Összeveszett volna az angyalföldi polgármester Botkával?

2017. augusztus 18. 09:43

Sajtóértesülések szerint nem volt hajlandó Botka Lászlóval és Kunhalmi Ágnessel a kamerák elé állni Tóth József, a XIII. kerület MSZP-s polgármestere, miután vitába keveredett a párt miniszterelnök-jelöltjével. Tóth József kitalációnak nevezte a híreket.

2017. augusztus 18. 09:43

Botrányba fulladt az MSZP Országos Választási Bizottságának csütörtöki ülése – írja a Zoom.hu. A lap cikkében arról számol be, több forrás is megerősítette, hogy Tóth József – akitől éppen támogatást várt Botka László – keményen nekiment a miniszterelnök-jelöltnek, és kiállt az összefogás gondolata mellett. Tette mindezt annak ellenére, hogy ismert: Botka mindennemű együttműködést elutasít Gyurcsány Ferenccel.

A Zoom.hu értesülései szerint semmiképp sem belharcra, éppen inkább közös kiállásra készültek az ülés előtt a szocialisták – közös sajtótájékoztatón tervezték bejelenteni, hogy Kunhalmi Ágnes és Tóth József közösen dolgoznak majd a párt választásokra való felkészítésében Budapesten.

Az MSZP az OVB ülése után közleményt jelentetett meg, ebben az áll, hogy: 

„a bizottság felkéri Tóth József XIII. kerületi polgármestert, a budapesti jelöltállítás koordinátorát, hogy az MSZP budapesti elnökével, Kunhalmi Ágnessel együttműködve, terjessze az OVB elé javaslatát a 18 budapesti egyéni választási körzet legesélyesebb, a demokratikus oldal szavazatmaximálására képes országgyűlési képviselő-jelöltjének személyéről, valamint kezdjék el a választási Budapest-program kidolgozását.”

Hiába azonban Tóth és Kunhalmi kinevezése, a Zoom.hu úgy tudja, Tóth nem hajlandó Botkával és Kunhalmival együtt a sajtó elé állni – főleg miután a miniszterelnök-jelölt őt is belerángatta a Molnár Zsolttal kapcsolatos belharcba.

A Népszava időközben megkérdezte Tóthot az ügyről, aki rövidre zárta a beszélgetést. Kijelentette, Botka Lászlót és programját támogatja, majd hozzátette, dolgozni kell, nem pedig mással foglalkozni. Az OVB gyülésen történt vitát egyszerűen kitalációnak és hazugságnak nevezte. 

A Népszava forrásai nem beszélnek különösebben nagy vitáról – ők azt mondták, nem lehetett a történteket úgy értékelni, mintha Tóth József a teljes ellenzéki összefogás pártjára állt volna. Botkát érintő kemény kritikát sem hallottak a lap forrásai, Tóth javaslata csupán arra vonatkozott, hogy kemény terepmunkával bárki az MSZP képviselőjelöltjévé válhasson a kampányban – így garantálva a legalkalmasabb jelölt indítását a választásokon.

Kapcsolódó cikkek

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lajkakutyus
2017. augusztus 18. 20:02
Nagyon ciki Tóth Józsefre rászabadítani a bérlethamisító, nyelvvizsgát hazudó, hebrencs Kunhalmit. Aki mellesleg (Botka kritériumai szerint) szintén "áruló", hiszen a Gyurcsánnyal való összefogást szorgalmazza. Szóval, teljes a káosz. Csak így tovább elvtársak!
zakar zoltán béla
2017. augusztus 18. 14:56
hhhhhhhhhhhhhhhehehe
hátakkor
2017. augusztus 18. 14:05
Elnézést, kicsit hosszú lesz. Szocialista Ildikó 2014 nyarán. A "Kedden reggel ATV. Újra nem sokat aludtam, rettenetesen nézek ki. A taxis észre is veszi, valósággal kondoleál." rész priceless! Meg a 2 hozzászólás :) Lendvai Ildikó: A pofon 2014. június 7. 10:50 | 2 hozzászólás Nem vagyok nagy internetező. A Facebook-ra csak pár hónapja merészkedtem be. Ráadásul ezekben a hetekben vettem búcsút a parlamenttől, az onnan kapott „kincstári” gépet leadom, új meg még éppen nincsen. Ha olthatatlan vágyam támad a közlésre, marad a telefonon való pötyögés. Az EP-választásokat követő hétfőre virradó hajnalban olthatatlan vágyam támadt. Az éjszaka álmatlanul telt. Riadt telefonok, SMS-ek jobbra-balra. Pontosabban csak balra, balról. Jönnek a hírek az MSZP szervezeteitől. Beszakadt alattunk a föld. Beestünk a szakadékba, kérdés, kivergődhetünk-e. Ha csak ülünk a gödör alján, biztosan nem. Hajnali fél öt van, mire az utolsó telefon is elhallgat. Ha már kezemben a készülék, bele is írhatok valamit még ebben az időpontban is. Amúgy is ébresztőt akarok fújni. Persze a nyilvánosságnak szánom, habár akkor még nem is sejtem, hogy a pillanatnyilag üres kommunikációs térbe beletalálva bejárja majd a sajtót, rövidítésekkel és pongyolaságokkal együtt: „Na most akkor... Egy ekkora pofon egyre azért jó. Kiderül, hogy aki kapta, csak alszik, vagy már meg is halt. A pofont az MSZP kapta, az összes többi párt elszámolhat valamilyen sikerről. Az persze tanulságos, hogy már egyik sem a Fideszhez méri magát, és a demokratikus pártok sem izgatják nagyon magukat a Jobbik miatt. Én nyilván az MSZP felrázásában vagyok érdekelt, vagy egy teljes baloldali újrarendeződésben, mert a mostani megerősödés ellenére is látok növekedési plafont a DK és az Együtt–PM fölött is. Ha viszont jelenleg három közepeske méretű párt létezik a bal-dem oldalon akkor: 1. Egymás nélkül nem rúgnak labdába az önkormányzati választáson, de a szélsőjobb visszaszorításában sem. 2. Valamilyen közösen támogatott ernyőszervezet révén vagy más módon ki kell dolgozniuk az azonnali öntevékeny szociális segítségnyújtás akcióit, módszereit a leszakadók, nyomorgók, éhezők számára, mert számuk nőni fog, és nem várhatnak 2018-ig. 3. Hozzunk létre együtt alternatív parlamenteket, vitafórumokat országosan és helyben, mert a parlament és a Fidesz vezérelte önkormányzatok nem adnak majd teret az értelmes vitának, és a közélet iránti érdeklődés, a demokratikus készségek és igények négy év alatt végleg elsorvadhatnak. 4. Az MSZP vegye észre, hogy a baloldalon történt átrendeződés nem az áprilisi vereség folyománya, hanem azé, ami április óta történt, illetve nem történt meg. Nem látszottunk képesnek sem az önreflexióra, sem a változásra. A választmány most is csapdába került. Ha elfogadja az elnökség lemondását, szabályaink szerint ki kell írni az alulról felfelé történő teljes tisztújítást, ami nálunk kb. három hónap. Ha az önkormányzati választások miatt ettől megijed, nem fogadja el a lemondást, a süket és vak párt képét mutatjuk, a majdnem vagy egészen halottét. Ennél minden jobb. Hacsak... Hacsak nem találunk unortodox megoldást, pl. egy rendkívüli kongresszus változtat a szabályokon, vagy meghatározott időre átmeneti vezetést bízunk meg stb. De ha nem mutatunk életjeleket, mozgást, változást, mindenki elkönyveli: halottat ért a pofon. Nem szeretnék tapintatból és fegyelemből halkan, lábujjhegyen járkálni saját kiterített testünk körül.” Bedőlök az ágyba. Pár óra múlva félálomban bekapcsolom a Klubrádiót, és a hírekben még elkapom azt a mondatot, ahol engem idéznek. Azonnal éberré válva körülnézek az internetes sajtóban. Szinte mindenki átvette a bejegyzést. Nem azért, mert olyan zseniális, hanem mert másoknál korábban jelent meg, és mert – sajnos – alkalmas a drámai címadásra: „Lendvai a halott MSZP-ről beszél.” Jézus Mária! De hát én éppen azért kiáltottam ekkorát, hogy életjelekre bírjam. Rosszat tettem, vagy jót? A következő órák nem igazítanak el. Számtalan komment, SMS és személyes telefon érkezik. Van, aki azt mondja, jól tettem. Vannak baráti aggodalmak is: „Az istenért, ha meg tudja állni, ne nyilatkozzon és ne bíráljon senkit! Higgye el, többet ér el vele! Legyen most az MSZP »hallgatag« nagyasszonya, most az juthat ismét szerephez, aki kivár és középre helyezi magát.” De hát én már nem pozícióhoz akarok jutni. Egy másik mail egy külföldi magyar lap újságírójától : „Tisztességes végkiáltás, de ez a párt halott. Önöknek, egykori nagy »öregeknek« a feladatuk, hogy tisztességgel elhantolják, hogy a helyén valami új létrejöhessen.” Jönnek haragos vagy akár sziszegve gyűlölködő kommentek is: „A párt liberális szárnya elnököket buktat... Az MSZP és a baloldal sírásója.” „Ők tiszták, hitelesek és fiatalok?” „Gratulálok Lendvai Ildikónak, április hatodika után sikeresen járatta le az MSZP-t.” „Előbb az SZDSZ, most meg Gyurcsány karjaiba akarják lökni az MSZP-t.” „Menjen már nyugdíjba!” (Megyek.) „Ettől a mumioid pszeudonőtől mindig kiver a víz.” „Lendvait én is szívesen látnám kiterítve.” Délben be kell mennem a Képviselői Irodaházba. Kérdés persze, érvényes-e még a régi belépőm. Jelképes értelemben is. A folyosón sápadt képviselők és szakértő kollégák. Leginkább azon tépelődünk, szabad volt-e a „halott” szót emlegetni. Magam sem tudom. Ekkor ér a 168 Óra főszerkesztőjének telefonja: a fenti címmel javasol egy írást. Görcsölök, de megállapodunk, mit lehet leírni és mit-kit nem lehet kiadni. Délután interjú Pikó Andrással a Klubrádióban. Utána telefon egy budapesti vezető értelmiségitől, akivel jó barátságban vagyunk: a „halott” szót szerinte sem szabad emlegetni. Ért hozzá, biológus. Másnap mailben javasol is szinonimákat: beszéljünk inkább tetszhalottról, ájultról. Kedden reggel ATV. Újra nem sokat aludtam, rettenetesen nézek ki. A taxis észre is veszi, valósággal kondoleál. A sminkben valahogy helyrepofoznak, a stúdióban a stressz feléleszt. Bizonygatom: mindenkinek, az országnak is szüksége van egy feléledő, jobb minőségű szocialista pártra. Délelőtt újabb telefonok, most az Összefogás pártjaiban lévő barátaimtól is. A beszéd őszinte: rövid távon, az egymás közti „háziversenyben” akár érdekük is lehetne az MSZP gyengülése, hosszú távra tudják: egyedül nekik se megy. Remélem, tényleg tudják. Kettőkor törzshelyemen, az Európa Cukrászdában találkozó egy újságíróval, de most aggódó barátként. A pincér csodálkozik, nem a szokásos koffeinmentes capuccinót kérem, hanem egy igazit. Kezdem túltölteni magam koffeinnel. Háromra érkezik egy megbeszélt interjúra a HVG.hu két kedves, fiatal, okos újságírója. Fotóssal, ami most nem hiányzik. Átmegyünk egy csendesebb cukrászda galériájára. Hosszan válogatok a fagylaltok között, ebben valószínűleg nagyobb a választék, mint politikai lehetőségekben. Interjú után gyors pillantás a mailekre. Jeles művész írja: „ Ildikó kedves! Tudom, hogy tudja. Ne fölajánlja, de valóban mondjon le az MSZP elnöksége. Fogalmazza magát újjá a párt. Legyen határozott, szegényt és munkást támogató program GYORSAN!” Egy kongresszusi küldött: „Elnökök és volt elnökök, abba kell hagyni a sápítozást, a végítélet emlegetését.” A Jókai utcai székházunkban a Hír24 rövid interjút csinál, Bárdos András a stúdióból kérdez. Fülemen a fülhallgató, a hang mindig némi késéssel érkezik. Még nem csináltam ilyet, el is ér egy rémes felismerés. Ahogy hallom vissza a saját hangomat, rájövök: igazuk volt a cikizőknek, amióta korona van az elülső egérfogaimon, a nézők egy selypítő nőt hallanak a „socialistákról” szónokolni. Szerdán a HVG-sek kiegészítő kérdéseket küldenek, hiszen a pártelnök már arról nyilatkozik: javasolják a választmánynak a lemondások elfogadását. Ahogy piszkozatban skiccelem a tervezett válaszokat, észreveszem: Simon Gábor választási reklámtolla van a kezemben. Na még csak ez hiányzik. Délben le kell adnom a Képviselői Irodaházban a záró vagyonnyilatkozatom. Túl sok tételt nem kell beírnom. De maradt-e valami a politikai „vagyonomból”? Folyamatos késésben vagyok, taxi oda-vissza. A sofőr elmagyarázza: életében először most miért nem szavazott az MSZP-re. Ismét Európa Cukrászda. Újabb újságíró barát, közéleti ember, az arkangyalos emlékmű elleni demonstráció egyik fő alakja, még írásban is odaadja, szerinte mit kellene tennünk. Korábban tévévitánk is volt arról, menthető-e az MSZP. Akkor a párt „evolúciója” helyett velem szemben a „revolúció”, az új szervezet oldalán állt, most mégis segít. Hátha sikerül az evolúció. Hazafelé a 2-es villamoson több aggódó szimpatizáns szólít meg. Drukkolnak. Hazatérve látom Horváth Csabát az ATV-ben: Budapest az elnök távozását kezdeményezi. Jó-jó, de ugye nem csak erről van szó? Csütörtök 11-kor a HVG.hu-ra felkerül az interjú: arra kérem Attilát, mondjon le egyedül és végérvényesen, de ne rántsa magával az elnökséget, ne kelljen most teljes tisztújítást tartani. Ám eddigre már valószínűleg döntött. Keserves órái lehettek. A hír – hogy mindenről lemondott – egy vendéglőben ér el, ahol két régi baráttal találkozom. Egyikük már DK-s, a másik otthagyta a politikát. Nem fejezem be a rántott sajtot, amikor egy kolléganő telefonon értesít Attila bejelentéséről. Bemegyek az irodaházba, mindenki azt találgatja, mi történt. Lázas gondolkodás a lehetséges menetrendről. Egy Népszava-cikket kellene megírnom, helyette tépelődünk a kollégáimmal, és idegességemben felfalom a csokis kekszüket. Otthon újabb mail egy Németországban élő neves magyar írótól, gimnazista koromban egy társaságba jártunk: ne vigyük túlzásba az elkeseredést, fel a fejjel! Péntek reggelre kész helyzet: a posztban javasolt átmeneti megoldásokra már nincs lehetőség, az elnökség hat tagja végérvényesen lemondott. Jön a teljes tisztújítás, remélhetőleg rendkívüli intézkedésként, rövidebb idő alatt. A héten harmadjára lemondom az unokák látogatását, sok gumicukromba fog kerülni, hogy kiengesztelődjenek. Délután újabb rádióinterjú. Mivel mégiscsak lesz, lehet változás, remélhetőleg nem csak személyi, kimászom a „halott” hasonlatból. Betegről beszélünk, akinek erőt ad majd a felkeléshez, hogy szükség van rá. Szombaton választmányi ülés. Jövet-menet másokat is, engem is újságírók csapata vár. Rémülten nézek a cipőmre. Az előző választmányi ülésre sietve a Blikk kiszúrta, hogy éppen leválóban van a talpa. A választmány úgy dönt, ahogy kell és lehet. Az egyik hozzászóló, vidéki polgármesterjelölt megrendít: „Engedjetek hinni!” Engedjük! Vasárnap újabb kommentek figyelmeztetnek: nehogy már azt higgyük, hogy meg is oldottuk a helyzetet: „Az MSZP-nek nemcsak új elnökségre, új stílusra, új névre és emblémára van szüksége, hanem egy huszonegyedik századi jövőképre.” Visszamenőleg belelapozok a hétvégi újságokba. Marabu karikatúrája is erről szól. A képen négy MSZP-s egy szekfűs bolt előtt tanakodik: „Igen, okvetlenül szükséges egy nagy felújítás, hogy becsalogassuk a vevőket. Viszont... tudja valaki közületek, hogy mit is árulunk?” Ezek után sürgős vigaszra szorulok, női módon egy kis vásárlásra. Veszek egy nem túl drága, vidám színű blúzt. De ebben az országban már mindennek politikai jelentése van, úgyhogy aggodalmasan vizsgálgatom: narancssárga-e, vagy korallszínű? Valószínűleg nem vagyok normális. Pillanatnyi derűm oda, amikor otthon belenézek a kormánypárti tévék adásaiba. Már meg is adták az interpretációs keretet: két csapat küzd egymással az MSZP-ben, a „liberális szárny” (Lendvai és a többi „reformista”) már megint széles baloldali népfrontot akar, a volt elnök és az igazi baloldaliak pedig egy egyedül politizáló, markáns baloldali pártot. Engem illetően nem is tévednek. Persze nem én vagyok a fontos, hanem a „libatolvaj” Bajnaival és a „sátáni” Gyurcsánnyal való riogatás. Hétfő reggel nekifogok megírni a cikket. Kicsit sajnálom, hogy nem számolhatok be a bizalmas beszélgetésekről, ez tisztességtelen és indiszkrét eljárás volna. De talán nem is a „fontos emberek” a legfontosabbak. Hanem tényleg az utas a villamoson, az ismeretlen kommentelő, a pincér és a taxisofőr. Nélkülük az egész csak olcsó és ellenszenves politikai játszma. A 168-ik óra leteltével ezen gondolkodom. Készül a következő Facebook-bejegyzés.
hátakkor
2017. augusztus 18. 12:11
Tóth Józsi titka, hogy Angyalföld és Új-Lipócia a körzete. Rózsadombon, Hegyvidéken igazi civil lenne.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ezek is érdekelhetik