Az EU támogatja a független média megerősödését a Nyugat-Balkánon

2017. november 10. 16:31

Az Európai Unió hozzájárulna olyan új kezdeményezések létrejöttéhez, melyek támogatják a független újságírást a Nyugat-Balkán térségében.

Az Európai Unió mintegy 7,5 millió euró értékű hozzájárulásról döntött a Nyugat-Balkán térségében olyan új kezdeményezések létrejöttéhez, melyek támogatják a független újságírást, illetve előmozdítják a regionális együttműködést a közszolgálati médiumok között – közölte az Európai Bizottság pénteken.

Mint elmondták, a médiaszabadság egyike az uniós integráció feltételét jelentő politikai kritériumoknak, melyeket az Európai Unióba belépni kívánó országok mindegyikének teljesítenie kell. Az uniós bizottság a finanszírozás által elő kívánja segíteni régióban működő független média megerősödését, forrásokat fog biztosítani az újságíróknak, elősegítve a megbékélést szolgáló oknyomozó újságírás térnyerését. Új szakmai segítségnyújtási program indul közszolgálati műsorszolgáltatók számára, támogatást nyújtva a fiataloknak szóló médiatartalmak kidolgozása terén megvalósuló regionális együttműködésekhez, valamint a digitalizált archív anyagok regionális szintű cseréjéhez.

A független média támogatása céljából az uniós bizottság – együttműködve a Demokráciáért Európai Alapítvánnyal – pénzügyi támogatási rendszert is életbe léptet új, független médiavállalkozások és kisléptékű kezdeményezések létrejöttének támogatása céljából.

(MTI)

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/120569