„MISSZIÓÓ!” – Riport a börtöntérítők nyomában

2017. november 13. 13:58

Írta: Gacsályi Sára

Egy objektum, kétszer tizenegy szint, több száz zárka. Számos fogvatartott, számtalan történet – ezekkel szembesülnek hétről hétre a börtönmisszió munkatársai a Venyige utcában. A Magyar Evangéliumi Börtönmisszió embereivel tartottunk, hogy minél közelebbi képet kaphassunk szolgálatukról. Riportunk a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet Maglódi úti objektumából.

Kutyából nem lesz szalonna – tapasztalataink szerint ezt a feltételezést kell mindenkinek félretennie, ha a börtönmisszióval kerül kapcsolatba. Venyige utcai látogatásunk során a misszió munkatársaival és a börtönlelkésszel beszélgetve csupa ellentmondásosnak tűnő állításba ütközünk, hihetetlennek tűnő történeket ismerünk meg. 

„Mi ide járunk feltöltődni” – mondja mindjárt a bejáratnál Tamás és Paul, akikkel bebocsátásunkra várva kezdünk beszélgetni. Ők is, mint sok más missziós évek óta rendszeresen ellátogatnak az intézetbe, hogy a fogvatartottaknak hirdessék az evangéliumot. „Számunkra ez nem kimerítő, mert Isten itt is velünk van” – magyarázzák. 

A két missziós jelenleg angol nyelvű foglalkozásokat tart a Venyige utcában. Paul amerikai származású, vietnami háborút is megjárt hívő, aki lassan harminc éve folytat térítő munkát Magyarországon. Mint megtudjuk, hamarosan hazautazik a tengeren túlra néhány hónapra, addig pedig Tamás vezeti majd ezen csoportjait.

„Nem angolórákat tartok, nem is bírom tökéletesen a nyelvet” – mondja Tamás a foglalkozás kapcsán. Ezekre az órákra általában olyan fogvatartottak járnak, akik külföldi állampolgárok, de időről időre bejönnek magyarok is – teszi hozzá. Mire mindezeket megtudjuk, beengednek minket, Tamásék pedig elindulnak aznapi alkalmukra. 

A börtönbe lépve Erdélyi Csaba, a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet egyik evangélikus lelkésze fogad minket. Az ő feladata az intézmény vallási ügyeit rendezni: kapcsolatot tart a misszió munkatársaival és leszervezi az őket érintő dolgokat. A missziós és a börtönlelkészi munka nem állnak szemben egymással, inkább jól kiegészítik egymást – fejti ki véleményét rögtön az elején. „Eltérő módszerekkel dolgozunk, de tisztelem, amit csinálnak” – teszi hozzá.

Miután leellenőriznek minket, Csaba Takács Ferenchez és feleségéhez, Mariannához kísér bennünket, akik szintén a Magyar Evangéliumi Börtönmisszió munkatársai. Mint megtudjuk, a missziósok többnyire párokban érkeznek a fogvatartottakhoz: a női foglyokhoz nők, a férfiakhoz férfiak. Kivételes helyzetben van Marianna, aki párját kísérve férfiak között tart foglalkozásokat. Szerdánként általában négy alkalmat tartanak, de nem olyan kötött dolog ez – meséli Feri.

Az első szinten, ahová érkezésünket követően felmegyünk, hogy a missziósok foglalkozást tartsanak, nem járunk sikerrel: az ott fogvatartottak éppen a napi egy órás sétaidejüket töltik. A bent élők számára minden nap egy óra jut, hogy az épületen kívül, a belső udvaron vagy a tetőn kialakított sétahelyen szabad levegőn legyenek – meséli Csaba. Érthető módon a legtöbben éltek ezzel a lehetőséggel, így Feri és Marianna előzetes tervezetén rögtön változtatni kényszerül. Egy-egy missziós párnak azonban több emelet is jut, így a hetedik szintet hátrahagyva átmegyünk az épület egy másik szárnyába, a negyedikre. Számunkra az útvonalat még követni is nehéz, hiszen az egész hely olyan, mint egy labirintus. És ez nem véletlen – fűzi hozzá Csaba. A folyosók egyformasága és az épület kialakítása is a fogva tartás biztonságát szolgálja. 

„MISSZIÓÓÓ” – szakítja félbe a körletfelügyelő kiáltása a beszélgetést. Az ott dolgozók ilyen módon jelzik a folyosón élő fogvatartottak számára, hogy a börtönmisszió munkatársai megérkeztek, s aki szeretne, részt vehet a foglalkozáson. Minden ilyesfajta alkalom önkéntes, a hívó szót egyaránt hallják a foglyok, azt pedig saját felelősségük eldönteni, hogy mire mennek el – magyarázza Csaba. 

Míg Feriék a foglalkozást tartják, Csaba szinte körbevezet bennünket a börtönben, miközben munkájáról és a missziós szervezet működéséről mesél. „Ez egy város a városban” – mondja, utalván arra, hogy a fogvatartottak számára igyekeznek a házon belül minden szükséges dolgot biztosítani. Van konyha, bolt, mosoda, orvosi szoba, fogászat – kezdi a felsorolást. Mint kiderül, a fizikai ellátáson túl a foglyok lelki életének gondozására is törekednek – a büntetés-végrehajtásnál lelki gondozók; papok, lelkészek, egy rabbi és számos pszichológus dolgozik. Sok esetben összefolyhatnak feladataik, például amikor a pszichológus beszélget valakivel, majd az egyházi emberhez irányítja a fogvatartottat – meséli a lelkész. Hozzáteszi: a börtönmisszió is sok esetben segíti a munkáját: elképzelhető, hogy a fogvatartottak először az önkéntesek révén találkoznak Isten igéjével, akkor elindul bennük valami, majd felkeresik a lelkészt. Fontos látni azt – folytatja – hogy

a naphosszat itt ülő emberek többnyire örülnek, ha valamivel leköthetik magukat.

Sok esetben a fogvatartott első ízben azért megy el egy missziós foglalkozásra, hogy csináljon valamit, de ez nem zárja ki azt, hogy ténylegesen elinduljon egy belső folyamat. 

Mire mindezeket megtudjuk, már a börtön kápolnájában vagyunk. Város a városban – szent hely a börtönben. A szoba pedig valóban egészen más, mint az épület többi része. Különös érzés a csempézett folyosók, szintenként eltérő színű, de mindenhol zárt vasajtók és súlyos lakatok után egy olyan helyen lenni, ahol festmények lógnak a falon, szobrok vannak az asztalon és színes üvegeken át süt be kintről a nap.

Még látogatóként, csupán a folyosókról érkezve is át lehet érezni; a kápolna más minőségű időtöltésre ad teret, mint az épület többi része. Csaba elmeséli, hogy a helyiséget régebben oktatási célra használták, azonban néhány éve átalakították, hogy a vallási alkalmakat megfelelő környezetben tarthassák. Ezeket a képeket és az összes ablakokat például egykori fogvatartottak készítették – osztja meg. 

A kápolna körbejárása után visszamegyünk az egyik emeleti folyosóra, ahová addigra újabb missziós munkatársak érkeztek. Mint kiderül, egy átlagos szerdán több tucat önkéntes is ellátogathat a börtönbe. Az itt végzett karitatív munkába több szervezet tagjai is bekapcsolódhatnak, ha az adott rendszer feltételeinek és a börtön előírásainak egyaránt megfelelnek.  A visszajáró missziósok fényképes igazolvánnyal rendelkeznek, így nem kell minden alkalommal külön engedélyekkel bajlódni – mondja Csaba.

Ilyen rendszeresen visszatérő bizonyságtevő Száva Lajos is, a kilencvenes évek egyik hírhedt bűnözője, akivel a folyosón várakozva találkoztunk (vele készült interjúnkat itt olvashatják). Ő is a Magyar Evangéliumi Börtönmisszió tagja, engedéllyel járhat a bv. intézetekbe. Elmeséli: régebben ő is ezen börtön falai között élt, akkoriban találkozott a misszió munkatársaival, majd még benntartózkodása alatt megtért. Szabadulása óta rendszeresen, hetente visszajár foglalkozásokat tartani a jelenlegi foglyoknak. „Szeretem elmondani a fiúknak, hogy Jézus mindenkit megváltott és én is neki élek már” – mondja a bűnözőből lett missziós. 

Az ő esetét tekintve lehet mégis érdemes elgondolkodni azon, lesz-e kutyából szalonna. 

Fotó: Földházi Árpád

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/119862