Megalakult a Fradi női vízilabda-szakága

2017. szeptember 12. 14:43

Az ország legjobb négy együttese közé szeretnének kerülni.

Megalakult a Ferencváros női vízilabda-szakága, a csapat az ob I legjobb négy együttese között szeretne végezni. Nyíri Zoltán operatív igazgató a keddi sajtótájékoztatón történelmi pillanatról beszélt, hangsúlyozva, hogy az egyesület históriájában még soha nem volt élvonalbeli női pólócsapat. „A nagy pillanat eljött, most az építkezés következik, lépésről lépésre haladva kell fokozatosan feljebb jutnunk, hogy öt éven belül bajnokesélyes együttesünk legyen” – fogalmazott.

Az új részlegnél az olimpiai bajnok Gerendás György látja el a szakmai igazgatói feladatokat, aki kitért rá, hogy három éve érkezett a Ferencvároshoz, ahol az elmúlt két esztendőben a női utánpótlás alapjait már lerakták. „Ifi és serdülőcsapatunk mellett most már felnőtt is van, amely jó nevekből áll, mellettük nagyon sok ambiciózus fiatal alkotja a keretet” – mondta.

Béres Gergő vezetőedző arról beszélt, hogy nehéz megmondani, mire lesz képes a vadonatúj együttes, de reményei szerint hamar összeáll és ütőképessé formálódik a gárda, amelyet az első négy közé vár. A keretbe tehetséges fiatalok mellé szerződtették a világbajnok Kisteleki Dórát, továbbá két Európa-bajnokot, Bujka Barbarát és a kapus Kasó Orsolyát.  

A csapatkapitányi tisztet ellátó Kisteleki közölte, hogy a BVSC-nél már a visszavonulás gondolatával foglalkozott, amikor a Fraditól megkeresték, s ő igent mondott. „Folytatom, bár egyelőre csak egyetlen évre tervezek” – jelentette ki.

A balkezes center Bujka, aki Szegedről érkezett, a klubcsere kapcsán a változtatás igényéről szólt, s a többiekhez hasonlóan reális célnak tartja a legjobb négy közé kerülést. A dunaújvárosi Kasó jelentős motivációt, új impulzust említett fővárosba igazolása kapcsán, s annak a véleményének adott hangot, hogy újonc létükre akár érmesek is lehetnek az októberben induló bajnokságban.

(MTI)

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/117594