A reformációról – zsidó szemszögből

2017. november 21. 17:33

Schwezoff Dávid
Vendégszerző

A béke egyik ismérve, hogy a jót igyekszünk látni a másik emberben, másik csoportban, a jót keressük.

...ki a békét szereti...

A MAZSIHISZ lapjának, az Új életnek 2017. November 15-én megjelent 72. Évfolyam 21. Számának harmadik oldalán [1] található egy rövid (és kizárólagos) említés a Reformáció 500 éves évfordulójáról. A MAZSIHISZ lapjában a Reformációról, a kereszténység, és azon belül a magyar kereszténység harmadának meghatározó ünnepéről kizárólag két lutheri idézettel emlékeztek meg. Luther Márton két antiszemita nyilatkozatával.

Egy holokausztot túlélő rabbi, mint főszerkesztő által jegyzett Új életben nyilvánvalóan érthető a háttérben talán meghúzódó párhuzam gondolata a lutheri antiszemita vélemény, és a gyilkos vészkorszak zsidók millióit halálba taszító huszadik századi ideológia között. És ez szerintem is - sajnálatosan igaz.

De ezt a reformációval, illetve annak 500 éves történelmével és jelenével azonossá tenni többszörösen is súlyos hiba. A béke megteremtése egy zsidó számára az egyik legfontosabb erkölcsi kötelesség. A békére való törekvést hosszasan fel lehet lelni a zsidó vallási irodalomban a Tórától kezdve a Zsoltárokon át, a misnai és midrás forrásokon túl a további rabbinikus irodalomban is. A béke meghatározza a zsidóság lényegét, különös tekintettel a környezetére, azon népek iránt, akikkel együtt él.

Véleményem szerint a béke egyik ismérve az is, hogy a jót igyekszünk látni a másik emberben, másik csoportban, a jót keressük.

A társadalmi béke célja tehát megköveteli tőlünk, hogy – mint mindennek –, így a Reformációnak, illetve az elmúlt 500 évnek is a pozitív emlékeit értékeljük.

Luther Márton munkásságának, írásainak és lejegyzett beszédeinek, beszélgetéseinek csak egy része vált a lutheránus (evangélikus) teológia részévé, és azt nem formálta a lutheri antiszemitizmus.

A korai protestantizmus (XVI-XVII. szd.) készséggel nyitott volt a zsidó irodalom felé, amely nem csak az „ószövetségi” biblia revidiálását, hanem a rabbinikus irodalom egyes kiemelkedő műveinek átvételét és befogadását is jelentette – így például a fentebb is idézett „Atyák bölcs tanításai” és számos egyéb zsidó vallási irodalom (Johannes Leusden holland református teológus és Péchi Simon antitrinitárius és szombatos vallási vezető).

A reformáció folyománya lett több későbbi társadalmi változás is, a felvilágosodás és a polgárosodás a zsidóság számára is fejlődést hozott szerte Európában. Egyre több ország nyílt meg a zsidó bevándorlás (visszavándorlás) előtt, aktív részeseivé váltak az iparosodásnak, az újkor dinamikus fejlődésének. Egyre inkább lehetőséget kaptak a tudományos és kulturális életben való részvételre is.

Mindezt a gazdasági válságok után önmagát pusztító emberiség káros eszméi változtatták a tömeges gyilkolás poklává, és a XX. század közepére 6 millió zsidó mártír vált áldozattá. Ezekben az években is jelen volt a reformáció humanista eszmeisége, és voltak olyan lelkészek, akik számára az üldözöttek megmentése, védelme, segítése volt az egyetlen életcél. Ha a Reformáció 500 évéről emlékezünk meg, akkor zsidóként kötelességünk megemlíteni legalább Dietrich Bonhoeffer német lelkészt és Sztehlo Gábor magyar lelkészt.

A magyar evangélikusságnak ráadásul a második világháború után is jelentős szerepe volt az árván maradt zsidó gyermekek segítésében. Részben – az időközben államosított – Sztehlo-féle árvaházak lelki támogatásának pótlásában, részben pedig a huszadik század második felének több meghatározó lelkészének személyiségében jelentek meg. Ezen korszak több – zsidó származású – lelkész és teológus példája is mutatja a protestantizmus elkötelezettségét a zsidóság védelmére.

A rendszerváltást követően is, a magyarországi evangélikus lelkészképzés kifejezetten filoszemita szellemiségben zajlik. Napjainkban a magyarországi zsidóságot, így a MAZSIHISZ kezdeményezéseit is szinte kivétel nélkül, maximálisan támogató állami intézményt, az egyházak számára kulcsfontosságú minisztériumot egy református lelkész vezeti, egyik miniszteri biztosa pedig egy evangélikus lelkész.

Mindezt tehát a Reformáció 500 éve hozta a zsidóságnak. Nem ítélhetjük azt meg Luther néhány antiszemita gondolata alapján. Kizárólag az öt évszázad pozitív kapcsolati pontjainak megismertetésével szolgálhatjuk továbbra is a békés együttélés és a társadalmi kiegyensúlyozottság jövőjét.

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/121078