Szocialista realizmus

2017. október 26. 07:39

Galsai Dániel
Magyar Hírlap

A honi baloldalt innentől kezdve még egy Botkánál is alkalmatlanabb, bukott alak fogja irányítani.

„A magyar baloldal vonatkozásában az abszurd meghalt. A jövő, a szürreális vízió immáron a jelen, a művészi fantáziának nem maradt tere. Tisztázzuk a helyzetet röviden, sallangmentesen, mintegy alátámasztva az égi jelenést: Magyarországon Botka László lemondásával gyakorlatilag megszűnt az MSZP, a baloldali eszmeiség politikai feltámadásának esélye gyakorlatilag a nullára csökkent. Mindez – no, itt az abszurd! – nem egy potens, hanem egy teljesen alkalmatlan és lejáratódott vezető bukásával következett be. A honi baloldalt innentől kezdve még egy Botkánál is alkalmatlanabb, bukott alak fogja irányítani, aki ráadásul többször elárulta a baloldalt, és jelenleg olyan pártot vezényel, amelynek még egy székháza sincs, viszont a legszélsőségesebb, keresztény- és határon túli magyargyűlölő liberálisokat hozta egy zászló alá.

Tetszenek még tudni követni? Ha nem, ne csodálkozzanak, valahol erre gondolhatott Örkény az álombéli kávéházi asztalnál. De innentől most már hagyjuk alkotni a géniuszokat a nékik kijáró éteri magaslatban, és próbáljuk összefoglalni ezt az abszurdra alkalmatlan, és mindamellett sötét árnyakat vető földi abszurdot.

Se bal-, de jobboldali polgár ne áltassa magát: Gyurcsány 2014 után ismét átverte a komplett baloldalt, bohócsipkát húzott azokra, akiket már sokszorosan megalázott. Hitvány győzelem ez, de győzelem. Szinte felfoghatatlannak tűnhet, hogy a szinte minden gazdasági és kapcsolati tőkét „megöröklő” szocialisták miképpen süllyedhettek olyan mélyre, hogy immáron másodszor (és vélhetőleg véglegesen) úgy „lejmolják le” őket, mint a használtautó-piacon a kisebbségi aktivisták az „itt a piros, hol a piros” nevű mérsékelten legális szerencsejátékban a gyanútlan kuncsaftokat.

Ám aki némileg elmélyült a honi közéletben és nyomon követte az MSZP-ben az elmúlt két évtizedben zajló folyamatokat, az nagy lelki nyugalommal fixre vette volna a Tippmixen a most zajló végjátékot.

Némileg tovább folytatva a metaforikus megközelítést: amennyiben egy hídnak képzeljük el az elmúlt két évtized magyar szociáldemokrata (?) próbálkozását, akkor az Horn Gyula és Molnár Gyula között feszülne, építőkövei, pillérei pedig Lendvai Ildikók, Kovács Lászlók, de Mesterházy Attilák és Kunhalmi Ágnesek is. Márpedig nincs az a zseniális mérnök, aki vállalná, hogy repedésekből masszív instrumentumot épít. A szocialisták hosszú éveken keresztül megpróbálták kényszeredetten az „erényének számító sokszínűséggel” magyarázni az állandó kamarillapolitikát, a folyosói alkukat, a kibeszélést, az intrikát. De ez a porhintés legkésőbb 2014-re végképp megbukott: amikor a Farkasházy Tivadar és Heller Ágnes által fémjelzett ortodox liberális értelmiség az egykori humorista szárszói nyugdíjas-találkozóján és a Bitó-szalonban adott utasítást Mesterházy Attilának az összefogásra. És megbukott akkor is, amikor az egykori rettegett kommunista cenzor, Lendvai Ildikó, volt MSZP-elnök kampányolt a szocialistákat aljasul eláruló Gyurcsánnyal való összebútorozásra. Nos, akkor jött el, amit Dürrenmatt nem érthet, és igazából akkor kezdett omlani a homokvár.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/119731