Állítsátok meg Gyurcsány Ui-t !

2017. november 6. 17:51

Stefka István
Az Öreg

Gyurcsány nem elvetette, hanem eldobta a sulykot. Ez már csöppet sem vicces.

„Gyurcsány nem elvetette, hanem eldobta a sulykot. Ez már csöppet sem vicces. Gyurcsány Ferenc és pártja, a Demokratikus Koalíció aláírásgyűjtésbe kezdett, hogy megvonja a határon túli magyarok szavazati jogát. Szili Katalin, a parlament egykori elnöke úgy fogalmazott, aki ezek után ezzel a politikai erővel szövetkezik, annak vállalnia kell a »nemzetietlenség« vádját is.

Mindenki számára világos – kivéve a megbukott miniszterelnököt –, hogy egyféle állampolgárság van, és ahhoz egyfajta a jogok tartoznak, aminek szerves és elidegeníthetetlen alkotóeleme a választójog. Ha ezt megvonnánk a magyar nemzetet alkotó testvéreinktől, akkor megvonnánk a magyar állampolgárságot is tőlük.

Végső soron Gyurcsányék ezt akarják. Ezt akarták 2004. december 5-én, amikor a szocialisták a szabaddemokratákkal együtt a kettős állampolgárság ellen kampányoltak. Sikerült is megfúrni a szavazás érvényességét az alacsony részvétellel, közjogilag nem számított, hogy az igenek, azaz a kettős állampolgárság igenjei voltak többségben.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/120337