Ajándék Gréczynek

2017. december 11. 07:12

Nagy Ottó
Magyar Hírlap

Nem lehet majd fogást találni rajta széplelkű liberálisainknak, hogy ezt nem így kellett volna.

„Miközben az elmúlt héten az egész világ Jeruzsálemre figyelt, mert Amerikának mindig kell egy gócpont, fegyveres konfliktus, ami kiterjedhet a térség más országaira is, és akkor megint lehet menni békét fenntartani, demokráciát vinni, addig közelebbi, bár meglehet kevésbé érdekes, de mégis fontosabb dolgokat is észrevehetünk.

És még csak Brüsszelig sem kell tekintenünk, ahol begőzölt jogvédők pellengérre állítottak bennünket, mert nem vették észre a nagy zöld ködben, hogy a mi jogainkat tiporják, elég, ha szétnézünk idehaza, és belemerülünk a számok nyugalmas tengerébe. Vagy rengetegébe, és hogy lássuk is a fától az erdőt, indítsunk a Fitch Ratings bejelentésével, amely úgy szól, hogy az utóbbi hat év legjobb adósosztályzat-kilátási mérlegével kezdhetik az évet Közép- és Kelet-Európa gazdaságai, köztük a magyar is. A hitelminősítő azt is kiemelte, hogy a térségben 2011 óta először haladja meg az államadós-besorolásokra érvényes, a felminősítés lehetőségére utaló pozitív kilátások száma a negatív kilátásokét, s ez jövőre lendületet adhat a felminősítéseknek, köztük a magyarnak is. És ha jön a felminősítés, akkor szép sima felülettel jön, talán még csillog is, és nem lehet majd fogást találni rajta széplelkű liberálisainknak, hogy ezt nem így kellett volna. Hiszen az eddigi eredmények azt mutatják, másként ezt nem lehet.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/122048