Amikor kuruccá lettek a labancok

2017. október 16. 10:08

Rajcsányi Gellért
Mandiner

Ausztria jobbra tolódott. Az egykori kétpártrendszer romjain is a politikai stabilitást kedvelő osztrákok most csak újraosztották a lapokat.

Jelentős változásokat hozott a vasárnapi osztrák szövetségi parlamenti választás. 

Ausztria jobbra tolódott. Mondhatjuk: az volt sikeres, aki jobbra hangolta a politikáját. Ilyen volt az évtizedes szürkeségét maga mögött hagyó Osztrák Néppárt a karakteres konzervatív Sebastian Kurz vezetésével. Ilyen volt az alapból vonalas jobbos, a migrációs hullámmal további lendületet szerző Szabadságpárt HC Strachéval. És ilyen volt a Zöldekből kivált Peter Pilz és listája: Pilz baloldali populista ígéreteit nettó szabadságpártos üzenetekkel keverte (védjük meg osztrák hazánkat olyannak, amilyen volt, amilyennek szeretjük, stb., lásd ezt a kampányvideót), és ezzel jelen állás szerint kiütötte egykori anyapártját a parlamentből, míg ő a saját listájával bejutott. (Képünkön Kurz, Pilz és Strache.)

Az SPÖ – többek között zöld átszavazókkal – úgy-ahogy tartani tudta magát, de a Zöldek a magyar kormányt évek óta kitartóan kritizáló Ulrike Lunacek vezetésével csúnyán leszerepeltek: jelen állás szerint a szavazóik háromnegyedét (!) elveszítve alig több mint 3 százalékuk maradt.

A stabilitást kedvelő labancok erre a választásra bekurucosodtak: elegük lett a 11 éve tartó szocdem vezetésből és a balos ideákból, beleértve a minél tágabbra nyitott migrációs kapuk (izé, „ajtócskák oldalelemekkel”, ha emlékeznek!) kívánalmától.

Ha egy mondatban akarjuk összefoglalni a jelenlegi osztrák érzületet, tényleg csak ennyi az egész:

Ausztria maradjon meg olyannak, amilyennek szeretjük. Életminőségileg, jóléti államilag, önazonosságilag, kulturálisan, utcaképileg. 

Ne feledjük el: az 1918-ban megszületett önálló, habsburgtalanított Ausztria évtizedekig küszködött az önálló identitás megtalálásával: zűrös két évtized, Anschluss, újabb világháború, részbeni szovjet megszállás után jutottak el az ötvenes-hatvanas évek nyugodt fejlődéséig, amikorra végre kialakult a két nagy párt és a nagy érdekvédelmi szervezetek együttműködésén alapuló szociális állam, melyben aztán minden és mindenki a helyére került. Ez volt az az Ausztria, amit aztán az elzárt, leszakadt keleti szomszédok évtizedekig irigyelhettek. 

És erre az Ausztriára gondol vissza most számos idős és középkorú osztrák nosztalgiával, legyen akár szocdem, akár néppárti, akár szabadságpárti szavazó. És erre az Ausztriára vágyik rengeteg fiatal osztrák is, akik közül jelentős tömegek szavaztak most a Szabadságpártra és a Néppárt fiatal jelöltjére. Persze aztán ez a fél évszázados politikai berendezkedés is megkopott, korrumpálódott, de ilyen a politikai berendezkedések természete. A rendszer előnyeit a legtöbben most is visszasírják. A szocik és a néppártiak régi garnitúráját már nem.

Jelen állás és a dolgok logikája szerint most egy néppárti-szabadságpárti koalíció látszik valószínűnek. Az ezredfordulón még idétlen nemzetközi bojkottkísérlet indult emiatt Ausztria ellen (azóta is halljuk a dübörgő fasizmus bakancsait Nyugat felől, ugye). A mai, megváltozott légkörű Európában ez már kevéssé elképzelhető. Most még ugyan az sem kizárható, hogy esetleg egy újabb néppárti-szocdem koalíció, vagy egy szocdem-szabadságpárti kettős alakít majd kormányt – bár ez több szempontból is megdöbbentő fejlemény lenne. Van most azért egy látható népakarat az első opcióra.

Ismerjük azért az osztrákokat: tudjuk, hogy nekik az osztrákság az első – jól is teszik ezt. Az évtizedek alatt persze hozzászoktak a jugó meg a török vendégmunkásokhoz, aztán jól jönnek nekik a magyar szobalányok és a pultosok is a nyári-téli turistaközpontokban. Bécs és más nagyvárosok meg a világ minden pontjáról várják a felkészült, képzett embereket minden szektorban. De úgy tűnik, a nyitásnak is van határa: a mostani választás jól mutatja, hogy abból azért nem kérnek, hogy minden nagyvárosi sarkon meg az alpesi falvakban is burkás alakok meg mecsetépítési kezdeményezések jelenjenek meg.

Nem kell mondani: mi, magyarok bonyolult viszonyban vagyunk az osztrákokkal.

Mintha egy különös házasságban élnénk, ami fél évezrede tart közös vállalásokkal, összezördülésekkel, kényszerű vagy önként vállalt szétválásokkal.

Ettől még most és a jövőben is Ausztria marad hazánk nyugati kapuja, egyik fő kereskedelmi partnere, magyar tömegek munkaadója, Közép-Európa (közös hazánk) egyik kulturális bástyája. Itt az ideje, hogy újra megerősödjön a politikai szövetség is a két ország között. 

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/119243