Ahol kilóg a kommunista ló lába

2018. január 4. 10:37

Szalma György
Mandiner

Naivan azt feltételeztem, hogy nyilvánosan kommunistának vagy nácinak lenni ciki. Manapság viszont egyre többen mentegetik újra a kommunizmust.

Az az illúzió élt bennem, hogy általános társadalmi közmegegyezés uralkodik arról: egyértelműen elítéljük a XX. század tömeggyilkos ideológiáit, hogy a magukra valamit is adó emberek egyaránt megvetik mindkét totalitárius rendszert, a kommunizmust és a nemzeti szocializmust egyaránt. Biztos voltam abban, hogy ez a közmegegyezés egyike azon kevés eredményeknek, amit realizálni tudtunk a rendszerváltás utáni évek veszekedős időszakaiból.

Naivan azt feltételeztem, hogy nyilvánosan kommunistának vagy nácinak lenni ciki.

Mivel főként ellenzéki lapokat olvasok, az orbánizmus elkeseredett ellenségeként létrejött Mérce is bekerült nálam a rendszeresen olvasott oldalak közé. Úgy tűnik, a fékek és ellensúlyok rendszerének hiánya feletti aggodalom mellett jut idejük a kommunizmus rehabilitálására is.

A Mérce ugyanis meglepő gyakorisággal hoz le anyagokat arról, hogy a szüleink, nagyszüleink által átélt borzalmak nem a kommunizmushoz kötődnek, a munkások paradicsomának megvalósítására tett eddig ismert próbálkozások mind csak piszkozatok voltak, kár a teljes eszmét elítélni. Bevallom, a zavarodottság kényelmetlen érzése kerülget, amikor a demokráciáért és a jogállamiságért aggódó politikai kommunikátorok Marxot és a kommunizmust fényezik, a rendőrgyilkos Ságvári Endrét mentegetik. Megmagyarázni a megmagyarázhatatlant. Sejtésem szerint Marxot és Ságvárit kínálják a Fidesz alternatívájaként. 

Egy nap, az ellenzéki összefogás jegyében, talán cikkeket fogunk olvasni a Mércén arról is, hogy Dolfi miatt félre csúszott a nemzetiszocializmus nemes ügye. Bezzeg, ha Röhm vagy Anton Dexler viszi a mozgalmat tovább, akkor minden másképp alakul. Van egy olyan érzésem, hogy ellenzéki oldalon erre is lenne igény. 

A miniszterelnök Horthyt méltató szavait kísérő elhatárolódás, felháborodás ebben az esetben elmaradt,

senki nem emleget vörös esőt a történelem legpusztítóbb ideológiájának népszerűsítése miatt.

A leplezetlen kommunista propaganda nem éri el a kényes ízlésű demokratáknál az ingerküszöböt. Így nyer igazi értelmet a „kettős mérce” elnevezés, és így nyernek értelmet korábbi események is. Nem tulajdonítottam nagy jelentőséget annak, hogy anno az internetadó elleni tüntetés főszervezője, Kis Soma Ábrahám CCCP feliratú pulóverben, Lenin-fiúnak öltözve akarta megmenteni az olcsó internethez fűződő alapjogot. Pedig korábban is sok jel mutatott arra, hogy a baloldali szubkultúrának szerves része a kommunista nosztalgia: ezekben a körökben szégyenérzet nélkül lehet éltetni egy tömeggyilkos diktatúrát, relativizálni a bűnöket, felmenteni a bűnösöket. Csak a példa kedvéért: a rendszerváltás után a szocialisták ifjúsági szervezetei ugyanolyan lelkesen dalolászták a mozgalmi dalokat, mint annak előtte. 

Miközben a csapból is az folyik, hogy a populista fenyegetés veszélyezteti a demokráciát, az európai szellemet, addig az újkommunisták zavar nélkül moshatják tisztára a véres posztót. Európa nyugati felében jó ideje egy megengedő viszonyulás érezhető a kommunizmus irányába: úgy tekintenek rá, mint egy szellemi kalandra. 

Ennek a szellemi kalandnak, amelyet a mérce.hu szerzői szerint félremagyaráztak, félreértettek, sok tízmillió, egyes becslések szerint 100 millió áldozata is volt világszerte. Papokat, értelmiségieket, gyerekeket, parasztokat, nőket és férfiakat válogatott kegyetlenséggel gyilkoltak és kínoztak meg. A világ bármely részén került hatalomra a kommunizmus, mindenütt együtt járt emberek tömegeinek jogfosztásával, nyomorba döntésével vagy kiirtásával. Nem voltak kegyelmi időszakok, Trockij és Lenin épp olyan tömeggyilkos volt, mint Sztálin. A szovjet kommunizmus idején 22 millió ember pusztult el, egymillióra tehető azoknak a száma, akik Jézus Krisztus nevéért haltak mártírhalált, akiket kifejezetten a hitük miatt öltek meg. Az Ukrajnában szándékosan halálra éheztetettek száma eléri a 7 milliót.

A mentegetők szerint mindezért nem felelős a kommunista eszme, szerintük csak félreértették a tanításait, félreértés az egész.

Sürgősen tisztázni kell tehát egy félreértést. Egyértelművé kell tenni, hogy a nemzeti kommunistákkal és a nemzetközikkel szemben is nulla tolerancia van érvényben, hogy semmi szín alatt nem kísérletezünk a rehabilitálásukkal. Ennek hiányában további félreértések adódhatnak. Az ilyen félreértések és azok magyarázatai azonban a legbékésebb polgárból is előcsalják a benne lakozó Prónay Pált, senkinek sem kívánom ezt az utat.

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/123131