A német-amerikai antinacionalista egységfrontról

2017. március 16. 12:28

Molnár Gusztáv
Geonapló

Merkel liberalizmusa egy „nemzettől félő” liberalizmus.

„Angela Merkelnek nincs más választása, mint aktívan bekapcsolódni a jelenlegi kemény amerikai belharcba, remélve, hogy a status quo erői fognak végül is felülkerekedni. Ezért kell Németországnak is mindent elkövetnie azért, hogy Michael Flynn után a Trump mögött álló legfontosabb status quo-ellenes figurát, Steve Bannont is eltávolíthassák a politikai színtérről.

Ennek a német-amerikai antinacionalista „egységfront”-nak a szép példája James Kirchik patetikus cikke ( németül itt, eredetiben itt) a Frankfurter Allgemeine Zeitungban. Az amerikai Tablet Magazine munkatársa, akinek épp most jelenik meg The End of Europe: Dictators, Demagogues and the Coming Dark Age  című könyve, nem többet és nem kevesebbet állít, mint hogy „a jelen pillanat meghatározó ideológiai küzdelmének a lényegét akkor érthetjük meg a legjobban, ha azt két személy közötti versenyként fogjuk fel. Ez a két személy: Stephen Bannon, a Fehér Ház főtanácsadója és Angela Merkel német kancellár. A nyugati világ sorsa igencsak azon múlhat, hogy melyikük világképe fog érvényesülni.”

Ez a meglehetősen manicheisztikus szembeállítás azért érdemel figyelmet, mert a FAZ-ben, a német konzervatív liberalizmus vezető orgánumában jelent meg. A FAZ autentikus média, nem ugyanaz, mint például a Springer-konszern zászlóshajója, a Die Welt, amelyről hllndr, a Mandiner cikkírója helyesen állapítja meg, hogy általában „liberális konzervatívnak tartják”, de ebből csak a liberális igaz, a konzervatív nem. „Amikor – teszi hozzá hllndr, és ezt azért idézem, mert itt végeredményben Merkelről van szó – Angela Merkelt például konzervatív politikusnak tartják, az nagyjából az Axel Springer irányát illeti, azaz liberális irányt.”

Merkel liberalizmusa, hogy – eléggé nem helyteleníthető módon – saját magamat idézzem (25 év után ez talán megengedhető), „nemzettől félő” liberalizmus.[i]  hllndr lényegében ugyanezt (szegény Axel Springert sinfelve, de igazából Merkelt célba véve) három olyan dologgal jellemzi, ami hiányzik belőle:

   - Hiányzik Németország függetlenségének, önrendelkezésének bármiféle igénylése;
   - Hiányzik a német nemzeti érdekek bármiféle képviselése;
   - Hiányzik a német etnikum védelme Németország határain belül és azon kívül.

Azzal, gondolom, hllndr is tisztában van, hogy itt nem az etnikai, hanem a nemzeti dimenziónak a hiányáról van szó, ami miatt ma már nagyon sokan Németországban is elégtelennek érzik az uralkodó német liberális konszenzust, amelynek a legfontosabb pontjaival (a törvény uralma, a németek és zsidók közötti egyetértés, a politikai totalitarizmus minden formájának elutasítása) egyébként egyetértenek.

A feltétlen szolidaritást Amerikával és az általa fenntartott liberális világrenddel azért nem sorolom ide, mert Trump hatalomra kerülésével a nemzeti dimenziót nélkülöző liberalizmus Amerikában is megbukott, bár még elkeseredetten küzd az életéért. Az pedig, hogy milyen lesz az új világrend, még csak sejtjük, többek között annak az üzenetnek az alapján, amit Bannon megpróbált a washingtoni német nagykövet értésére adni, nem sok sikerrel.

A lényeg azonban az, hogy a nemzet és a nemzeti érdekek előtérbe kerülése semmi esetre sem jelentheti az etnikai nemzetfelfogás diadalát. Az utóbbi ab ovo antiliberális, és egyáltalán egy prenacionális szintre való visszasüllyedést jelent. (Ezért érzik – joggal – az erdélyi magyarok például megbélyegzőnek, amikor a hivatalos román szóhasználat magyar etnikumról, és nem nemzeti közösségről vagy legalább nemzeti kisebbségről beszél velük kapcsolatban.)”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/109895

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés