Vona Gábor épp húzza a lapot a 19-re

2017. november 19. 10:10

Amit a Jobbik jelenleg végrehajt, az a legelképesztőbb, legabszurdabb közéleti artistamutatvány a rendszerváltás utáni politikatörténetben.

2017. november 19. 10:10
Constantinovits Milán

Friss hír, hogy Tódor János, ismert balos szociológus visszaadta a Lendvai-díját, amit abban a Spinoza Házban vehetett át, ahol a napokban Vona Gáborral beszélgetett Rangos Katalin.

A bejelentésen nem csodálkozhat az igazán, aki figyelemmel kíséri a Jobbik egészen elképesztő kötéltáncát a hitelesség szakadéka felett, a Gárdától a Bitó-szalonig. Nézzük csak meg jobban ezt az egyensúlyozást: tényleg végrehajtható a Jobbik-transzformáció a tartalom totális elvesztése nélkül?

Az elmúlt hét eseményeinek tükrében éppen ideje, hogy türelmesen végiggondoljuk a Jobbik-jelenséget, illetve azt, miért is kerültek a jobboldali média homlokterébe a párt viselt dolgai. Kezdjük ott, hogy a trújobbikos kommenterek véleményével ellentétben nálunk például, a Mandineren semmiféle összehangolt vagy tudatosan időzített támadás nem folyik a Jobbik ellen. Az újságíró elemző, okokat és célokat feltáró munkájának szerves része látni és a nagyközönségnek láttatni a politikai folyamatokat. Márpedig meggyőződésünk, hogy az elmúlt időszak legérdekesebb színeváltozása éppen Vona Gáborék háza táján zajlik.

Amit a Jobbik jelenleg végrehajt, az a legelképesztőbb, legabszurdabb közéleti artistamutatvány a rendszerváltás utáni politikatörténetben.

Nekünk pedig kutya kötelességünk ezt a folyamatot – a valós mozgatóival együtt – transzparenssé tennünk, a szükséges kérdőjeleket felrajzolnunk.

Ennek jegyében világítottunk rá a Szent Korona Rádióban elhangzott, igen kevéssé szalonképes beszélgetésekre is. Hiszen nehéz úgy a néppártosodást és középre navigálást hitelesnek elfogadni, hogy bármikor, tetszőlegesen beletúrva a Jobbik vezető politikusainak nyilvánosan elérhető médiaszerepléseibe, kedvünkre válogathatunk a kínos felvételek között. S ne feledjük, ezek nem évtizedekkel ezelőtti anyagok, ezek a közelmúlt, az elmúlt évek politikai felállásának termései.

A gond épp ebben rejlik: ha ugyanazokkal az arcokkal akarnak igen rövid idő elteltével egy teljesen más politikai terméket eladni, akkor bizony okkal-joggal merülnek fel elemi őszinteségi kételyek.

Pedig a politikai logika szerint tökéletesen érthető az irányváltás. Vona tényleg lapot húzott 19-re, és ha belegondolunk, ebben a szédítő ideológiai és kommunikációs manőverben valóban van politikai racionalitás. Vona Gábornak és feltehetően a Jobbik-szimpatizánsok zömének nem perspektíva egy újabb 10-20% közötti szereplés. Már nem jelent megelégedést a második legerősebb politikai erő szirtjéről lenézni a mélybe zuhant szocialistákra. Több kell.

Észre kell vennünk, hogy

a könyörtelen túlélési logika most már csúcstámadást diktál. Ha nem 2018-ban, akkor soha.

Ebből a politikai alaphelyzetből tekintve pragmatikailag roppant érthető manőverek történnek a Jobbiknál.

A néppártosodás ebben az olvasatban tulajdonképpen egy (hatalmi) kényszer szülte metamorfózis: a konzervatív oldalon nincs tér, a Fidesz nemzetpolitikája, retorikája és ezek sikere egyszerűen légüres térbe taszította a Jobbikot. Az idő pedig a maga kérlelhetetlenségével fogyatkozik, így a máskor évtizedeket felölelő dimenzióváltást alig egy-két év alatt kell levezényelni.

Mit jelent ez a gyakorlatban? A csúfosan megbukott Botka-kísérlet után lehetőség nyílik az MSZP-árvákat integrálni, a baloldali szavazók körében szalonképesre polírozni a pártot, miközben a radikális arcokat ki kell radírozni a pártjelenből.

A sietve végrehajtott csapatösszevonások (a Magyar Nemzet, a Hír Tv és Lánchíd Rádió egyesítése Schlecht Csaba tábornoksága alatt), a Bitó-szalonban, majd a Spinoza Házban tett látogatás, az ellenzéki oktatási kerekasztalhoz csatlakozás mind ennek a fénysebességű pártdeformációnak a nagyon is tudatos fázisai. (Hogy a zajló irányváltás mennyire fordítja pártvonalra a Magyar Nemzetet, azt nem tudhatjuk. A jobbikos fuvallatok eddig enyhén voltak érezhetők, magam ugyanakkor a lapot, illetve a Heti Választ még inkább, magas szakmai sztenderdek szerint szerkesztett, korrekt műhelynek tartottam és tartom a G-nap óta is. Már csak emiatt is kár lenne az instrumentalizálódás, ami jelenleg – a Nemzet esetében mindenképp – fenyegető realitás.)

E centrumhoz teperő művelet végrehajtására viszont nem áll évtizednyi idő a rendelkezésre: Óceánia és Eurázsia egykori hadban állását sokkal nehezebb lesz elmosni a kollektív tudatban, amikor alig telt el néhány esztendő a Magyar Gárda, a zászlóégetés vagy Kulcsár Gergely performansza óta. Egész egyszerűen túl közel vagyunk ahhoz időben, hogy ne érezzük vércikinek a Szent Korona Rádióban elhangzottakat.

A baloldali erőtérhez közelítő célelvűséghez viszont elválaszthatatlanul kapcsolódik némi kölcsönös elvi infláció.

Ahogy a baloldal remény- és perspektívavesztése miatt már Vona Gábor is elfogadható partnernek tűnik, úgy a Jobbik sem löki el a korábbi kurucos hévvel a posztliberális körök fojtó ölelését.

És ez baj: egy valódi, nemzeti-konzervatív bázisú néppárt nem fogadhatja semmilyen szinten a Heller Ágnesek támogatását. A leghátborzongatóbb eddig mégis Gyurcsány Ferenc odakacsintása volt:

amikor a legutóbbi idők első számú moral insanityje lehetőséget lát valakivel az együttműködésre, akkor ott illene nagyon rosszul érezni magunkat.

Tegyük hozzá, a baloldal sem egységesen hurráoptimista a Jobbik irányába meginduló tapogatózásokat illetően. Míg a lapunknak nyilatkozó Heller Ágnes nem zárja ki a választási kooperációt, másokat már a lehetőség is viszolyogtat. Szegő Edit, a jelenlegi oktatáspolitika leghangosabb ekézője szerint: „Ne tessenek már ekkorát tévedni: kutyából nem lesz szalonna, a jobbikból soha nem lesz szalon.. néppárt. A gyökerei, mozgatórugói (gyűlölet, frusztráció, bűnbakképzés), szavazóbázisa változatlan.

Tódor János nyílt levéllel adta vissza a Lendvai-díját, Konok Péter, balos megmondóember pedig még messzebbre evezett: „A szélsőjobboldali, antiszemita, idegengyűlölő párt vezére arról beszél a mai magyarországi zsidó kulturális élet egyik meghatározó színhelyén, hogy egy náci, aki felfegyverzett verőlegényei élén a háborúk és a népirtások elől menekülő emberekre vadászik, fontos tapasztalatokkal rendelkezik ezeknek a nőknek, férfiaknak és gyerekeknek a »kezelésében«, ezért az illető nácira, illetve fontos tapasztalataira szükség van abban a pártban, amit mostanság sokan hajlamosak valamiféle alternatívának látni”.

A Jobbik megítélése tehát annyira ellentmondásos a baloldalon is, hogy még a korábban olyan megfellebbezhetetlen tekintélynek, mint a Heller Ágnes-féle gerúsziának is alapjaiban ingatta meg szentesítő erejét. Hiába igyekszenek megszelídíteni a Jobbikkal való összefogás gondolatát a baloldal olyan szellemi és morális elöljárói, mint Kőszeg Ferenc, Haraszti Miklós vagy Konrád György, ez már ott is sok. Úgy tűnik, a Jobbik-kérdésnek ez is egy érdekes hozadéka: eltünteti a korábbi orientációs pontokat, a baloldal teljesen elvesztette tájékozódóképességét.

Ettől függetlenül Vona Gábor kikérte az utolsó leosztását, és mindent egy lapra tett fel. A játszma pedig tavaszig tart.

Kapcsolódó cikkek

Összesen 540 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sulammit
2017. november 20. 11:53
Aztán, majd tavasszal a jobbik, két szék közül a pad alá fog esni.
Dénia
2017. november 20. 06:14
"Pedig a politikai logika szerint tökéletesen érthető az irányváltás. Vona tényleg lapot húzott 19-re, és ha belegondolunk, ebben a szédítő ideológiai és kommunikációs manőverben valóban van politikai racionalitás. Vona Gábornak és feltehetően a Jobbik-szimpatizánsok zömének nem perspektíva egy újabb 10-20% közötti szereplés. Már nem jelent megelégedést a második legerősebb politikai erő szirtjéről lenézni a mélybe zuhant szocialistákra. Több kell. Észre kell vennünk, hogy a könyörtelen túlélési logika most már csúcstámadást diktál. Ha nem 2018-ban, akkor soha. Ebből a politikai alaphelyzetből tekintve pragmatikailag roppant érthető manőverek történnek a Jobbiknál. A néppártosodás ebben az olvasatban tulajdonképpen egy (hatalmi) kényszer szülte metamorfózis: a konzervatív oldalon nincs tér, a Fidesz nemzetpolitikája, retorikája és ezek sikere egyszerűen légüres térbe taszította a Jobbikot. Az idő pedig a maga kérlelhetetlenségével fogyatkozik, így a máskor évtizedeket felölelő dimenzióváltást alig egy-két év alatt kell levezényelni." Én nem látok ebben érdek-logikát sem. Ha a jobbik valóban az lett volna, aminek eddig látszott, valóban egy radikális nemzeti párt lenne, és valóban az ország, meg a nemzet sorsa érdekelné, akkor örülnie kellene a jobboldali nemzeti fidesz kormányzás sikereinek. Legfeljebb még merészebb, még radikálisabb politikát kellene kínálnia alternatívaként, de most nagyon a jobboldali nemzeti erőknek áll az zászló, főleg Magyarországon. Az eu előtt álló kihívások, és az elhibázott európai liberális politika ellenében is most van a legnagyobb szükség a jobboldali nemzeti erőkre. Az egész magyar pártrendszernek jelenleg az a problémája, hogy nincs a fidesznek váltópártja, nincs alternatív kormányzó erő, akire szavazhatna ez az óriási kormányszimpatizáns réteg egy része, ha már ezért vagy azért másra szavazna most már, és nem a fideszre, mert a kormányzás azért koptat is. A fidesz mellé lenne szükség alternatívára, váltópártra, nem a nemzeti politiálás leváltására van igény, mert arra nincsen, az sikeres. Pont most kell befalsulni, meg elkurvulni, pont most kell elkezdeni a romokban heverő ballibek seggét nyalni a jobbiknak? Ha valóban nemzeti párt lenne a jobbik, ha valóban az a párt lenne, mint amit eddig mutatott magáról, akkor nem az lenne a célja, hogy azonnal leváltsa a sikeres nemzeti kormányt, hanem az, hogy hosszú távon nemzeti alternatívát nyújtson, ha legnagyobb és legszélesebb nemzeti szavazóréteg egyszer szeretné leváltani a fideszt. Mert mondjuk egy jó része, még ennél is nagyobb léptekkel szeretne haladni, vagy még ennél is merészebb és radikálisabb politikát szeretne. De azt, ami 2010 előtt volt, azt nem akarja a nagytöbbség vissza. Nem összeadható a kiábrándult ballibek és a jobbik tábora a fidesz ellenében. Ennek az egésznek csak annyi értelme van, hogy a Simicska bosszút akar állni az Orbánon mindenáron, és a Jobbik teljes mértékben aláfeküdt ezeknek a céloknak és szándékoknak, és bármi áron, de tényleg bármi áron, akár a nemzeti politizálást is odaveti koncnak csak azért, mert a Vona már nem tud többet várni arra, hogy ő lehessen a miniszterelnök. De amit most csinál, az nagyon csúnya munka, és akkorát fog orra esni, hogy hatalmasat fog koppanni. Mert hülyének nézi a saját választóit is, meg a ballibek is hülyének nézik a saját választóikat. Utóbbiak mindig ki is nyílvánítják, hogy hülyének tartják úgy általában az embereket. Pedig az emberek nem hülyék. Már nem 1990-et írunk, van majd harminc év tapasztalatunk.
szancso
2017. november 20. 04:17
Lehet túl naiv vagyok, de nem tudom elképzelni, hogy egy meggyöződéses jobbikos, vagy egy meggyöződéses, magát ma a "baloldalhoz" soroló a pártjaik összeborulásából kijelölt közös jelöltre szavazzon. Egy Pörzse, egy Puzsér vajon X-et adna egy Gyurcsány jelöltre? O.K. utálják Orbánt - persze 2010 előtt ez még nem így volt -, hogy miért, arra nem igen tudok rájönni. Az is igaz, hogy van egy sor dolog, amit a Fidesz 2010-ben megigért, de nem történt változás, pl. az elszámoltatás, de sajnos fogalmunk nincs arról, milyen alkut kellett Orbánnak kötnie az EU-val, hogy ez ne történjen meg. A Jobbik egyik kulcsszava is ez volt, most képzeljük el, hogy egy balos összefogás esetén mekkora esély lenne ennek végrehajtására. Ez csak egy példa a sok közül, aminek elmaradásáért a jobbikosok itt a mandin is már 7 éve szidják a kormányt.
enes
2017. november 19. 20:47
"...mennyire fordítja pártvonalra a Magyar Nemzetet..." inkább: mennyire szorítja partvonalra a Magyar Nemzetet
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ezek is érdekelhetik