A kaviárelit esete a népszuverenitással

2017. június 17. 12:24

Schmidt Mária
Látószög blog

A népszuverenitás, az átláthatóság, a visszahívhatóság helyett az Európát uraló elitek hatalmuk bebetonozása érdekében a jurisztokrácia, más szóval a jogállam primátusának irányába mozdultak el.

„A fentiek minden kétséget kizáróan bizonyítják, hogy az Európai Unió válságban van. El kéne szánnia magát a változtatásra. De ahhoz, hogy irányt válthasson, tudnia kell, mi az, amit meg kell változtatnia ahhoz, hogy minden a régiben maradhasson. Vagyis, hogy megmaradjon, sőt ha lehet, megerősödjön egymásra ítéltségünk, sorsközösségünk tudata.

Az Unió legfontosabb problémája legitimációs természetű. Ennek fel- és beismerése nélkül, nem lesz meg az a közös alap, amire támaszkodva legyűrhetjük azokat a széttartó erőket, amelyek mára a közösség puszta létét veszélyeztetik. Az Unióba tömörült országok mindegyike népszuverenitáson alapuló többségi demokrácia. Vezetői azok a győztesek, akik szabad választásokon kerültek ki a versengő politikai erők küzdelméből. Újraválasztásuk, vagy leváltásuk, országaik választópolgárainak döntésén alapul.

Az Európai Unió vezetői nem rendelkeznek a tagállami vezetőkhöz hasonlóan erős legitimációval. Nem visszahívhatóak, az Unió intézményei nem ismerik az előrehozott választások intézményét, ami a hatalomban lévők soron kívüli cseréjét eredményezi bizalomvesztés esetén. A népszuverenitás, az átláthatóság, a visszahívhatóság helyett az Európát uraló elitek hatalmuk bebetonozása érdekében a jurisztokrácia, más szóval a jogállam primátusának irányába mozdultak el. Mindenki tapasztalja, hogy napjainkban a demokráciára és a szabad választásokra való hivatkozás kezd kimenni a divatból, helyette a jogállam, a fékek és ellensúlyok lépnek.

A jogállam elsőbbsége valójában a népképviselet megkérdőjelezését jelenti, vagyis a nép helytelen, értsd: az elit által nem támogatott döntését hivatott helyrebillenteni. Ilyen próbálkozások történtek a Brexit utáni Angliában, Trump megválasztása óta az USA-ban, és számtalanszor az Európai Unióban. Mindezt tetézi, hogy a jogállam mára azt az állampolgári kiszolgáltatottságot jelenti, ami a jogszolgáltatás időbeli és hatáskörbeli kitágításának eredményeként aláássa a demokratikus rendet. Az elitek számára a jog kivételezettséget és sérthetetlenséget biztosít, amit a korrupciós ügyekben érintett nagyjátékosok esetében egyre másra megtapasztalunk. Ahogy az áldozatnak tekintett kisebbségek erőszakos bűncselekményei esetében hozott feltűnően enyhe ítéleteket is. Az állampolgároknak emellett a legegyszerűbb esetekben is évtizedes ügymenettel kell számolniuk, mire ítélet születik. A bírák nem egy esetben maguk sem tanúsítanak jogkövető magatartást, ítéleteik a legritkább esetben állják ki a fellebbezések utáni elbírálást. Nyilvánvaló politikai elfogultságukat az esetek többségében már nem is próbálják leplezni. Igazságszolgáltatásban már régóta nem reménykedik senki, helyette be kellene érnünk azzal a jogszolgáltatással, ami nyilvánvalóan nem minket szolgál. Mindez a demokratikus rendszerek alapjait ássa alá. Az Európai Unió azt az üzenetet közvetíti az európai polgárok felé, hogy akaratuk, véleményük mit sem számít, azt felülbírálják azok a taláros és bürokratikus testületek, akiknek tagjai nem visszahívhatók, és nem tartoznak beszámolással senkinek, nem választottak és nem viselnek felelősséget.

Mindezt súlyosbítja az a mindennapossá váló tapasztalat, hogy az Unió tagországai között egyesek egyenlőbbnek tartják magukat a többieknél. A nyugati országok, kicsik és nagyok egyaránt, egyértelművé tették abbeli meggyőződésüket, hogy nekik többletjogok járnak, mert felsőbbrendűek, mint az egykor a vasfüggöny mögé zárt testvéreik. Ennek mélyén az a meggyőződés munkál, hogy a gazdagabbaknak nyilvánvalóan több eszük is van. Ja, és ami a fő: igazuk van. Mindenben is. Végül is ők a történelem jó oldalán állnak, és rendületlenül kitartanak a haladás mellett. Nincs értelme annak, hogy a hidegháborús viszonyok elemzésébe kezdjünk annak bizonyítására, hogy Nyugat-Európa jóléte és erre alapozott jóléti identitása, ami oly magabiztossá teszi őket, mennyiben köszönhető annak a sajátságos viszonyrendszernek, ami a bipoláris világot jellemezte. De arra érdemes lenne figyelniük, hogy a történelemben nincsenek bérelt helyek, és senki sem válthat örökbérletet sem a világ, sem a kontinens vezetésére, sőt az örökös jólétre sem. A kételkedőknek elég csak a huszadik századra visszapillantaniuk.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/113212