Balog Zoltán: 6,2 milliárdos támogatást kapnak az iskolák

2017. december 4. 10:36

650 iskola kap 14 ezer számítógépet és monitort, 6 ezer laptopot és 7 ezer projektort – jelentette be Balog Zoltán hétfőn, péceli sajtótájékoztatóján.

Még az idén 6,2 milliárd forintos informatikai fejlesztési támogatást kapnak költségvetési forrásból a közép-magyarországi régió oktatási intézményei – jelentette be az emberi erőforrások minisztere hétfőn Pécelen. Balog Zoltán a Péceli Integrált Oktatási Központ, Általános Iskola és Gimnáziumban tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy az érintett 650 iskola december 15-ig megkapja a kormányzati támogatásból finanszírozott eszközöket: 14 ezer számítógépet és monitort, 6 ezer laptopot és 7 ezer projektort.

Hozzátette, hogy a kormány mindenképpen szeretné fejleszteni a köznevelési intézmények informatikai eszköztárát, mivel minden gyermek egyformán fontos, bármely településen is járjon iskolába. A miniszter kitért arra is, hogy a péceli iskola a fejlesztési támogatásból 251 eszközt kap csaknem 40 millió forint értékben. Solti Péter, a Klebelsberg Központ elnöke elmondta, hogy a beruházás a központ költségvetésének a terhére valósult meg, ami azt mutatja, hogy az állami intézményfenntartás rendszere jól működik. Hozzátette, hogy hatékony az együttműködésük az oktatási intézményekkel, így még az év elején felmérték, hogy mekkora a gyermeklétszám. Szűcs Lajos, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy ezt a péceli iskolát éppen tíz éve adták át, és azóta ez a fejlesztés a legnagyobb az intézmény életében. 

(MTI)

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/121685