Iskolapéldák

Jézus helyett Bill Gates – Mi a Momentum oktatási programja?

2017. november 10. 09:01

Írta: Constantinovits Milán

A sikeresen végigfuttatott NOlimpia-kampány után sokan várták a konkrét szakpolitikai javaslatokat is a Momentum részéről. A párt végül októberben húzta elő a zsebéből több száz oldalas programját, amelynek most közoktatási vonatkozásait filézzük ki. Miben hoznának újat, mit kezdenének a KLIK-kel? A tervezet jó alkalmat kínál arra, hogy mérlegre tegyük az oktatáspolitika jelen helyzetét is.

Az eleinte protestpártnak tekintett Momentum konkrét kormányzati terveire elég sokat kellett böjtölni. A párt végül októberben villantott egy igencsak tekintélyes terjedelmű javaslatcsomagot, amelyet szakpolitikai munkacsoportjaik legóztak össze fél év alatt. A 364 oldalas, tetszetős kivitelezésű dokumentumból közel ötven foglalkozik az oktatással, mi elsősorban erre fókuszáltunk kritikus szemmel.

Milyen lenne a momentumos tanügy 2018-tól? Elsősorban a konkrét javaslatokat vizsgáltuk, hiszen az olyan coelhói magasságokban fogant általánosságokra, mint: „A Momentum hisz abban, hogy egy sikeres, tanulásközpontú közoktatási rendszerben a diákok tanulási igényeihez kell igazítani a kereteket minden téren” csak bőszen bólogatni lehet.

Azért egy elméleti alapvetést már az elején érdemes tisztába tenni, azt írják ugyanis: „A ma felnövő gyerekek számára már nem az iskolában megszerzett tudás hasznosítása lesz a sikeres élet kulcsa, hanem az új információk megszerzése, szűrése, felhasználása a folyton változó helyzetekben. Ezért fel kell őket készíteni arra, hogy az innovációkkal dúsított világban adaptívan alakítsák ki életterüket.”

A lexikális és a kreatív (adaptív) tudás szembeállítása tipikusan hamis dilemma,

a szakemberek épp azt húzzák alá, hogy a kettő szintézise szükséges a koncentrált fejlesztéshez.

Nincs tehetséggondozás csak a kreatív készségekre építve, a lexikális ismeretek elsajátítása szükséges ahhoz, hogy a kreativitást kialakíthassuk. A jolly jokerként előhúzott alkotóerő (beszéljünk a hétköznapi, kifejező vagy a legmagasabb fokú, ún. teremtő kreativitásról) ugyanis nem önmagában a vakvilágba történő ötletelést jelenti, hanem olyan összetett folyamatot, amiről Graham Wallas, a kiváló szociálpszichológus óta tudjuk: a problémák felismerésével kezdődik. Ehhez pedig elengedhetetlen bizonyos minták ismerete, a világról való kontextuális tudás megléte. Vagyis alapvető információk és (!) logikai készségek nélkül egyszerűen nincs kreatív folyamat és energia.

Pénzügyi ismeretektől a tantárgybarkácsolásig

Érdemesebb tehát szemügyre venni, hogy formálná át a Momentum a tantárgyi struktúrát; nézzük először a támogatható, majd a meredekebb, átdolgozásra mindenképp visszadobandó ötleteket! Kapásból javasolnak egy új tárgyat: „Fontosnak tartjuk, hogy a diákok valós tapasztalatokat szerezzenek a pénzügyekkel kapcsolatban, melyek segítik őket a későbbi reális pénzügyi lehetőségek feltérképezésében, a tudatos vállalkozásépítésben.”

A pénzügyi tudatosság fejlesztése szimpatikus és fontos lépés, mindenképp be kell emelni külön képzésként is, hiszen a matematika, a földrajz és a (társadalom)töri határterületén fekszik, így el is sikkad e tárgyak közt. Jelenleg csak iskolán túli tehetségprogramok foglalkoznak a pénzügyi felelősség kialakításával (például a Mathias Corvinus Collegium Fiatal Tehetség Programja), ami viszont manapság létfontosságú terület.

Az idegennyelv-oktatás hatékonyságának komplex fejlesztésére van szükség. Nagyon fontos, hogy személyes élményeken keresztül kell bemutatni a diákoknak az idegennyelv-tanulás fontosságát.” Ezt is csak helyeselni lehet, jelenleg a közoktatás nem ad, nem képes adni valós, használható nyelvtudást: egyrészt az alacsony óraszámok, másrészt a beszédcentrikus oktatás hiánya miatt. Itt a Mandineren mi is többször megjegyeztük, hogy a két tanítási nyelvű iskoláktól való ódzkodás épp ezért érthetetlen attitűd az oktatási kormányzattól. Jelenleg – néhány ritka kivételtől eltekintve – ezek az intézmények képesek csak valid nyelvtudást biztosítani.

Azzal a momentumos felvetéssel sem érdemes vitatkozni, hogy az informatikaoktatás jelenlegi követelményrendszerét, céljait és óraszámát radikálisan át kellene formálni.

A digitális eszközökkel, az infokommunikációval sokat foglalkozik a szöveg, ugyanakkor érdekes módon nem esik szó a természettudományos oktatás reformjáról: egyrészt az e téren égető tanárhiányról, másrészt az elavult struktúrák elhagyásáról, a komplex természettudományos tárgyak bevezetéséről, pedig ezek kulcsfontosságúak a későbbi ilyen irányú pályaválasztáshoz is. A humán területek úgyszintén kimaradnak, pedig a kötelező olvasmányok felülvizsgálata, a kronologikus irodalomtanulás revíziója nem ördögtől való, ahogy azt Fenyő D. György is megfogalmazta a napokban.

A Momentum eltörölné a hittanóra/etika kettősségét, de nem írja, mit illesztene a helyére,

miközben elismerik, számos jó kezdeményezés szökkent szárba az etikaórák nyomán. Az viszont már buzgó szalmabábcsépelés kategóriája, hogy: „azt semmiképp nem tesszük lehetővé, hogy a diákokat vallási alapon kötelezzék a foglalkozásokon való részvételre”, hiszen ilyenről eddig sem volt szó.

Így érkezünk el az egészen abszurd elképzelésekhez is, például a tantárgyak iskolai kialakításához: „A magtantervben rögzített kimeneti fejlesztési célok ismeretében minden iskola szabadon dönthet úgy, hogy ezeket a hagyományos tantárgyi struktúrától teljesen eltérő szerkezetben, például tantárgyi integrációk, tantárgyak elhagyása vagy új tárgyak bevezetése révén éri el.” Ez azért óriási aránytévesztés, még ha a kimeneti célok jól meghatározottak is, egy tantárgy esetében elengedhetetlen valamiféle módszertani-tematikai struktúra központi meghatározása, oktatási segédanyagok biztosítása, a tárgyat oktató pedagógusok célirányos felkészítése, ami helyi szinten, sufnituning módszerekkel csak káoszhoz vezet.

Az a fránya tehetség…

Viszonylag hosszan foglalkozik a dokumentum tehetséggondozás témakörével, itt érdemes is azért elidőzni: „A differenciálás abban segíti a pedagógusokat, hogy sikeresebben reagáljanak a diákok tanulási szükségleteire, de abban is, hogy a tehetségnevelés többé ne csak bizonyos intézményekhez, vagy bizonyos osztályokhoz kapcsolódjon.” Később: „A tehetségnevelést újra kell gondolni... Ám hisszük, hogy az ezen intézményeken kívüli diákok közt is megannyi tehetség van, akiknek rejtve maradása mindenki számára veszteség. Javasoljuk, hogy jöjjön létre olyan online, információs platform, ahová az iskolák által szervezett foglalkozásokat, programokat nyilvánosan elérhető módon regisztrálni kell. Ez lehetővé teszi, hogy olyan diákok számára is látogathatóak legyenek ezek a programok, akik a saját iskolájukban nem találták meg a legmegfelelőbb lehetőségeket.”

A tehetséggondozás kapcsán többször is rámutattunk arra, hogy vannak jól működő műhelyek és olyan kezdeményezések, amelyek példaértékűek lehetnek. A tehetségpontok hálózata is létezik, ahhoz azonban, hogy ez valódi tartalommal telítődjön, szükségesek módszertani, játékpedagógiára, IKT-eszközök használatára fókuszáló továbbképzések. Amin azonban a Momentum tervezete nagyvonalúan átsiklik: nem minden módszer adaptálható minden gyerekre. A differenciálás jól hangzó eszköz a laikusok felé, azonban a pedagógiában igencsak sokféle változata van: lehet differenciálni tartalom, munkaforma, motiválás, követelményszint stb. szerint. Ez nem csodafegyver, hanem tudatosan alkalmazható pedagógiai módszer.

Épp ez a gond a tehetségfejlesztés vizionáló kitétellel is:

tudomásul kell venni, hogy a „mindenki tehetséges” mítosza hamis. Nem is lehet minden intézmény tehetséggondozó,

azonban az már reális cél, hogy a tehetséggondozás eszközeit minden pedagógus ismerje, és képes legyen a kiemelkedő képességű diákok azonosítására és tudatos fejlesztésére. Ez azonban, ahogy a jól hangzó differenciálás is, elsősorban erőforrás és szakértelem kérdése. Amíg alig vannak pedagógiai asszisztensek az osztályok mellett és az egy tanárra jutó diákok számra is magas, erre egész egyszerűen nincs lehetőség.

A tanárképzés netovábbja

A tervezet jól látja, a jövő oktatásának fundamentuma a pedagógusképzés minősége, a tanárjelöltek motivációjának és módszertani ismereteinek fejlesztése. Egy frissében publikált, Magyarország részvételével készült OECD-felmérés eredményei azt tükrözik, hogy a tanárok számára az egyik legnagyobb pedagógiai kihívást az osztálytermi munka, a csoportdinamika kialakítása és fenntartása okozza. Ahogy a kutatók is aláhúzzák, két fontos területen is változtatni kell. Egyrészt a tanítási gyakorlat hosszán, amit nálunk ugyan növelték az utóbbi években, azonban a pár hetes rutinszerzés így is nagyon kevés. A diplomaszerzéshez legalább féléves, intenzív hetente több napos) tanítási gyakorlatot kellene végezni, amelyet természetesen anyagilag honorálni kellene. Ez mondjuk abszolút hiányzik a Momentum csomagjából.

Másrészt a pedagógusképzés elenyésző mértékben foglalkozik olyan csoportpszichológiai ismeretekkel, amelyek kézzelfogható, gyakorlati tudást adnának a tanárjelöltek kezébe. Csapatépítés, módszertani játékok, csoportdinamikai eszközök: mindezek egy tréning keretében elsajátíthatóak lennének. A Momentum itt viszont helyesen mutat rá a bullyingot és a konfliktuskezelést feldolgozó képzések szükségszerűségére.

A tervezet többször emlegeti az inkluzív oktatás kifejezést, a tanárképzés esetében is többször előkerül. Itt megint csak az a gond, mint a differenciálásnál: jól hangzik, de önmagában, magyarázat nélkül semmit sem jelentő parasztvakítás. Talán a szegregációval szembeni, integráló oktatást jelentheti, ami viszont újabb kérdéseket vet fel. Kiket integrálunk, hogy valósítsuk meg, mi ebben a központi elvárás, stb. Konkrétumok nélkül nincs értelme erről beszélni.

A Momentum síkraszáll a tankönyvpiac szabadságának szélesítése mellett: „A tankönyvek és egyéb tartalmi hordozók minősége akkor biztosítható, ha visszaállítjuk a versenyhelyzetet és a szabad piacot a tartalomfejlesztők számára és eredményesebb kimeneti minőségi kontrollt fejlesztünk ki. Ezen túl ösztönözni kell a fokozatos átállást a tankönyvekről a digitális tartalmakra és platformokra, lehetővé téve az iskoláknak, hogy a tankönyvek mellett, vagy akár azok helyett ezt a formát válasszák.” A tananyagok palettájának kiszélesítése (megfelelő auditációs folyamatok mellett) egyáltalán nem ördögtől való, ugyanakkor

a tankönyvek teljes kiiktatása és a digitális platformra való átnyergelés tényszerűen zsákutca.

A digitális kompetencia fejlesztése elengedhetetlen, azonban ez is a hagyományos olvasási stratégiákra épül, így – ahogy Gonda Zsuzsa kutatása is rámutat – a nyomtatott segédanyagok teljes elhagyása a digitális szövegértést (és szövegalkotást!) lehetetlenné teszi, nem alakulnak ki a gyereknek azon olvasási készségei, amelyek később a virtuális térben további kompetenciákkal bővülhetnének.

KLIK helyett kiskirályokat

Nézzük az intézményi struktúrát érintő változásokat, itt is vannak izgalmak! Helyből nagyon erős indítás, hogy: „olyan helyen létesülhetnek állami intézmények helyén egyháziak, és csak ott tarthatják meg az egyházak a 2010 után szerzett fenntartói jogkörüket, ahol területileg létezik azonos nevelési-oktatási szintű, világnézetileg semleges állami intézmény is.” A szekularizációs lendület azonban igazságtalan helyzeteket hozna: egy olyan településen, ahol egy iskola fenntartása is necces, ami viszont mondjuk épp egy jól működő egyházi intézmény, akkor azt minek tegyük át erővel állami kézbe? 

A tervezet hosszan bíbelődik a KLIK-rendszer átalakításával is, szerintük vissza kellene állítani az igazgatók tényleges munkáltatói jogkörét, illetve az iskolák újra önálló gazdálkodási szervekké válnának (az ún. járási önkormányzatok fenntartásában). Az ötletet helyeselni lehet, már amennyiben az autonóm gazdálkodáshoz szigorú költségvetési felügyelet társul: emlékezetes, a KLIK bevezetésének egyik motivációját épp az jelentette, hogy számos iskola felelőtlen gazdálkodást folytatott, folyamatos fenntartói kisegítésre szorult, mert likviditási problémákba lavírozta magát.

A pedagógusok óraterhelésének csökkentése (20 órában maximálnák a tanítással töltendő időt) mindenképp örvendetes, ugyanakkor a jelenlegi helyzetben erősen utópisztikus,

egyszerűen nincs elég pedagógus ilyen alacsony óraszámokhoz.

Aggályos az is, hogy: „a 20 órán felüli munkaidő (helyettesítések, többletórák, méltányos oktatás, tehetséggondozás…) felhasználását az igazgatóval történő egyeztetés során határozzák meg, életszerűtlen központi szabályozások helyett”. Ez megint tipikus példája a ló túloldalára átesésnek (ahogy az iskolák által kreált tantárgyak esetében), ugyanis központilag meghatározott felső korlát nélkül egy-egy magát kiskirálynak képzelő igazgató igencsak megkeserítheti a tantestület életét.

A pedagógusok jelenlegi előmeneteli rendszeréről meglehetősen szűkszavúan értekeznek, holott ez a legforróbb kérdése a tanártársadalomnak: „A pedagógusok egyéni értékelése az intézményvezető feladata (...) Az előmeneteli rendszert a pedagógusokkal és a szakmával egyeztetve átdolgozzuk, úgy, hogy senkinek ne csökkenhessen a fizetése a jelenlegihez képest."

A tervezet alkotói csak azt felejtik el, hogy az előmeneteli rendszer nem csak fizetési kategóriák közti mobilitást teszi lehetővé, hanem a pedagógus munkájának sokoldalú értékelését és teljesítményalapú honorálását is. A portfóliókészítés jelenlegi formájában valóban túlszabályzott és felesleges terheket ró a pedagógusokra, ugyanakkor legalább kereteket ad a minőségellenőrzésre. Amennyiben ezt teljes mértékben az igazgatók hatókörébe utaljuk, megszűnik a külső auditálás lehetősége is, és nagy egyenlőtlenségek alakulhatnak ki a pedagógusi munka minőségében és annak ellenőrzésében. Nem beszélve arról a gyakorlati kérdésről, hogy ha a portfóliórendszert eltörlik, mi lesz azzal a több tízezer pedagógussal, akik már átestek a minősítésen? Az egy dolog, hogy a fizetésük nem csökken, ugyanakkor

egy kizárólagosan igazgató hatáskörbe utalt értékelési rendszer aránytalanságok és feszültségek melegágya lenne csak.

Végül két rokonszenves felvetéssel élnek, egyrészt megemlítik az iskolapszichológusok, másrészt a pedagógiai asszisztensek fontosságát is. Ezek finanszírozásáról, szerepéről sajnos kevés szó esik, pedig ahogy mi is megemlítettük, egy stabil (nem körzetesített) pszichológusi felügyelet minden iskolai közösségnek része kellene legyen.

Mérleget vonva rögzíthetjük, hogy a Momentum tetszetős félmunkát végzett: akadnak nemcsak hangzatos, hanem kifejezetten hasznos fejlesztések is; ugyanakkor számos kulcskérdést elegánsan kikerül a tervezet, illetve néhol a Verne-regényeket megszégyenítő fantazmagóriákba fullad az ötletelés. Arra azonban mindenképp alkalmas, hogy átgondoljuk az oktatás jelenlegi helyzetét, és lássuk, mik azok a területek, ahol tényleg előre lehetne lépni a következő négy évben.

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/120522