„If it's what you say, I love it”

Trump fia most már máshogy találkozna oroszokkal

2017. július 12. 12:23

Tovább bonyolódik Donald Trump Jr. ügye. Miután ő maga kitette a levelezését, melyből kiderült, hogy szívesen fogadott volna el orosz kormányzati segítséget Hillary Clinton legyőzése érdekében, most egy interjúban arról beszélt: visszatekintve kicsit máshogy cselekedett volna.

Miután hosszú hónapok óta azzal vádolják ellenfelei a Trump-stábot, hogy orosz segítséggel folytatták kampányukat és hogy az oroszok beavatkoztak az elnökválasztási folyamatba, Donald Trump Jr. kitette saját e-mail levelezését, mely szerint ő maga elfogadott volna orosz kormányzati körökből érkező, Hillary Clintont terhelő információkat apja választási győzelme érdekében.

Egy amerikai PR-os, Rob Goldstone írt neki arról, hogy össze tudná hozni egy orosz államügyésszel, aki Clintont terhelő bizonyítékokat tudna neki adni, ami része lenne „Oroszország és kormányának Donald Trump számára nyújtott segítségének”.

„Ha ez az, amit mondasz, azt szeretem” – írt vissza szinte rögtön a Trump-fiú, majd szervezni kezdte a találkozót.

A megvalósult találkozó részletei egyelőre nem ismertek. Az állítólagos orosz államügyész valójában egy Natalia Veszelnyickaja nevű orosz ügyvédnő volt, aki most tagadja, hogy bármi köze lenne az orosz államhoz. Szerinte egy személyes találkozó történt, aminek nincs köze ahhoz, hogy Trump Jr. egy amerikai elnökjelölt fia volt akkor.

Trump fia szerint ugyanakkor a találkozón részt vett Jared Kushner, a megválasztott elnök befolyásos veje és Paul Manafort akkori Trump-kampányfőnök is. A találkozó valószínűleg a New York-i Trump Tower felhőkarcolóban történt.

Most a Fox News-on Donald Trump Jr. úgy fogalmazott: ő úgy gondolta, „talán van itt valami”, „ki kellene kérdezni őket”, „ez csak egyszerű információ volt”, és így tovább. „Visszatekintve valószínűleg kicsit máshogy cselekedtem volna” – tette hozzá az elnök fia. 

Trump elnök az ügy kapcsán annyit közölt: megdicsérte fia átláthatóságát, valamint hogy a fia „egy nagy személyislg, aki szereti a hazánkat!”

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/114606