Vona Gábor, a posztideológia legújabb éllovasa

2017. március 20. 10:42

Ungár Péter
Reflektor

A Jobbik elnöke alapvető tévedésben van a politikai viták természetével kapcsolatban. A politikai vitákat nem csak úgy haladhatjuk meg, hogy értelmetlennek nyilvánítjuk őket, hanem úgy, hogy mindaddig vívjuk őket, amíg az egyik oldalnak igaza lesz.

„A Jobbik elnöke a magyar politikai centrumot úgy kívánja megtalálni, hogy kilúgozza a magyar politikából nemzetünk történelmét, a vele kapcsolatos érdemi vitákat, és olyan állításokat tesz, hogy: »Mindenesetre kijelenthető, hogy a baloldal – történelmi elődeihez hasonlóan – kizárta a nemzettudatot a néplélekből, míg a jobboldal nemzeti büszkesége történelmi elődeihez hasonlóan nem párosult a néplélek iránti érzékenységgel.« Hogy mi pontosan a néplélek, annak kifejtésével adósunk marad. Hogy hogyan kell hozzá érzékenyen viszonyulni, azt szintén homály fedi. Hogy mindez hogyan kapcsolódik, az igencsak aktuális nemzeti szuverenitás kérdéséhez, a szövetségi viszonyainkhoz, vagy a többi ténylegesen meghatározó, nemzetünk jelenét és jövőjét meghatározó politikai vitákhoz, azt elfedi a Vona–féle politikai lektűr által keltett zaj. Egy valami ugyanakkor biztos, a Jobbik elnöke alapvető tévedésben van a politikai viták természetével kapcsolatban. A politikai vitákat nem csak úgy haladhatjuk meg, hogy értelmetlennek nyilvánítjuk őket, hanem úgy, hogy mindaddig vívjuk őket, amíg az egyik oldalnak igaza lesz. Olyan is van amikor az egyik álláspont érvei hatására nyer, vagyis hegemón pozícióba kerül.

Először az LMP, majd a Jobbik és mostanában már sokan mások is a rendszerváltoztatás befejezetlenségével érvelve kezdeményezik az ügynökakták nyilvánosságra hozását. Akármit is gondolunk a konkrét kérdésről, egy valami biztos, maga a tény, hogy huszonhét évvel a rendszerváltoztatás után ez az ügy még mindig napirenden van, mutatja, hogy 1990-ben elmaradt a katarzis, hogy az államszocializmus diktatúrájának működtetői és haszonélvezői nem bűnhődtek meg, sőt még csak meg sem lettek nevezve. Az egyik régi, nagy rendszerváltó vitában, ami Kónya Imre és Pető Iván folytatott le, akkor nem volt elég erőnk, hogy kimondjuk: Kónyának volt igaza. De ma mi tart vissza minket ennek kinyilvánításától és az ebből következő konzekvenciák levonásától? Ha ezt megtesszük, képesek leszünk arra, hogy meghaladjuk az ott elkezdett szembenállást. De majd csak akkor, ha kijelöltük, mi a megoldás.

Vona Gábor írása elszomorító azoknak, akik vérbő vitát szeretnének a nemzetállamról. A Jobbik elnöke nem ad diagnózist, nem ad megoldási javaslatokat. Egy valamit tesz hozzá a szerző a magyar közélethez: a mostanában divatos posztideológia egy újabb megnyilvánulását.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/109981

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés