Már nem divat

Egyre kevésbé divat házasodni

2017. július 14. 19:53

Egészségvédő tényező a kiegyensúlyozott párkapcsolat, a magányosok pedig hamarabb halnak, mint a kapcsolatban élők.

Kopp Mária, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének egykori igazgatója és férje, Skrabski Árpád több kutatásban igazolták: jobb házasságban élni, mint egyedül – olvasható a Magyar Nemzeten. Az egyedüllét még az alkoholizmusnál és a dohányzásnál is rosszabb hatással van a szervezetre, a magányosok pedig jóval hamarabb halnak meg, mint a harmónikus párkapcsolatban élők. 

A tényt a Harvard Egyetem kutatásai is igazolják: egy longitudinális, 75 éven át tartó kutatás során 724 ember életéről rögzítettek adatokat, rengeteg feljegyzés után pedig arra a következtetésre jutottak: a hírnévnek, de a gazdagságnak sincs annyi köze a boldogsághoz, mint a szeretetteljes társas kapcsolatok. Kutatásuk azt is bizonyítja, hogy az élettársi kapcsolatnál stabilabb a házasság: utóbbiak ugyanis vagy 3-szor ritkábban szakadnak meg. Bár a kutatások eredményei egyértelműek, a házasságkötések száma mégsem gyarapszik. Philip N. Cohen amerikai szociológus 2014-ben megjelent A család – sokféleség, egyenlőtlenség, társadalmi változások című könyvében leírja:  az USA egyes államaiban a 25-49 éves nők többsége nem él házasságban. A házasságkötések ritkulása azonban nem csak az Egyesült Államokban figyelhető meg, Európára is jellemző. A szociológus azt jósolja: 2040-re a házasság végleg kimehet a divatból.

Hazánkat is érinti a probléma: 1970 környékén kezdett csökkenni a házasságkötések száma. 2010 igaz mélypont volt, akkor egy év alatt csak 35 520 pár járult az anyakönyvvezetők elé. A statisztikai adatok szerint hazánkban  az elmúlt húsz évből 2016-ban házasodtak a legtöbben.

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/114747