Kezdődjön a harc!

Leváltott iskolaigazgató lesz Lázár MSZP-s kihívója

2017. augusztus 22. 11:50

Lázár János MSZP-s kihívójának választották az egykori iskolaigazgatót, Rója Istvánt. A Csongrád megyei 4-es körzet esélyes szocialista országgyűlési képviselőjelöltjének személyéről Botka László, az MSZP elnöke beszélt hétfői, makói sajtótájékoztatóján.

A József Attila Gimnáziumot 22 évig irányító pedagógust, Rója Istvánt javasolta a makói és hódmezővásárhelyi központú Csongrád megyei 4-es körzet szocialista országgyűlési képviselőjelöltjének Botka László, az MSZP elnöke. Botka hétfői makói sajtótájékoztatóján elmondta, Rója a Makó és Hódmezővásárhely mellett 19 másik település alkotta választókörzetben közismert és az elmúlt hetekben személye szimbólummá vált.

Szibólummá válásának oka, hogy Rója több mint két évtizedig sikeresen irányította az országosan is kiválónak számító helyi gimnáziumot, amely igazgatói posztjára újból pályázott, a tantestület egyhangú támogatásával. Bár egyedüli pályázó volt, mégsem folytathatta igazgató munkáját. Ennek okából nem csináltak titkot: Rója István és az általa vezetett tantestület az elsők között csatlakozott a miskolci pedagógusok által indított szakmai tiltakozáshoz – közölte a politikus.

Botka szerint Rója Istvánt – mint több tucat iskolaigazgatót az elmúlt időszakban Magyarországon – a Fidesz azért büntette meg, mert kiállt saját szakmai alapelvei, értékei mellett. A szegedi polgármester kijelentette, a Fidesz-KDNP 19. századi oktatáspolitikája óriási károkat okoz.  A magyar fiatalok egyre kevésbé szerezhetnek versenyképes tudást. A tehetséges és szorgalmas, de szegény családba született gyerekeknek pedig egyre kisebb esélye van az előrejutásra – tette hozzá. Botka László elmondta, nemcsak országgyűlési képviselőjelöltként, hanem a közoktatást ismerő szakemberként is számítanak majd Rója István munkájára. 

(MTI)

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/116505