Játék a számokkal

2017. január 11. 07:39

Wiedemann Tamás
Magyar Nemzet

Úgy tűnik, a jelenlegi kormányzati szabadságharc ellenére a gazdaságban megmarad a külföldtől való erőteljes és indokolatlan függőség.

Képletesen szólva a magyar gazdaság versenyképessége egy könnyűszerkezetes, bármikor elbontható gyárcsarnok lehetne. Ebben az összeszerelő üzemben az egyik oldalon alacsony képzettségű melósok tartják az anyát, a másikon pedig ugyanilyen melósok csavarják bele a csavart. Ám nemhogy a készülő termék, de még a kezükben lévő import csavarhúzó, az importcsavar és az anya is külföldi eredetű. Ott tartunk, hogy hat év telt el a „nemzeti erők” gazdaságpolitikai forradalmának kitörése óta, de a honi cégek részvétele és teljesítménye továbbra is megszégyenítően alacsony, a magyar gazdaság belső erőforrásai továbbra sem léteznek.

Pedig történelmi lehetőség előtt áll hazánk, amióta megnyíltak az Európai Unió pénzcsapjai. Korábban soha nem látott mértékben ömlik a friss pénz évek óta a gazdaságba. Azonban ennek célja is van, méghozzá a jövő. A későbbi növekedés alapjait kell megteremteniük több ezer milliárd forintnyi összegeknek. Azért, hogy a tehetséges, sikeres, alkotóképes hazai vállalatok létrejöjjenek és erőre kapjanak. Ám ahogy Róna Péter közgazdász fogalmazott, a kormány nem ezt a célt követi, hiszen a rendelkezésére álló forrásokat kontraszelekcióval osztogatja, pazarolja el. Leginkább hozzá közel álló, tehetségtelen klienseinek adja oda. Ebből így nem versenyképes gazdaság lesz, hanem csupán pár elégedett milliárdos és elégetett milliárdok.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/107869

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés