Ez még nem a 7-es cikk

A Magyarországot elítélő határozat szigorúbb változatát fogadta el az EP

2017. május 17. 13:46

Elkezdődik a 7. cikkely szerinti eljárás előkészítése az Európai Parlament szerdai döntése nyomán. Először egy jelentés elkészítésére utasították az illetékes bizottságot a képviselők. Az elfogadott határozatban arra is felszólították a kormányt, hogy helyezze hatályon kívül a menedékkérőkkel, illetve a civilszervezetekkel kapcsolatos törvények szigorítását, a CEU-ügyében pedig állapodjon meg az amerikai hatóságokkal. A Bizottságot pedig arra szólították fel: szigorúbban ellenőrizze az EU-s pénzek magyarországi felhasználását.

A magyarországi helyzetről beterjesztett két határozattervezet közül a szigorúbbat fogadta el szerdán az Európai Parlament (EP) plenáris ülése, amelynek értelmében a testület megkezdi az előkészítését az uniós szerződés hetedik cikkelye szerinti eljárás megindításának Magyarországgal szemben. Az áprilisi plenáris vita nyomán készült előterjesztést a szociáldemokrata, liberális, zöldpárti és radikális baloldali képviselőcsoport együtt nyújtotta be, de nem csak ők szavazták meg.

A határozat szerint Magyarországon fennáll a kockázata az uniós alapértékek súlyos megsértésének, s ezért az EP utasítja belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságát, hogy készítsen jelentést Magyarországról, hogy az EP szavazhasson az uniós szerződés hetedik cikke első lépésének megindítására vonatkozó indoklással ellátott javaslatról.

Emellett felszólították a magyar kormányt, hogy helyezze hatályon kívül a menedékkérőkkel, illetve a civilszervezetekkel kapcsolatos törvények szigorítását, a CEU-ügyében pedig állapodjon meg az amerikai hatóságokkal, hogy az egyetem szabadon tovább működhessen, az Európai Bizottságot pedig arra szólították fel, hogy szigorúbban ellenőrizze az uniós pénzek felhasználását – írja az Index.

(MTI / Index)

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/111957