A sorosozásból nem lesz működő kapitalizmus

2017. november 10. 12:56

Béndek Péter
1000 A Mi Hazánk

A kapitalizmus és a szocializmus jelentése halál pontosan elvált ennek a két, nem túl magas beosztásban dolgozó magyarnak a fejében anélkül, hogy hazai közgazdászokon nevelkedtek volna.

„Tegnap hazafelé Londonból két ott dolgozó fiatalember ült mellettem a repülőn és elég hangosan, sőt lelkesen beszéltek arról az egybevágó élményükről, hogy odakint »kapitalistákká« váltak. Mivel az is kiderült, hogy az egyik könyvelő egy multinál, a másik pedig felszolgáló a Cityben, nyilván nem abban az értelemben váltak kapitalistává, amit a szótári jelentés takar, hogy pénzbefektetéseikből élnének, hanem hogy, idézem az egyiket, »keményen meghajtanak mint állat, de fair a rendszer.« Mondta ezt az éttermi felszolgáló. Milyen más ez, mint »a magyar szocializmus«, mondta a másik (mivel true storyról van szó, újfent felhívom a figyelmet a szóhasználatra). A kapitalizmus és a szocializmus jelentése halál pontosan elvált ennek a két, nem túl magas beosztásban dolgozó magyarnak a fejében anélkül, hogy hazai közgazdászokon nevelkedtek volna, annál is könnyebben, mert nem nevelkedtek hazai közgazdászokon: a két rendszer két ethosz (két gyakorlat), amelyek más-más magatartásformákat jutalmaznak (londoni felszolgáló vs.Tiborcz) és ezért különböző eredményeket szülnek. Nem a szótári meghatározás számít, hanem ami ennél jóval több, és ami akkor is termékenyebb rendszerré teszi a kapitalizmust, ha közben épp elég válságjegyet mutat a felszínen és makroszinten.

Ez az, amit a hazai szocializmus barátai (akik a társadalom 85%-át, a nyilvánosság harcosainak pedig 99%-át alkotják) nem értenek. Amíg nincs itt egy olyan rendszer – amelybe ezek a magyarok Londonban belecsöppentek –, hogy kikényszerítse a produktív gondolkodást, gyakorlatokat és erkölcsöt, addig elkerülhetetlen, hogy a magyar labdarúgás mai állapota legyen a legpontosabb előképe annak, amivé a magyar társadalom és benne a gazdaság válik. Azért »benne«, mert a gazdasági rendszer egy nála erősebb társadalmi kultúra függvénye, amit viszont hosszabb távon, a politika segítségével, megfelelő dresszírozás, intézményrendszer és erkölcsi elvárások mentén lehet kialakítani.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/120556