Brit konzervatívok: Hülye Botlások Minisztériuma?

2017. június 8. 23:48

Ugyan e sorok írásakor még csak exit poll adatokról van szó, de ha az adatok nagyjából igaznak bizonyulnak, a brit Konzervatív Párt két év alatt elbotlott saját magában.

Emlékeznek még 2010-re? Tizenhárom évnyi munkáspárti uralom után tudott újra győzni a brit Konzervatív Párt. David Cameron ugyanakkor csak relatív többséget szerzett a pártjával, így a Nagy-Britanniában nagyon szokatlan koalíciós kormányzásba kezdett a liberálisokkal. Sokan jósoltak gyors bukást nekik, de a koalíció kitartott 2015-ig.

Abban az évben pedig, továbbra is David Cameron vezetésével a konzervatívok megerősödtek, és újra egypárti, stabil többséget szereztek Westminsterben.

Innen szép veszíteni. És úgy tűnik, ez történik éppen.

Cameron a Brexit-népszavazás belebegtetésével, megtartásával, és saját EU-párti álláspontjának vereségével elbúcsúzhatott a miniszterelnöki széktől.

Utána Shakespeare-királydrámákra emlékeztető, teljesen nyílt, egyes epizódjaiban kifejezetten szórakoztató politikai játszma indult a konzervatív vezetésért és kormányfőségért – amiből, miután sok kakaskodó államférfiú egymás hátába vágta a kést, végül Theresa May emelkedett ki győztesen.

A Brexit-szavazás utáni Nagy-Britanniában az elmúlt hetekig a konzervatívoknak állt, mit állt, ágaskodott a zászló. May annyira megszédülhetett a közvélemény-kutatási adatoktól – amelyek között olyan is akadt, hogy 25 (!) százalékpontos előnyük van a Munkáspárttal szemben –, hogy meghirdette az előrehozott választást.

A választás kiírása után a Munkáspárt hatalmas hajrába kezdett, míg a konzervatívok megreccsentek. Az utolsó napokban olyan felmérés is akadt, ami már a többség elvesztését jósolta a kormánypártnak.

A csütörtök esti exit poll szerint tényleg ez történhet: a 2015-ös stabil parlamenti többségtől, egy jól teljesítő nagyhatalom vezetésétől a Brexit társadalmi és világpolitikai szakítópróbájáig, az EU-ból való, végtelennek tűnő kifelé botladozásig, és végül – az első adatok szerint – a többség elvesztésének esélyéig vezetett a konzervatívok útja. Ha ez történik, az a jelen körülmények között nagyon megnehezíti a kormányalakítást, ha egyáltalán eljut idáig az új összetételű parlament. De az eddigi stabil többség bármilyen arányú meggyengülése is kudarc lenne a párt számára.

A toryk két éve csetlenek-botlanak, kizárólagosan a saját rossz húzásaik miatt, nem is okolhatnak másokat emiatt.

Ha esetleg mégis tovább tudnak valahogy kormányozni a szavazatok összeszámolása után, rögtön meg is alakíthatnák a Hülye Botlások Minisztériumát.

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/112784