Jézuska a cselédlépcsőn

2017. december 9. 10:54

Lendvai Ildikó
Népszava

Aki bajban van, tegye meg azt a szívességet, hogy nem nagyon mutogatja magát. A kormány is ezt várja el.

„A panelek leszoktattak minket a cselédlépcsőről, de igény volna rá. A régi- és újgazdagok ma sem szívesen néznek a szegénység szemébe. De még az épphogy-középosztály sem akar olyan sorsokba botlani, amilyenbe rossz esetben ő is belecsúszhat. Aki bajban van, tegye meg azt a szívességet, hogy nem nagyon mutogatja magát. A kormány is ezt várja el. A diadaljelentéseket szereti, nem a nyomorúság utcai felkiáltójeleit: a hajléktalanok, ételért sorban állók, meleg kabát nélkül didergők látványát. Megpróbálhatna segíteni rajtuk, de ez nem ígér gyors eredményt. Túl sokan vannak. Az Eurostat adatai szerint szegénységben vagy kirekesztettségben él minden negyedik magyar, a gyerekek közül minden harmadik. Egymillióan a reménytelen, öröklődő mélyszegénységben vergődnek. A nyugdíjasok között csak azért jobb az arány, mert a legnyomorultabbak meg sem érik ezt a kort. A munkanélküli ellátás a régi 9 helyett csak 3 hónapig jár (az Unióban mindenütt hosszabb ideig), a Policy Agenda friss kutatása szerint ennél tovább kitartó megtakarítása csak a lakosság harmadának van. Könnyű tehát lezuhanni – a szegények világa nincs olyan messze tőlünk.

Hát kell az a kormánynak, hogy ezen borongjunk ilyenkor, választás előtt? Dehogy kell! Ismerős megoldást választott. A cselédlépcső-modellt. Ami zavarhatna, megijeszthetne, azt lehetőleg nem engedi a szemünk elé. A szegények menjenek máshová, mindegy, hová, zsákfalvakba, nyomortelepekre, lepusztult városi negyedekbe. Ha van nekik, akkor vissza a fűtetlen lakásukba, csak el-el az utunkból! Legyenek máshol, húzzák össze magukat, ne is látszódjanak. A Népszavához jutott el a rendelettervezet híre, amely megtiltaná a közterületen való ételosztást a civileknek, politikai szervezeteknek. Hogy akkor hol, hogyan segítsünk? Már a menekülthullám idején, amikor az állam helyett az állampolgárok munkája és adományai óvtak meg a sokkal nagyobb bajtól, hányszor röhögtek a szemünkbe: ha annyira szereted őket, fogadj be egy tucatot a lakásodba!”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/121991