Fidesz: Hazudik az ellenzék a Soros-tervről

2017. október 10. 12:16

„Az ellenzék most is azt hazudja, hogy nincs Soros-terv, ahogy két éve azt hazudták, hogy nincs bevándorlás, egy éve pedig azt, hogy nincs kötelező kvóta” – mondta Halász János, a Fidesz politikusa kedden.

A Fidesz szerint fontos, hogy Brüsszelbe a magyar emberek hangja, és ne a bevándorláspárti ellenzéké jusson el. Halász János, a nagyobbik kormánypárt frakciószóvivője keddi budapesti sajtótájékoztatóján rámutatott: a magyar pártok nem egységesek abban, hogy megvédjük az országot és elutasítsuk a Soros-tervet. Az ellenzék kész a Soros-terv végrehajtására, a hatalomért cserébe veszélybe sodornák a magyarok biztonságát és az ország jövőjét. Le akarják bontani a kerítést és hajlandóak végrehajtani a kötelező betelepítési kvótát is – közölte. 

„Ezért most a magyar emberek véleményére van szükség, küldjünk együtt egy erős üzenetet arról, hogy mi nem akarunk bevándorlóországgá válni!” – fogalmazott Halász János, hangsúlyozva: erre teremt lehetőséget a nemzeti konzultáció.  

Azt mondta, Brüsszelben már megkezdték a Soros-terv végrehajtását, amelynek célja évi egymillió migráns Európába telepítése majd szétosztása kvóta által. Soros szerint fejenként 9 millió forintnyi pénzügyi segélyt kell adni a migránsoknak, a bevándorlók finanszírozását pedig hitelekből, adóemelésből és uniós támogatások csökkentéséből akarják elérni; le akarják bontani a határvédelmi kerítéseket is – tette hozzá. 

Úgy folytatta, ez a terv egész Európát és hazánkat is fenyegeti, és „az ellenzék most is azt hazudja, hogy nincs Soros-terv, ahogy két éve azt hazudták: nincs bevándorlás, egy éve pedig azt, hogy nincs kötelező kvóta”. Azóta látható, hogy nem akar szűnni a bevándorlás, az Európai Bizottság pedig maga ismerte el, hogy már dolgoznak a kötelező betelepítési kvótán – mondta Halász János.

(MTI)

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/118937