DK

Gyurcsány: Kárpótolni kell a rendszer meghurcoltjait

2017. november 22. 21:02

Kárpótolni kell ennek a rendszernek a meghurcoltjait, akiket koncepciós eljárásokban tettek tönkre – jelentette ki Gyurcsány Ferenc szerdán Esztergomban.

Erkölcsi és anyagi értelemben kárpótolni kell ennek a rendszernek a meghurcoltjait, akiket koncepciós eljárásokban tettek tönkre – mondta Gyurcsány Ferenc szerdán Esztergomban tartott lakossági fórumán.

„Nem tudjuk visszaadni nekik az elveszett éveket, de legalább megmutathatja Magyarország új kormánya, hogy nem lép át ezeken az igazságtalanságokon” – tette hozzá a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke 250 érdeklődő előtt. A politikus a károsultak közé sorolta a devizahiteleseket, a Quaestor-ügy kárvallottjait, az állami földekről kiszorított gazdákat és a korábbi rendszer szerinte politikai okokból elítélt embereit.

Gyurcsány Ferenc rámutatott, hogy a devizahitelben ragadt adósok pénzéről a bank már lemondott, az összeget leírta, és mégsem mondják azt az adósoknak, hogy a leírt, csökkentett részen törlesszék a hitelt. „A hiteleket leírt értéken át kell adni az államnak és fel kell ajánlani a károsultaknak, hogy nulla százalékos kamattal törleszthessenek. Ha nem bírják, akkor tisztességes díjért maradhassanak a lakásban, részben bérlőként, részben tulajdonosként” – jelentette ki a párt elnöke.

Gyurcsány Ferenc leszögezte, a devizahitelek körül kialakult helyzetben hitelfelvevőknek is van felelőssége, de ebben osztozni kell benne a bankoknak és az államnak. „Össze kell hozni újra Magyarországot, erről szól a DK programja” – fogalmazott. A politikus a Quaestor-ügyben kárt szenvedett kisembereket is a rendszer károsultjai közé sorolta és úgy vélte, meg kell állapítani azok felelősségét, akik közreműködtek, hogy csalárd módon több tízezer ember egyik pillanatról a másikra elveszítse megtakarított pénzét. „Nem azok közé tartozom, akik bosszúra szomjaznak. Szenvedélyem azok iránt van, akik elszenvedték az elmúlt időszakot – mondta Gyurcsány Ferenc.

Emlékeztetett arra, hogy sok korábbi polgármestert, vezetőt hurcoltak meg, ülnek ártatlanul börtönben emberek és a gazdákat kiszorítva több százezer hektár állami földet adtak oda néhány tűzhöz közel álló embernek. Úgy vélte, a magyar jobboldalt történelmi felelősség terheli a magyar mezőgazdaság és ezzel a vidék tönkretételéért. „Nem a népítéletnek kell jönni, mert annak a választásokon a helye. Nagyon remélem, hogy a választás meg fogja mutatni, hogy mit gondol a nép erről a kormányról” – mondta a politikus.

Gyurcsány Ferenc kijelentette, a Fidesszel ellentétben nem szeretnék megmondani, hogy ki bűnös és ki nem. „Ahol a politika mondja meg, ki a bűnös, ott ország előbb utóbb tönkremegy. Ahol megpróbálták, ott mindig tragédia lett a vége” – tette hozzá. Czeglédy Csaba büntetőügyével kapcsolatban Gyurcsány Ferenc azt mondta: „mekkora ügy történik most jóbarátom ismerősöm, ügyvédünk történetében (...) állítólag tizenegynéhány diák nem kapta meg időben a pénzét. (...) Ez is baj.

A DK elnöke elmondta, jó esély van arra, hogy az esztergomi választókerületben a 2014-ben is indult Vadai Ágnes, a párt alelnöke képviseli majd a demokratikus ellenzéket, de az erről szóló egyeztetések lezárásához még 1-2 hétre van szükség.

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/121146