Sajtótájékoztatón küzdött a sajtóval Németh Szilárd

2017. július 25. 19:34

Orbán Viktor tusványosi beszédének kiértékelése mellett az Index újságírójával bocsátkozott vitába a Fidesz alelnöke, Németh Szilárd. A politikus szerint nem az ő dolga megnevezni a „Soros-féle maffiahálózatok által működtetett médiumokat”.

Sajtótájékoztatón küzdött a sajtóval Németh Szilárd

A képviselői irodaházban tartott sajtótájékoztatót kedden Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke Orbán Viktor tusványosi beszédének kiértékelése céljából. Az eseményen Németh Szilárd vitába keveredett Nyilas Gergellyel, az Index újságírójával is, aki azt szerette volna megtudni, milyen médiumokról beszélt Orbán Viktor, amikor úgy fogalmazott „szükség van a Soros-féle maffiahálózatok által működtetett médiumok ellen állni a sarat”. A kérdésre a politikus a következő választ adta: „Tudjuk, nem? Maguk is tudják, nem? Akkor én gondolom, hogy csak kitalálják. Miért kell ezt nekem megneveznem?”

Az újságíró ezután eligazítást kért a bűnszervezetek által működtetett médiumok felismeréséhez, mire Németh úgy felelt, ő nem akar senkit eligazítani, hiszen azt az Index gazdája, Simicska szokta megtenni. A Soros és a Simicska által működtetett médiumok viszont egy kutya – tette hozzá. A Fidesz alelnöke szerint ha egy újság pontosan meg akarja tudni, mely médiumok tartoznak ide, annak tényfeltáró újságírást kell folytatnia.

Eután Németh Szilárd a migráció kérdéskörére, Soros Györgyre és az ellenzékre tért ki. A kormánypárti politikus szerint az ellenzék és Soros György ugyanazt szeretné, egy „migránsokkal telerakott, nemzetek nélküli Európa felépítését”. A „Soros-terv” lényege – fejtette ki – évi „egymillió muzulmán beáramoltatása Európába”, akiket "kezdőlökésként" fejenként 4,5 millió forinttal kell ellátni uniós pénzből, a már itt lévőket pedig kötelező kvóta szerint szét kell teríteni a kontinensen, és létre kell hozni egy európai bevándorlási ügynökséget, amely „gyakorlatilag egy utazási irodaként üzemelne”.

A fideszes politikus szerint mindennek célja Európa és benne Magyarország etnikai és vallási többségének megváltoztatása, egy „erősen muzulmánok által befolyásolt vallási régió létrehozása”. Soroséknak ez „egy nagyon nagy üzleti buli, ezért is tesznek bele pénzt” – fogalmazott. Németh Szilárd a „legdurvábbnak" azt nevezte, hogy a teljes magyar ellenzék „a Soros-terv szolgálatában áll”. Szerinte a Jobbik elárulta a szavazóit, a balliberális ellenzékkel működik együtt, és sem az alaptörvény-módosítást, sem a külföldről finanszírozott szervezetek átláthatóságáról szóló jogszabályt nem szavazták meg a párt képviselői. Az MSZP, a DK, az Együtt és a Párbeszéd pedig lebontaná a kerítést – tette hozzá.

A magyarok azonban nem akarják – folytatta –, hogy megváltozzon az ország etnikai, vallási összetétele, hogy „a magyar családok helyett az illegális migránsokba öljük bele a forintokat”. Így amíg a Fidesz-KDNP adja az ország kormányát, amíg Orbán Viktor a miniszterelnök, addig „ki fogunk állni nemzeti érdekeinkért” – jelentette ki.

(MTI)

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/115208