja benned a másik kultúra iránti elismerés kultúráját. Aki néptánccal foglalkozik, az azon kapja magát, hogy nekikezdi értékelni a szomszédjait. A néptáncosok egy átlag román számára elképzelhetetlen módon, Budapestnek egy pincehelyiségében román népzenére, echte budapesti fiatalok, jókedvvel táncolnak, és már-már mímelik a szöveget is, miközben nem értik azt. Abban a pillanatban, hogy valaki megismeri és megtanulja értékelni a saját kultúráját, mindinkább felismeri a másik kultúrában is az értékeket. 

A népi kultúrát kevésbé lehet etnikai kultúrának nevezni. Az a tánc, amit mi magyar néptáncnak nevezünk, az sokkal inkább kárpát-medencei, mint kifejezetten magyar. Mindenféle hatást magába olvasztott és hatással volt a többi nép kultúrájára is, leginkább regionális kultúrákról tudunk beszélni. Amikor mi kalotaszegi táncról beszélünk, akkor nem tudunk csak a magyar néptáncról beszélni, annak része a cigány tánc és népzene, a román tánc és népzene. Sokszor szomszédos népek őriztek meg olyan elemeket, amelyek valószínű valaha a mi táncunknak is részei voltak, ilyenek a forgatós táncok, amelyek a román néptáncban inkább megmaradtak, mint a magyarban. Ez az egészséges elismerés kultúráját alakítja ki az emberben, aminek következtében az identitását nem mások ellenében határozza meg és tölti meg tartalommal, hanem csak úgy önmagában.

Ez egy magabiztosságot ad, egy jó térképet ad az ember kezébe, tudja jól, hogy ő kicsoda, honnan jön, esetleg hova tart.

Nagyon fontos szerepe van a magyar népi kultúra közismerté tételében és a táncház mozgalomnak az ideológiái megalapozásában, Bartóknak és Kodálynak. Bartók egy szupersztár. Bartók nevét, aki nem ismeri Japánban, az egy műveletlen alak. Bartók a legnagyobb hírnöke a Kárpát-medencei és a magyar népi kultúrának. Az ő munkájának köszönhetően mondhatjuk el, hogy felismerhetővé válik az összetartozás a szomszéd népekkel, a mély összefonódás, egyszerűen tagadhatatlanná válik a másik értéke, illetve a közös értékek felismerése. Persze amióta a népi kultúra nem szerves része mindenki életének, azóta ezeket nehezebb felfedezni. 

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/123442