AfD vs CDU

Bevándorlás-ellenesek tüntettek Merkel választási gyűlésein

2017. augusztus 18. 08:25

A bevándorlásellenes Alternatíva Németországnak (AfD) párt és az Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű mozgalom tagjai tüntettek Angela Merkel német kancellár két választási nagygyűlésén csütörtökön.

Angela Merkel csütörtökön tartott választási nagygyűlésein a kancellár hívei mellett tüntetők is megjelentek. Merkel politikája ellen a bevándorlásellenes Alternatíva Németországnak (AfD) párt és az Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű mozgalom tagjai tüntettek.

A szászországi Annaberg-Buchholzban körülbelül 150 demonstráló gyűlt össze, akik füttyszóval, „kotródj” bekiabálásokkal, és egyebek mellett „Népáruló!” felirattal fogadták a kancellárt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökét. 

A helyi rendőrség összesen kilenc bűncselekményt regisztrált. Voltak, akik náci karlendítést mutattak be, mások a gyülekezési törvényt sértették meg vagy bántalmazták a jelenlévőket.

Merkel a több száz ember előtt tartott beszédének kezdetén úgy fogalmazott, „egyesek csak ordítozni tudnak, mások szeretnének valamit véghezvinni”.

A kancellár – tekintettel a jelenlévő bevándorlásellenes csoportokra – megvédte kormánya menekültpolitikáját. Azt mondta, Németország megmutatta, hogy kész segíteni a bajban lévő embereken egy humanitárius krízisben. Ismételten kiemelte azt is, hogy a 2015-ös eseményeknek nem szabad megismétlődniük.

A türingiai Apolda településen mintegy 30 ember tüntetett a kancellár ellen a szászországihoz hasonló transzparensekkel. Merkel erre csak annyit mondott, „ezt már ismerjük”.

(MTI)

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/116296