Ópályi – ki a felelős?

2017. augusztus 18. 14:36

Szalma György
Mandiner

Az ópályi ügynek három igazi áldozata van. Egyrészt a sofőr, akit valószínűleg megviselt az eset; a gyermek, akit elütöttek; illetve áldozat a cigány közösség egésze is.

Nem gondoltam volna, hogy mostanában ilyesmit leírok, de Bayer Zsoltnak igaza volt, van az a helyzet, amikor taposni kell a gázba, arrébb egy helyszínről. Bayer Zsolt és jómagam világnézete nem is állhatna egymástól távolabb, de az a tisztességes, ha elismerjük, ha igaza volt annak, akivel egyébként nem értünk egyet. A valóság pedig sajnos Bayert látszik igazolni. 

Néhány napja történt, hogy Ópályi határában egy autós elütött az főútra tévedt kétéves forma kisgyereket. A hírek szerint miután az autós realizálta a történteket, körülményeket – tudniillik, hogy a gázolás egy cigánytelep közepén történt –, jobbnak látta tovább hajtani. Nem azért mert cserben szerette volna hagyni a sebesültet, vagy mert a hatósági felelősségre vonástól tartott, esetleg vétkes lett volna, egyszerűen féltette az életét. A helyi cigányság éppen jelen lévő vezetője is azt tanácsolta, hogy máshol várja meg a rendőri intézkedést, mert ott nincs biztonságban. Az olaszliszkai eset az egész ország emlékezetébe beleivódott, akkor Szögi Lajost gyermekei szeme láttára brutálisan meggyilkoltak. Bár hasonló tragédia nem történt, több autós, illetve motoros beszámoló szerint csak a szerencsén múlott, hogy nem estek a „népharag” áldozatává.

Ópályiban az első pillanattól világos volt, hogy az autós teljesen vétlen, a kisgyermek ugyanis hirtelen tűnt fel az úttesten, ahol egyébként semmi keresnivalója nem lett volna.

Felügyelet nélkül az udvaron sem hagyunk egy kétéves kisgyermeket, nem hogy az utcán kódorogni.

Ami megtörténhetett, az meg is történt, a gyermek kiszaladt az autó elé, a sofőr nem tudott megállni, a gyermek több métert repült, mire az aszfaltra esett. 

Ebből a történetből elég lenne ennyi is, bajnak éppen elég. Azonban egy már-már klisének számító forgatókönyv szerint alakultak tovább a cselekmények. A sofőr értesítette a rendőrséget, a szomszédságból és a rokonságból pedig egy nagy létszámú csoport alakult, akik a sofőrön szerettek volna elégtételt venni. A kiérkező rendőrökön kezdték követelni a vétlen sofőrt.

Milyen tanulságot kell levonni az esetből? Tényleg nem lehet a szabályoknak megfelelően eljárni egy közúti baleset esetén, ha roma az áldozat, mert megvan az esélye, hogy megölnek? Nem várhatom meg a baleset színhelyén a rendőröket, mert a hatóságok kiérkezéséig lehet, nem vagyok biztonságban? Mi a teendő egy ilyen helyzetben? Tényleg az maradt csak, hogy tovább kell hajtani?

Érdekes, hogy a fejlett igazságérzettel megáldott közösség nem a gondatlan szülőket vonta felelősségre. Nem az anyukát és az apukát hibáztatták a történtekért: vélhetőleg köreikben közmegegyezés uralkodik azt illetően, hogy a világ legtermészetesebb dolga, hogy egy kétéves gyerek egyedül marad az utcán. 

Ez az eset sajnos megint a cigányság ellen hangolja a közvéleményt: elég csak a hírek alatti kommenteket végigolvasni, s láthatjuk, miként csapódott le ez az emberekben.

Ennek az ügynek három igazi áldozata van. Egyrészt a sofőr, akit valószínűleg megviselt az eset; a gyermek, akit elütöttek; illetve áldozat a cigány közösség egésze is.

A magyarok többségének megalapozott félelmeiből származó elzárkózás, kirekesztés a cigányság tisztességes részét sújtja. A cigányság nagy részét alkotó békés polgárok szenvedik el egy erőszakos kisebbség bűneinek hozadékát.

Ettől az erőszakos kisebbségtől egyaránt szenvednek a magyarok és a romák.

Azonban felvetődik a kérdés, hogy ebben a dologban nincs-e felelőssége a cigány közösségnek? Vajon nem kellene-e elítélnie a cigány véleményvezéreknek az ehhez hasonló önbíráskodást és annak kísérletét? Nincsenek hiteles roma/cigány emberek, akik világossá tennék az álláspontjukat?   

Az autósnak azt kívánom, hogy minél hamarabb tegye túl magát az eseten; a kisgyermeknek gyors gyógyulást és szép életet, míg az esetért felelős, gondatlan szülőknek hosszú-hosszú börtönéveket kívánok. 

 

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/116326