Történelmi leckék

Migráció – az erdélyi példa és tanulságai

2017. szeptember 21. 12:45

Szalma György
Mandiner

Korunk migrációs folyamatai kísértetiesen emlékeztetnek minket, erdélyieket a keserű történelmi tapasztalatokra.

Deák Dániel, a Nézőpont Intézet elemzője a napokban arról beszélt az M1 reggeli műsorában, hogy az európai döntéshozók a migránsok automatikus elosztási mechanizmusát tervezik bevezetni. De mire gondolt itt a költő, mit jelent az automatikus elosztás terve? 

Szerelem nélkül

Ez konkrétan azt jelentené, hogy megszűnik az elosztás felső korlátja, a migránsok érkezése után többet nem fognak azzal finomkodni, hogy ki mennyit bír el. Egy automatizált rendszer bevezetése esetén időről időre tömegeket küldenének Magyarországra. Kezdjünk velük, amit akarunk. Az egész migránspárti politikának persze semmi köze nincs a humanitárius lózungokhoz. Egyszerűen arról van szó, hogy az elöregedő Európának, olcsó, fiatal munkaerőre van szüksége. Még egyszerűbben pedig arról, hogy az átlag német férfi nem kívánja meg elégszer az átlag német nőt. Ezért a német férfiakat nem is igazán tudjuk hibáztatni, de kétlem, hogy a szerelem nélküli éjszakák árát Európának, illetve Magyarországnak kellene megfizetnie. Az alacsony gyermekvállalási hajlandóság miatt nincsenek munkára bírható emberek, akik pedig vannak, azoknak túl magas bért kell fizetni. 

Nyilván sokkal gazdaságosabb, ha olyan embereket dolgoztatnak, akiknek előtte az országát visszabombázták a középkorba. Azt remélik, hogy az emberek százezreinek befogadása után lesz elég munkás a gyárakban, lesz elég utcaseprő, kukás, segédmunkás, szerelő stb. A nagy számok törvénye szerint, ha elég sokat beengednek, elegendően lesznek olyanok, akiket dolgoztatni lehet. Aki nem alkalmas semmire, vagy sok vele a baj, azt behajítják a migránscentrifugába, hogy azokkal bajlódjon Közép-Európa, ott úgyis túl egyszínűek az országok. 

Egy ismert történet újraélése

A beözönlő emberek tömegének története, illetve annak néhány eleme ismerős lehet. Ugyanez történt velünk, magyarokkal is Erdélyben. Századokkal ezelőtt a háborúk következtében nem maradt elég jobbágy Magyarország területén. A földet viszont meg kellett művelni, arra pedig nem volt idő, hogy megvárják, amíg a magyarok újra benépesítik a rengeteg területet.

A mi saját, magyar nemeseink jobb híján arra jutottak, hogy a nagylelkűség leple alatt olcsó, azonnal munkára fogható embereket hozzanak be Erdélybe.

Kapóra is jött, hogy az akkori (valódi) iszlám állam, az Ottomán Birodalom sanyargatásai elől menekülő románok nagy szeretettel jöttek hozzánk.

Nekik Erdély maga volt a Kánaán: sokkal kevesebb adót kellett fizetniük, illetve nem kellett attól tartaniuk, hogy a magyar nemesek, szórakozásból felhentelik őket. Minden szempontból kedvezőbbek voltak a viszonyok, mint a török hódoltság román területein.  

Csakhogy olyan sokan érkeztek ide, hogy képtelenek voltunk integrálni őket, túl gyengék voltunk hozzá, ők pedig túl sokan voltak. Templomot és iskolát emeltünk nekik, az a bizonyos Wass család még a Bibliát is lefordítatta a nyelvükre, hogy jó legyen nekik itt. Hazugság lenne azt állítani, hogy időlegesen nem nyertünk a befogadásukkal, hogy mi ebből nem profitáltunk semmit.

Millókat beengedni öngyilkosság

Azonban elvesztettük a mértéket. Annyian jöttek ide, hogy egy idő után többségbe kerültek, egyre többet követeltek maguknak, és eszük ágában sem volt alkalmazkodni a befogadóikhoz. Összefüggő tömböket hoztak létre, ahol saját szokásaik szerint élhettek. Aztán oda jutottunk, hogy politikai jogokat követeltek a menekültek és bevándorlók, igényt tartottak az országunkra. A történet azon része pedig, hogy az ölükbe hullott Erdély mindenféle különösebb áldozat nélkül, már ismert mindenki számára. Így jártunk a keresztény bevándorlókkal. 

Kérdés, hogy ma milyen végkimenetelt várunk, a szokásainktól, kultúránktól teljesen idegen néptömegek befogadásától? (Persze nem minden jövevény viselte így ki magát, a svábokra egy panaszos szavunk sem lehet – az erdélyi szászokkal már más a helyzet, de az egy másik történet.)

Szeretném világossá tenni, hogy nem vagyok muzulmánellenes, és jórészt a betelepítést és a befogadást ellenzők sem azok. Itt nem a segítségnyújtás megtagadásáról van szó. Aki a háború elől menekül, azt segíteni kell, akik olyan területekről menekülnek, ahol lehetetlenné vált az élet, azokon segíteni kell.

Azonban ellenőrizetlenül milliókat beengedni Európába, nem jelent segítséget, az öngyilkosság. Ahány ember segítségre szorul a Közel-Keleten és Afrikában, annyit soha nem fogunk tudni befogadni. Oda kell vinni a segítséget, ott kötelességünk segíteni, ott helyben. Lehetne például azzal kezdeni a segítségnyújtást, hogy a nyugati államok befejezik ezen országok kirablását, lebombázását. Egy nappal később már kevesebb lenne a menekülő.

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/117975