Karakteres külpolitika

Visszanyert öntudat – a holland afférról

2017. augusztus 28. 11:45

Alaposan felrázta a közvéleményt az elmúlt napok diplomáciai afférja: mint ismert, Szijjártó Péter megszakította a nagyköveti szintű kapcsolatot Hollandiával, miután Gajus Scheltema, távozó diplomata a magyar kormányt a szélsőséges iszlamistákhoz hasonlította. A magyar külügy válaszlépését kísérő heves hullámverésben azonban érdemes higgadtan mérlegre helyezni a történteket, illetve egészében az Orbán-kormány megváltozott külpolitikai tónusát.

Gajus Scheltema (Frans Timmermans korábbi bizalmasa) a 168 órának adott interjújában vont párhuzamot a magyar kormány és iszlám fundamentalisták között. A megbotránkoztató analógiára adott magyar válasz a nagyköveti szintű kapcsolatok azonnali felfüggesztését jelentette. A nemzetközi diplomáciában kifejezetten drámainak számító lépés ellenzéki sajtóvisszhangját értetlenkedés és kritika jellemezte. A Magyar Nemzet hasábjain Stier Gábor úgy vélekedett, ezzel az intézkedéssel ágyúval verébre lövünk, ugyanakkor tudatos taktikai húzásnak tekintette a magyar külügy részéről. A baloldal is hasonlóan reagált, a DK pavlovi reflexszel azonnal szolidaritásáról biztosította a holland nagykövetet, Karácsony Gergely pedig cinikus posztban élcelődött.

A nyilvánvalóan heves reflexiókról érdemes azonban a belpolitikai mázt lehántani, és a magyar külügy magatartását a külpolitikai pragmatizmus felől is megközelíteni. Szijjártó kemény fellépése felfogható egyfajta diplomáciai önvédelmi reflexnek is:

nagy nyilvánosság előtt, hivatalosan akkreditált diplomata egész egyszerűen nem hozhatja közös nevezőre Magyarországot és az iszlám terrorizmust.

Egy magát valamire is tartó, öntudattal rendelkező állam nem engedhet meg ilyen hangvételű bírálatot, főleg, ha tartalmilag is teljes és fájdalmas tévedés a kijelentés. Az uniós tagországok közül ugyanis Magyarország reagált elsőként és a cselekedett végig konzekvensen migrációs kihívásokkal kapcsolatban. Egy olyan, egész Európát érintő történelmi krízishelyzetben, amely nem mellesleg szoros összefüggésben áll a nyugat-európai terrorizmus megélénkülésével, ahogy arról újra és újra megerősítést kapunk.

Gondoljunk bele, Németország vagy Nagy-Britannia diplomáciai apparátusa hogyan reagált volna egy hasonló megjegyzésre ebben az érzékeny témában. Magyarország ugyan nem színhelye még terrorcselekményeknek, ugyanakkor tranzitországként, a migrációs útvonal ütközőállamaként igenis érintett napjaink legkomolyabb kihívásában, amire két éve adekvát és következetes válasza is van.

A holland kirohanás szigorú kezelésének szükségszerűségéhez tehát nem férhet kétség. Még akkor sem, ha a hidegebbre forduló diplomáciai viszony várhatóan nem lesz tartós: a holland külügyminisztérium elhatárolódott Scheltemától, Magyarország pedig hajlandó elfogadni a holland visszakozást.

Érdemes azonban a külügy intézkedését távlatosan is szemlélni, ugyanis beilleszkedik a külpolitika orbáni tónusváltásába. Gyökeresen változott az elmúlt hét évben a magyar külügy retorikája a korábbi kormányokéhoz képest. Emlékezzünk arra, amikor példátlan módon utasították ki Sólyom Lászlót Szlovákiából, vagy mindennaposak voltak az olyan kijelentések a szlovák politikában, amelyek a magyarokat másodrendű állampolgároknak tekintették, vagy az olyan intézkedések, amelyek épp nyelvi jogaikat korlátozták (Malina Hedvig ügyéről vagy a dunaszerdahelyi hatósági szurkolóverésről nem is beszélve). Felidézhetjük azt is, amikor Szerbiában mindennaposak voltak a magyarokkal szembeni atrocitások. Minden hasonló affér közös jellemzője volt, hogy a magyar külügy nem tett határozott lépéseket a magyar érdeksérelem orvoslására.

Vagyis lehet fanyalogni az új magyar diplomácia érdessége miatt, ugyanakkor tagadhatatlanul örvendetes tény, hogy

a korábban béna kacsaként vergődő, Göncz Kinga-féle adminisztrációt felváltotta egy potensebb, karakteresebb, dinamikusabb, mindemellett kétségkívül konfrontatívabb külpolitika.

Szögezzük le: a keleti nyitás politikáját érheti szakmai kritika, lehet a magyar kereskedőházak teljesítményét vagy a diplomáciai garnitúra lecserélését bírálni. Azonban látni kell, hogy az elmúlt évek világpolitikai fejleményei megkövetelik az agilisabb külpolitikai fellépést. Olyan ügyekkel, mint a kvótaper, a migrációs krízis, az unió kétarcú menekültpolitikája vagy a Trump-féle fordulat, csak az ilyen karakteres külpolitikai vonalvezetéssel lehet eredményesen szembenézni.

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/116734