Kormányszóvivő: Utólag nem változhatnak a szabályok

2017. február 17. 12:30

Kovács Zoltán az ATV-ben kijelentette: jogállamban élünk, így utólag nem változhatnak az arra vonatkozó számok, hogy hány érvényes aláírás is kell az olimpiás népszavazáshoz.

„Azt az elvet valljuk, amit mindig is: döntsenek az emberek. Ma kiderül, hogy van-e elegendő aláírás, jogi folyamat indul el. A kormány, illetve az érintett államszervek teszi a dolgát, ami egy pályázat esetén teendő” – mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő az ATV Start című műsorában. A kormányszóvivő egyébként úgy véli, a Momentum Mozgalom nem az olimpia miatt kezdett bele valójában az aláírásgyűjtésbe, hanem politikai haszonszerzésből.

Kovács Zoltán az utóbbi napokban felmerült „számháború” kapcsán (vagyis hogy mennyi érvényes aláírás is kell valójában a népszavazásoz), hogy utólag nem lehet szabályt módosítani az aláírásgyűjtésre vonatkozóan. „Mégiscsak egy jogállamban élünk” – mondta.

A kormányszóvivő beszélt a közelgő újabb nemzeti konzultációról is. Szerinte egymillió ilyen formában kitöltött és visszaküldött vélemény, legalább olyan értékes tud lenni, mint egy népszavazás. Mint mondta: a népszavazásnál mindig kérdéses a részvétel, míg a nemzeti konzultáció kapcsán a részvételnek egy egészen speciális formájáról van szó.

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/109033

Összesen 45 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

1.A kvóta-referendumot ne emlegesse , mert az a "Jobbiknak" volt "pofon"...
2. A népszavazás precízen megmutatta a lakosság véleményét : 3 millióan a kvóta ellen , 0,2 millióan a kvóta mellett , 4 milliónak mindegy volt .
3."Az" emberekről , "a" szavazópolgárokról értelmetlen írnia , mert ilyen nem létezik...
4. Várja meg olimpia-ügyben az érvényes aláírási mennyiségről az adatokat , s utána nyilatkozzon , mert addig csak a vágy-gondolkodását demonstrálja .

Most biztos nem fognak. Merthogy nincs értelme. (Kivéve, ha kitalálnak egy remek érvet a 300 ezres küszöb mellett.
DE: nem fognak, ezt elengedik- mint ahogy az internet adót és a vasárnapi zárva tartást is.)

F@szom a nemzeti konzultációtokba. Ha még egy, az adóforintjaimon feladott, nemzeti konzultációs levelet kapok "Magyarország Kormányától" vagy a Fidesztől, gombóccá gyűrve nyomom le a helyi Fidesz szervezet éppen elérhető aktivistájának torkán :-). Természetesen az alkotmányosság és a törvényesség szigorú betartásával.


Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés