A CEU-ügyről

2017. május 10. 07:45

Dr. Mezei Ferenc
Demokrata

A jelenlegi új törvény – helyesen és jogosan – az egyetemek közötti egyenlőséget javítja és így, tárgyilagosan nézve, az akadémiai szabadság előmozdítását is szolgálja.

„Ellentétben az Ignatieff rektor úr (a kanadai Liberális Párt volt elnöke és miniszterelnöki várományosa) által vezetett propaganda hadjárat igazságtól messze elrugaszkodott állításaival, az akadémiai szabadságot éppen a CEU eddigi körülmények közötti működése sérti és sértené továbbra is. Minden szabadság előfeltétele az egyenlőség, ha nincs egyenlőség a szabadság privilégiumokkal való visszaélés szabadságává fajul. Ezt élvezi ma a CEU, tbk. a specifikusan rá szabott, 2004-ben hozott és hivatalosan Soros György által is a »Lex CEU«-nak nevezett törvény alapján. A jelenlegi új törvény – helyesen és jogosan – az egyetemek közötti egyenlőséget javítja  és így, tárgyilagosan nézve, az akadémiai szabadság előmozdítását is szolgálja.

Ha a Magyarországon működő egyetemek közötti egyenlőség körülményei között a CEU fenntartói nem látnak elegendő üzleti vagy morális, politikai hasznot a CEU működtetéséhez, feléjük – és nem az új törvény ellen – kell irányulnia a KEE és CEU fenntartását szorgalmazó  jogos és általam is teljes mértékben támogatott követeléseknek.

A nyugati stílusú demokráciákban a felsőoktatás elsősorban üzleti és nem kormányzati feladat, szolgáltatás. Jellemző módon az EU adminisztráció kizárólag esetleges szabadkereskedelmi problémát látott csak az új törvényben. Ilyen körülmények között gyakori, hogy a különböző egyetemeken belül nincs sok nyoma az akadémiai szabadságnak, aki kilóg a sorból, nem sokáig kap levegőt, és ezt csak a különböző tendenciájú egyetemek szabad versenye hivatott jórészt korrigálni. Ugyanez vonatkozik a kutatásra is.

Tehát a CEU jelenlegi üzleti modelljét (tanítás magyar egyetemen, USA diploma kiállítási jogosítvány egy asszociált USA-beli postafiók egyetem által) csak akkor lehet, szabad és az ország számára előnyös fenntartani, ha ugyanezt az elvi lehetőséget biztosítjuk a többi magyar egyetem számára is, beleértve többek közt a versenytárs állami egyetemeket, pl.: ELTE, DE, SzTK, BME stb. Ehhez annyi kell, hogy egy befektető cég az USA-ban akkreditációt szerezzen be, és szerződést kössön egy magyar egyetemmel az oktatási tevékenység ellátására, mint ahogy a KEE teszi a CEU számára. Az egyetem diákjai részére ez USA-beli diploma egy térítésköteles külön opció lenne, ami az amerikai illetőségű befektető cégtől szerezhető be. Az utóbbi pedig a magyar egyetemnek fizet térítést a tanításért és így előmozdítja az egyetem fejlesztését, segíti kiváló hallgatók és oktatók vonzását, megnyerését. Feltételezem, hogy Soros György nem szabadalmaztatta kiváló üzleti modelljét, de ha igen (ami az USA-ban nem elképzelhetetlen), a szabadalomnak hamarosan le kell járnia és a séma használata még royalty fizetése mellett is megérné.”

Dr. Mezei Ferenc fizikus, az MTA tagjának levele.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/111698