1917 élni fog, amíg kiváltó okai meg nem szűnnek

2017. november 20. 17:37

Konok Péter
Transindex

Nyilvánvaló, hogy Marxból nem levezethető Lenin, és Leninből nem következik egyenesen Sztálin.

„Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy 1917 októbere ne lett volna forradalom, és ne lett volna »nagy«. A huszadik század egyik legfontosabb, legnagyobb változást hozó eseménysorozatának szimbolikus csúcspontja volt – és eredményében (önmaga megbuktatásával, az orosz birodalmiság továbbörökítésével, a totális állami kontroll megteremtésével, végső soron az államkapitalizmus kialakításával) éppen azt bizonyította, hogy a kapitalizmusban még olyan tartalékok rejlenek, amilyeneket sem Marx, sem más forradalmár és forradalmi gondolkodó nem látott meg. A forradalom önfelszámolása hosszú folyamat volt, és egy viszonylag rövid ideig – a polgárháború végétől mintegy 1926-ig, mikor világossá vált, hogy a szovjet állam világforradalom helyett immár egy sajátos imperialista külpolitikát folytat, amit a külföldi kommunista pártok »bolsevizálásának« végrehajtása jelzett – még akár úgy is tűnhetett, hogy beigazolódhatnak a millenáris ígéretek. Erre a néhány röpke évre a feszítő ellentmondások közepette is Moszkva lett »a világ proletariátusának fővárosa«, az avantgárd, forradalmi kultúra fellegvára, a legkülönfélébb társadalmi kísérletek kohója.

Nyilvánvaló, hogy Marxból nem levezethető Lenin (aki valójában antimarxista volt), és Leninből nem következik egyenesen Sztálin (aki egyszerre volt antimarxista és antileninista). Ám kétségtelen tény, hogy a világ megváltásának programjából a marxi »valódi emberi történelem kezdete« helyett az emberi történelem egyik legsötétebb fejezete nőtt ki: a sztálini rémállam, még ha ehhez az eredeti programot meg is kellett tagadni. Ez az állam azonban véletlenül sem volt sem kommunista, sem pedig szocialista – maga volt az ellenforradalom, teljes győzelmében. A kapitalizmus végső érve egy sajátos Armageddonban, ami a világforradalom lehetett volna.

Így az a sajátos helyzet áll elő, hogy Magyarország miniszterelnöke nem csak abban hazudik, amit kimond (hogy a »Nagy Októberi Szocialista Forradalom« nem volt sem októberi, sem nagy, sem pedig forradalom), hanem abban is, amit elhallgatva állít (és amiben gátlástalanul összemossa a forradalmat a forradalom bukásával): hogy ezekkel ellentétben viszont szocialista volt. Hiszen az is volt, és az ellentéte is. Az eredményét (a kimenetelét) ismerjük, vagy legalábbis ismerni véljük. Azonban ez csupán részeredmény. Hiszen azok az alapvető társadalmi ellentmondások, amikre a kommunizmus választ akart adni, a mai napig fennállnak, és ismét egyre világosabbá válik, hogy a rendszer örökkévaló fenntarthatóságában hinni a legteljesebb utópia: a példátlan egyenlőtlenség, a globális klímakatasztrófa, a széteső demokráciák mind ezt mutatják. Hogy mik lesznek a válaszok (hogy lesznek-e válaszok, és lesz-e idő a válaszokra), nem tudhatjuk. De a forradalom (amelynek 1917 egy fontos epizódja volt) mindig napirenden van, amíg az okai léteznek.

Vagy amíg létezünk.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/121025