Katalóniai főrabbi: Európa elveszett, a zsidók költözzenek Izraelbe

2017. augusztus 22. 09:49

„Ez a hely elveszett számunkra” – izraeli ingatlanok vásárlását, és a zsidó államba való költözést tanácsolta a híveknek az európai terrorizmus miatt Meir Bar-Hen katalóniai főrabbi.

Spanyolországot „az európai iszlamista terror elsőszámú fészkének” nevezte Meir Bar-Hen, a katalóniai főrabbi, majd azt tanácsolta híveinek, hogy mielőbb költözzenek el az országból. Megszólalásának alapját a 14 áldozatot követelő csütörtöki terrortámadás adhatta, amit az Iszlám Állam magára vállalt.

„Gyülekezetem tagjainak azt tanácsolom, hogy mielőbb vásároljanak ingatlant Izraelben. Ez a hely elveszett számunkra.” – mondta Meir Bar-Hen. A vallási vezető korábban is hangoztatta, hogy tanácsos lenne a híveknek elköltözni az országból. „Ne ismételjük meg a hibát, amit az algériai, venezuelai zsidók elkövettek. Ne várjunk addig, amíg már késő lesz, jobb mielőbb elköltözni. A támadások ismét rávilágítanak arra a problémára, amit a radikális iszlámisták jelenléte vet fel. Mivel a terroristák és támogatóik közöttünk élnek, nagyon nehéz tőlük megszabadulni. A szélsőségesek egyre erősebbek lesznek.” – folytatta.

Véleménye szerint a hatóságok és bizonyos politikusok csak vonakodva szállnak szembe az iszlám terrorral. Példának hozta fel Leila Khaled palesztin terrorista esetét, akinek a helyi kormányzat beutazási vízumot adott idén áprilisban. A rabbi ebben is azt látja bizonyítottnak, hogy a hatóságok „képtelenek megérteni a terrorizmus természetét, ha azt a jogfosztottak által elkövetett cselekménynek tartják.”

Megszólalásában kiemelte, hogy véleményét mint magánember mondja el, hiszen a zsidó közösségben az övétől eltérő álláspontok is jelen vannak. A Spanyolországi Zsidó Közösségek Szövetsége például így nyilatkozott: „Nap, mint nap küzdenek a muszlim fanatikusok és radikálisok ellen, akik igyekeznek fájdalmat okozni és káoszt kelteni városainkban.”

 

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/116493