Er sieht's so

Protestpárt maradna az AfD

2017. május 19. 13:44

Egyszerre csatornázná be az utca hangját és Merkel-ellenes dühét és lépne fel polgári reformpártként az AfD, adott irányt Alexander Gauland, a német jobboldali párt szürke eminenciása.

Ha az AfD a következő években valahol 20 és 30 százalék közötti eredményt ér el, és más pártok sem körözik le nagyon, el lehet gondolkodni a tartományi kormányzásban való részvételen – ezt Alexander Gauland, a jobboldali populista AfD elnökhelyettese és szürke eminenciása mondta a Weltnek adott interjújában. Ez az opció leginkább keletnémet tartományi választásokat követően állhat elő: 2019-ben a Berlin környéki Brandenburgban, Türingiában és Szászországban is szavaznak majd. Ezekben a tartományokban a párt egyébként már most is rendelkezik frakcióval a helyi parlamentben, sőt, egy-két helyen már most is 20 százalék fölött mérik őket.

Maradnának protestpárt

Az AfD számára nehezebb kérdés egy koalíciókötés, mint mások számára, tette hozzá Gauland, hiszen a pártban sokan úgy gondolkodnak a kormányzásról: vagy mindent, vagy semmit. A párt szavazóinak elvárásai miatt is fő az elnökhelyettes feje: „Nálunk nagyon nagy a veszélye annak, hogy csalódást okozunk választóinknak. Nagyon mérgesek lennének, alig tudnánk megvalósítani valamit az ígéreteinkből.” Gauland a közös kormányzást éppen ezért csak és kizárólag akkor tudja elképzelni valakivel, ha a koalíció stabil, koalíciós partnere pedig nem űz sportot a koalíció felbontásának permanens lebegtetésével, szabotálva az AfD által képviselt politikát, mondta a Weltnek.

Alapvetően továbbra is protestpártnak kell lennie az AfD-nek, szögezte le Gauland. Korábban pont a párt vezetője, Frauke Petry mondta azt, hogy ettől az imidzstől el kell távolodnia a pártnak. De egyensúlyt kell képezni, fűzte hozzá Gauland: egyik részről ott van az utca hangja a Merkel menekültpolitikája elleni tüntetésekről, a másikon pedig az AfD azon igénye, hogy polgári reformpártként tekintsenek rá. 

Így állnak most a pártok

Az AfD a legfrissebb közvélemény-kutatás szerint országosan 7 százalék körüli eredményt érne el. Angela Merkel kereszténydemokrata CDU-ja stabilan vezet 38 százalékkal, Martin Schulz szocdem SPD-je a második 27 százalékkal, a baloldali populista Linkspartei a harmadik 9 százalékkal, negyedik a liberális FDP 8 százalékkal, az ötödik helyen pedig a Zöldek osztozik az AfD-vel 7 százalékkal.

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/112027