A Fidesz és a szellemi erőtér

2017. április 21. 07:27
Botond Bálint
Magyar Idők

Állítólagos jobboldali értelmiségiek szinte kéjelegnek azon, hogyan tudják még jobban lejáratni a Fideszt és a szavazóit a szélsőliberális „értelmiség” által favorizált témákban, azokkal együtt hisztériázva. A sértődöttség és a mellőzöttség nem lehet magyarázat a lojalitás ilyen hiányára.

„A nem liberális értelmiség tulajdonképpen meg sem születhetett mint közösség, nem tarthatott tükröt a Fidesznek, hogy az láthassa, mit csinál rosszul. Sokszor erkölcsi alapon foglalt állást a hatalomgyakorlás módjáról, tudomást sem véve arról, hogy a másik oldal milyen eszközöket használ. Rosszul értelmezett távolságtartásból nemegyszer úgy tett, mintha az aktuá­lis kormányt támogató társadalmi csoportoknak nem lenne az is a dolguk, hogy a kormány nyakára járjanak és figyelmeztessék, ha valami nem megy jól. Ezeknek a csatornáknak a kiépítése ez elmúlt hét évben sem történt meg, a politikusok örültek, hogy békén hagyják őket (legalábbis a saját támogatóik), a jobboldali szavazók és az értelmiség meg belenyugodott abba, hogy nem kell részesülniük a kormányzás felelősségéből.

Az ideológiai és erkölcsi bírálatok mellett fájóan hiányzik a kormányzati tevékenység objektív, szakmai bírálata, az érdemi hozzájárulás a gyakorlati megoldásokhoz. Igazából nem is tesztelte a jobboldali értelmiség, hogy ehhez mit szólna a Fidesz.

Ma már néha ott tartunk, hogy a magukat értelmiséginek képzelő, állítólag nem liberális emberek a liberális erkölcsöt (ez pont olyan, mint a szocialista erkölcs, nem ártana emlékezni rá) kérik számon a Fideszen a kereszténység nevében. Állítólagos jobboldali értelmiségiek szinte kéjelegnek azon, hogyan tudják még jobban lejáratni a Fideszt és a szavazóit a szélsőliberális »értelmiség« által favorizált témákban, azokkal együtt hisztériázva. A sértődöttség és a mellőzöttség nem lehet magyarázat a lojalitás ilyen hiányára.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/111072