Összefogás reload

Gyurcsány: A kormány a lelkét is eladja a voksokért

2017. december 5. 20:50

Gyurcsány Ferenc úgy nyilatkozott egy keddi lakossági fórumon, hogy a kormány a lelkét is eladja a szavazatokért, ezért csak a közös jelöltállítás lehet az ellenzék útja. Szerinte többen vannak a változást akarók, mint a jelenlegi vezetés támogatói.

A demokratikus ellenzéki pártok közös jelöltállításának szükségességét fogalmazta meg a jövő évi parlamenti választásokra Gyurcsány Ferenc Barcson kedden.

A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke pártja Soha ne szavazhasson, aki soha nem élt itt elnevezésű kampánya keretében tartott lakossági fórumán azt mondta: „a napnál is világosabb", a változást akarók többen vannak, mint a kormány támogatói. „Azt érzékelem, hogy más a hangulat", mint 2014-ben volt, olyanoknak is elegük van, akik akkor még bíztak a kormányban, ahogy a Móricz Zsigmond Művelődési Központban összegyűlt mintegy száztagú hallgatósága előtt fejtegette.

A volt kormányfő úgy vélte: a feladat az, hogy a változást akaró demokratáknak közös jelöltjeik legyenek, mert a parlamenti többséget az egyéni választókerületekben elért győzelmek révén lehet megszerezni. A politikus az erről folytatott tárgyalásokról annyit jegyzett meg, nagyon reméli, hogy 2018 elején már nem ezek a viták terhelik a kormányváltó oldalt.

Ez a kormány lehajol minden szavazatért, eladja a lelkét is, ha kell - jelentette ki. Megjegyezte, a kormány az elmúlt hónapokban Kárpátalján, a Partiumban, Erdélyben nem titkoltan azért nyújtott támogatást különböző csoportoknak, szervezeteknek, egyházaknak, hogy megszerezze a határon túl élő magyarok voksait.

(MTI)

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/121799