Antifeminizmus és nőgyűlölet

2017. augusztus 21. 18:30
George Herceg
Férfihang

Ez a gondolati bakugrás sorozat többnyire azt a célt szolgálja, hogy a feministák minden ellenérvet és vitát nőgyűlöletként söpörhessenek félre.

„Az egyik leggyakoribb és legnagyobb félreértés a feminizmussal kapcsolatban, amikor az emberek azt gondolják, hogy a feminista mozgalom az összes nőt képviseli és az összes nő érdekeit védi, majd ebből a téves alaptézisből arra a még inkább téves következtetésre jutnak, hogy aki a feminista mozgalommal nem ért egyet, az egyben az összes nőt is támadja. Ennek az absztrakciónak pedig az a következő folyománya, hogy aki például nem ért egyet a nemi kvótákkal, az a feminizmust támadja, aki a feminizmust támadja, az a nemek közötti egyenlőséget támadja, és aki a nemek közötti egyenlőséget támadja, az valójában az egész női nemet támadja, tehát nőgyűlölő.

Ez a gondolati bakugrás sorozat többnyire azt a célt szolgálja, hogy a feministák minden ellenérvet és vitát nőgyűlöletként söpörhessenek félre. Mindenképpen tudni kell a feminizmussal kapcsolatban, hogy világszerte egyre több nő gondolja úgy, hogy a sokadik hullámát megélő feminizmus már régen okafogyottá vált, napjainkban már egyenesen a nők eredendő vágyaival helyezkedik szembe és amellett, hogy egy férfigyűlölő kurzussá alakult, ráadásul még a nőket is egyre inkább ellehetetleníti társadalmi értelemben.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/116460