Nem fekszünk bele az Orbán által ácsolt hetedik koporsóba!

2017. június 16. 13:42

Szépen lassan az utóbbi hét évben megácsolta Orbán azt a hetedik koporsót, amibe egy újabb generációt lökne bele, a mai húszas-harmincas fiatalokat.

„Ott a Hősök terén okosan figyelmeztetett minket egy liberális demokrata, hogy a kommunizmus bűneit nem dobhatja el könnyen a nép. A politikai magatehetetlenség, az állami csöcsön csüngéstől való függés, a központosított hatalomhoz dörgölőzés csak lassan veszik ki a társadalmi normák közül. Csakhogy Orbán és a rendszerváltó generáció ahelyett, hogy ezen kommunista érához tartozó értékektől megszabadult volna, és a szabadságra alapuló felelősséget, a jó ötletre alapuló kitartó munkát, a közösségi önérdekérvényestést erősítették volna, kihasználták kommunizmusban legyengített társadalmat. Ezzel temették magukat a hatodik koporsóba. (...)

Nagyon hasonló rendszert épített ki Orbán, mint Kádár. A vezető párt és az állam összefonódott, kialakult a pártállam. Azok a társadalmi intézmények, amelyek egy demokráciában a hatalmat korlátoznák (például az ügyészség), a párt meghosszabbított kezei lettek. Az egzisztenciális fenyegetés a mindennapok részévé vált. Ellenzékieket rúgnak ki a véleményük miatt, hazug lejárató kampányokat folytatnak cinikusan ellenük. Ezek mind megkönnyítik a hatalom kézben tartását. (...)

Szépen lassan az utóbbi hét évben megácsolta Orbán azt a hetedik koporsót, amibe egy újabb generációt lökne bele, a mai húszas-harmincas fiatalokat.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/113191