1918-2018

Kösz, románok, de mi nem ünnepeljük Erdély elszakítását

2017. augusztus 17. 08:04

Szalma György
Mandiner

Ami 1918-ban Erdélyben történt, az a magyarok számára veszteség volt. Alapvető jogaink megszűnésével járt együtt Erdély románok általi megszállása. A száz évnyi román uralom Erdélyben egy kudarc, számunkra pedig minőségi visszaesés. Ne várja senki, hogy bármely épeszű nép megünnepli azt, hogy torkára került a kés.

Sejteni lehetett, hogy a közelgő centenárium alkalmat ad a román elit rosszabbat akaró része, illetve a kormányzás nehézségeivel megbirkózni nem tudó szocialisták számára, hogy a magyarok ellen hangoljak a román közvéleményt. Hogy miről van szó?

Hamarosan ünneplik a románok a Nagy Egyesülés ünnepét, száz éves jubileuma lesz annak, hogy a románok minden különösebb harc es áldozatvállalás nélkül megkapták a győztesektől Erdélyt ajándékba (plusz egyéb területeket).

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke pedig a magyar emberek túlnyomó többségének véleményét közvetítve elmondta, hogy a magyaroknak nincs mit ünnepelniük az egyesülés kapcsán.

Ami 1918-ban történt, az a magyarok számára veszteség volt. Alapvető jogaink megszűnésével járt együtt Erdély románok általi megszállása.

Kelemen emlékeztette a románokat, hogy a Gyulafehérvári Nemzetgyűlés minden jót ígérő nyilatkozatában vállaltakat nem teljesítették, hogy a saját maguk által vállalt kisebbségi jogok megalkotását nem sikerült száz év alatt sem összehozni. Az őshonos erdélyi nemzetekkel szemben a román állam tetemes adósságot halmozott fel, a magyarokkal szemben pedig mai napig növeli azt.  

Az erdélyi magyar politikus ünneplést elutasító szavai talán csak Kovács László MSZP-s nyugdíjas politikus számára hatnak furcsán, aki ugye nem csak koccintott a román elnökkel december 1-je tiszteletére, de nyugtatta is a románokat, hogy Erdély Románia része és kész. A nagy többség azonban, akiknek nem maradtak ki teljes egészében a középiskolai irodalom-, illetve történelemórák, tisztában van vele, hogy Erdély elvesztése, illetve az egész Trianon egy borzalmas trauma volt minden magyar számára. A legnehezebb sors azoknak jutott, akik a határokon kívülre kerültek, azok egy velük szemben ellenséges államban kellett tovább folytatniuk életüket, generációk sorsa vált keserűen nehézzé.

Most azonban nem kezdek bele egy Trianon alapú magyarságsiratásba, semmit nem tartok kontraproduktívabbnak, mint a múltunk miatti folyamatos siránkozást. Nemzetünk csodás körülmények között fennmaradt az évszázadok alatt, akik pedig ilyen csodákat megélnek, azok jövőben is számíthatnak a Gondviselés támogatására. Ha azonban a sok ön- és nemzetsirató a rendszerváltás óta minden héten csak egy százforintost összedobott volna földvásárlásra, már Texas is a miénk lenne.

Nem féltem magunkat a jövőtől, magyar jövő annyi lesz itt a Kárpát-medencében, amennyit mi megteremtünk magunknak. 

A magyarok jórészt lemondtak a határok erőszakos megváltoztatásának tervéről.

Azonban teljesen természetes módon épül a magyar érdekszféra a Kárpát-medencében, egyre halad előre: ez a folyamat fontosabb, mint a határok tologatása.

A Kárpát-medencéért folytatott küzdelem, a magyar üzleti vállalkozások sikerén, gazdasági befolyáson és a gyermekvállaláson múlik, semmi máson. Azonban ez feladatnak éppen elég lesz.  

Tehát a románok azzal a gondolattal ünnepelhetnék, azt hogy a nagyhatalmak jóvoltából háromszorosára nőtt az országuk területe, hogy a jogos tulajdonos már lemondott a visszaszolgáltatásról. Ők azonban azt szeretnék látni, hogy nem csak belenyugodtunk a szülőföldünk idegen kézre kerülésébe, hanem ennek önfeledten örvendünk is. 

Miután Kelemen Hunor világossá tette a magyarok nagy részének az álláspontját, a románok nem győztek felháborodni azon, hogy mi semmi ünnepelnivalót nem látunk Nagy-Románia létrejöttében. Hazaárulást emlegetnek, pedig semmi sem áll távolabb az igazságtól. Mi nagyon is ragaszkodunk a hazánkhoz.

A mi hazánk ugyanis nem Románia, hanem a sokszínű Erdély, mi a magyar társadalom részei vagyunk, nem a románé, az anyaországunk Magyarország, a többit nem kértük hozzá.

Sosem mondtunk le arról a jogunkról, hogy közösségben éljünk a többi magyarral, minket erőszakkal elválasztottak a sajátjainktól. Ez a viszonyulás azonban nem jelent románellenességet, a békés együttélés hívei vagyunk. Azonban mi a saját szokásaink szerint szeretnénk ünnepelni a saját ünnepeinket. Közös ünnepeken el lehet gondolkodni, azt azonban

ne várja senki, hogy bármely épeszű nép megünnepli azt, hogy torkára került a kés. 

A centenárium megünneplésére be van tárazva az ingyen sör, a kolbász és a magyarellenes hangulat, irtó jó bulinak ígérkezik. Ha nem Kolozsváron élnék, akkor is ott szeretnek lenni Erdélyben, hogy első sorból nézhessem, ahogy egy bezzegdemokrácia méltósággal megünnepli létrejöttét, amolyan európai módon. Mert ugye tudjuk, hogy kisebbségi jogok tekintetében Románia egy mintaállam, a liberális demokráciák legjobbika. 

A román-magyar ellentétek szitásában érdekelt román politikai erőknek nincs nehéz dolguk, amikor a társadalmat a magyarok ellen kívánják hangolni. A magyar szempont tulajdonkeppen ismeretlen a románok előtt, néha rácsodálkoznak az általunk létrehozott épített örökségre, azonban fogalmuk sincs Erdély valós történelméről. Az átlag román csak annyit érzékel, hogy a magyarok megint méltatlankodnak valamin. Nem tudják, hogy a román uralom előtt mintagazdaságok, uradalmak, magánbirtokok, szerzetesi gazdaságok, egymást jól kiegészítő gazdasági egységek működtek Erdélyben. Hogy a kolozsvári hostati gazdák csodákat műveltek a város környékén, hogy az erdélyi jólét egy tudatos szervezés eredménye volt, azoknak a feltételeit meg kell teremteni.

Nem tudják vagy nem akarják tudni, hogy ezekből nem maradt semmi a románosító tevékenység nyomán.

A román társadalom nem tudja elfogadni, hogy a román uralom Erdélyben egy kudarc, számunkra pedig minőségi visszaesés.

Az eddigi eredmény, az az, hogy pénzért eladtak a németeket és a zsidókat, több százezer magyart elüldöztek, illetve felélték ezen emberek hagyatékát. Az sem segíti a megértést, hogy a románok számára gyakorlatilag nem létezik régi szép idők fogalma. Nekik sosem volt az államiságuk megléte óta (addig sem) olyan korszak, amire érdemes lenne visszaemlékezni jó szívvel, eltekintve attól a néhány mesétől, amelyek a századokkal korábbi régmúltat idealizáljak a románok számára. 

Az ő eredményeik ezen a területen abban merülnek ki, hogy a lakosság etnikai viszonyait erőszakosan megváltoztatták hosszú időre, a gazdasági szempontokat pedig háttérbe szorították a román dominancia biztosításának érdekei. A román uralom Erdélyben egyet jelentett a közviszonyok lezüllésével.

Nem szeretném őket folyton arra emlékeztetni, hogy gyakorlatilag milliók üres bőrönddel jöttek Erdélybe és mindent megkaptak a mienkből. Nem szeretném őket folyton arra emlékeztetni, hogy száz év óta csekély fejlődést sikerült felmutatni, hogy eddig jórészt csak az eleink által szerzett javakat élték fel, hogy rossz gazdának bizonyultak, hogy a román nép java Erdély megszerzése után is éhen maradt, hogy képtelenek voltak területgyarapodás adta lehetőségeket kihasználni a maguk számára.

Felfoghatatlan mennyiségű érték emésztődött fel száz év alatt, de a románok is alig gyarapodtak közben. Az erőforrásokat felemésztette, hogy a magyarok ellen viseljenek csendes, belső háborút.

Erről szólt az elmúlt száz év, mi ezt nem szeretnénk megünnepelni. Nem akarom, hogy folyton kínosan érezzék magukat a saját alkalmatlanságuk miatt, nem kívánok senkinek rosszat; azonban azt sem szeretném, ha minket arra kényszerítenének, hogy ünnepeljük meg saját sorsunk rosszra fordulását. Talán egy nap együtt ünnepelünk, ha lesz autonómiánk, ha Románia felnő Erdélyhez, és nem minket kényszerítenek az ó-romániai viszonyok szerint élni.

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/116242